Monogram

Amikor nem tudok verset írni, 
elég, ha rád gondolok, 
kezembe fogom legszebb tollam 
s egy köteg papírlapot, 
az elsőre kanyarítom 
neved betűjelét, 
máris dől belőlem a szó, 
folyamként áradva mesélem, 
ami vagy nekem; 

álomból született

hús-vér valóság, 

tapintható, 

lekottázhatom 

hangod bársonyát – 

buja dallamokban csendülő 

izgalmas hangsorok; 

megtölthetem a lapot bőröd melegével, 

érintésedtől 

szemérmesen pirulnak a betűk; 

lélekecsettel 

színes képpé festhetlek, 

szén, pasztell, akvarell, olaj, 

antik és új – 

bármelyik lehetsz a vásznon; 

apró ráncok ölelik 

örökké nevető szemed, 

huncut csillogása 

bennem tükröződik, 

s tekintetedből bölcsesség is árad; 

nem árnyékollak, 

szabadon szárnyalj, 

lebegj a fénnyel telített realitásban; 

rajzolok 

egy hozzád illő keretet, 

arany lesz 

vagy tölgyfa ráma, 

talán akác, hogy a méz íze átjárja, 

és szépre szeretlek, 

ahogy te is engem; 

végül hagyok egy lábjegyzetet, 

bár anélkül is látni fogod, 

rád gondolok, 

és nem tudok verset írni; 

felolvaslak magamnak, 

neked, 

könnyek tolakodnak, 

tengerré válnak, 

hullámok hátára vesznek, 

érzed velem a ringást. 

Nem értem, miért volt e csend; 
neved egy tiszta lapra véstem, 
s dörömbölnek a szavak idebent.

Gerendás Paula - Tavaszi szerelem

A kép forrása: Pinterest.

Giovanni Marradi - Forever Beautiful

Napvilág Íróklub  >>> itt