Néha félek

Néha megtalál az Út, de ködbe vész,
és homályba ránt az élet alkonya.
Vasfogán időmnek átkozott nehéz
napok sorolnak; Ámor írja rá ma
ritka perceit, de zár a csend-bilincs.
Szelíd szavad bevonja tört arannyal
éber álmaim ha tóduló a nincs,
a néma vágy vigasztalan belém hal;
ám ragyogva tőled új az ébredés,
múltba írt világom tűnik árnyakon;
átsuhanni álmaidba így merész,
ámde gyógyulást remélek, hát hagyom.
    Lágy ölébe vonva bánt az Élet,
    úszom árjain, de néha félek.


Az Első