A napokban került hozzám Cirill Kabin Csaba nemrég megjelent kötete, melynek már a címe is figyelemfelkeltő: „a gajdesz felé”. A Litera-Túra Művészeti Magazinnál készített szerkesztői posztjai és néhány verse alapján izgalmas tartalomra számítottam.
Amikor kezembe vettem, végigfutott rajtam, hogy éppen ilyen egy könyvvel való ígéretes első találkozás: jó végigsimítani rajta, tekintetemet is vonzza, közelembe férkőzik. Tetszetős keménytáblás, színes borító, egyszerű feliratok, selymes tapintású lapok, kellemes érzés csak lapozgatni is. A – hol egyszerűen, hol rendhagyó módon tördelt – versek hívogatnak, kínálgatják magukat.
Kíváncsiságtól hajtva hozzá is kezdtem az olvasáshoz, majd azon kaptam magam, hogy nem tudom letenni. Csaba versei olyan csatornát nyitottak meg bennem, amelyhez eddig nem volt kulcsom. Ennyire modern szabadversekkel képtelen voltam megbarátkozni, mivel főként kötött formákat írok, vagy ha mégis szabadon, akkor központozással, és legtöbbször engedek a rímek csábításának is. Fordulóponthoz érkeztem.
Három részletben olvastam el százkilencvenhat oldal időutazását. Együtt haladtam a Szerzővel, aki megmutatta magát, betekinthettem intim szférájába, közben megjártam vele a pokol bugyrait és igen, könnyeztem is. Életről mesél kendőzetlenül, őszintén, a sors csapdáiról, útvesztőiről, vívódásokról, emberfeletti küzdelmekről, kapcsolatokról, ám nemcsak ilyen szemszögből mutatja meg belső világát, hanem megjelenik a tisztelet, szeretet, ragaszkodás, és nagy költők szellemisége, gondolatai is visszaköszönnek. Megkapó a szüleihez való viszonyulás, kötődés – ilyen témájú versek is vannak a kötetben, amolyan „szem nem marad szárazon” írások.
„apám nem ígért könnyű álmot anyám nem hozott zavarba égi kékítővel mi csak szerettük egymást – szegények puha kenyere” (C.K. Csaba: annyimint)
Belső utazások szavakba öntve, gyakran alakzatokba formázva. A különleges, összetett szóképek megállítanak, tükröt tartanak, melybe maga a Szerző is belenéz, és másokat is erre ösztönöz. Olyan versek vannak a kötetben, amelyek arra késztetnek, hogy elgondolkodjunk az élet dolgain, igazságon, igazságtalanságon, tanulságokat vonjunk le, nyitott szemmel járjunk, értékeljük a körülöttünk lévő világot, tegyünk érte és önmagunkért, ameddig lehet.
Hoztam ízelítőt Csaba kötetéből. Nem volt könnyű a választás, mert sok kedvencem van.
📖
polgár-harc
kibúvót keresek terepszínű vágyaim beteljesüléséért vívott verdeséseim alól kiszikkadtan ismétlődő mosolyoktól vészes krétafehér ájulat minden egyes újabb nap kötelességeim tudata szipolyozza éjszakánként tomboló telizsebes álmaimat mit mondhatnék neked méltóságteljes hajbókolással vesztettem el saját magamat civódva raktam rendet végemet követelő gondolataim között skizofrén létezéssel kárpótolom magam eldobott emberiességemért s tán két személyi számmal valóságosabban szerepelhetnék és egyikből a másikba fájdalmas átvedléssel vajúdva vezekelnék örökös bűnömért saját magamnak
emlékjárás
ölbe vett és lágyan megsimogatta arcomat hideg keze nyirkos dohányraktárt idézett kánikula volt krumpliszedés ideje
testmeleg ruhák rétszagú redői közt csöndben fogalmaztam egy újabb levelet jeles rendűt fizetésemelést hozót
rakjál le járni tanulok futni akarok súgtam üvöltve bizalmaskodón kéjesen nekivörösödve erőlködés nélkül
egymásra hányt szavak maradtak csak kifejezéstelen arc egy pocsolyában a párna gyűrődéseit őrző puffatag karikatúra
amíg
amíg szemedben magamat látom szerelmet őrizgetve amíg számíthatunk kései csodánk életre kelésére amíg a gyönyör és vágy csöppjeiből lettünk hármas bástya-erődítménnyé amíg megharcoltuk milyen okítás-segítés nélkül felnevelni a bizalom frázisából erőnk lett előttünk sok nehézség tudjuk merülünk a továbbmerészkedés mélyvízébe búvárfelszerelés nélkül ketten
„a jövő idő merénylete”*
a jövő idő amikor már csak a múlt lesz a jelen itt mászkál a kertek alatt időtlen arccal néha benéz az ablakon néha csak az árnyát látom a lámpafényes esti utcán néha a sparheltnél dugja ki fejét a kéménylyukból ilyenkor mellkasomat is szorongatja és szívszélhűdést csempész a tévéműsorba a bemondó merényleteket emleget távolt közelre hesseget mi pedig csak ülünk a hokedliken egymás mellett mindjárt vacsoraidő teszünk még egy hasábot a tűzre és várjuk a jövőt
[* Részlet az Európa Kiadó zenekar ugyanezen című dalából, szövegíró: Menyhárt Jenő.]
*
🖋 Kedves Csaba, sok sikert kívánok a kötetedhez! Jusson el minél több olvasóhoz! 😊