árva húrokon varázsa visszaint.
Fáj a fán magánya, hallgatom megint...
mámora mámban csak távoli álom.
Szaggató a múltja, duplán halt belém,
legenda éledt az észak-ír nyomán;
átfolyik véremen áramként talán,
s magával ébreszt a szétfoszlott regény.
Kiből kihajt a blues, az sosem hal el,
sírni nincs okom, mert élve távozik,
futamra ráemelt örök hangra lel,
tört acélon nyúzza égi bundjait,
ujja virtuóz, s az éjre ráfelel...
megnyugodva, újra éltetem Garyt.
Gary Moore emlékére (1952. április 4. - 2011. február 6.)
Gary Moore emlékére (1952. április 4. - 2011. február 6.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése