Telhetetlen

Melankólia

telepedik rám,

pedig nem akarom.

Alattomosan veszi birtokba

tudatom,

gyomromba fészkeli magát

a félelem:

talán nem is vagy igaz,

csak álmodtalak

és nem voltál velem,

képzelek

minden meghitt percet,

belém reszket

a kétségbeesés –

hiányzol,

már bármennyi ölelés kevés,

az önfeledt napok

pillanatoknak tűnnek,

telhetetlenné teszel...

és akkor jössz,

megcáfolsz hitetlenségemben:

nagyon hiányoztam,

telhetetlenné teszlek,

s belénk reszket,

ahogy

lecsókolod rólam a kétségeket,

a melankóliát...

nem álomkép ez –

valóság,

és együtt hisszük tovább

hihetetlen mesénket.

Kép – Pinterest

Tompos Kátya – Magányos csónak

Napvilág Íróklub  >>> itt