zizzen a falevél, aléltan ül,
gondolat-röptömmel ködfoltos árnyam
zokogó csendedbe elmenekül.
Riadtan kergetik évszakok egymást,
télies ősz-özön illata száll,
néma dalodtól jajduló erdőben
zaklatott virágod mámora jár.
Temetőm csendjében térdel az alkony,
anyóka méláz egy kereszt alatt,
szürke kövedre a csillagok hullnak,
s angyalok sóhaja megsimogat.
Szempilla rezdül és rebben a szélben,
gyengéden ölel az égi varázs;
pillanatoddal az életem múlhat,
de Nálad időzöm, s nyugtot talál.
Kép - Web
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése