új erőt nem ír a sorsra vélt világ,
mert a porba hull a holt halálvirág,
míg a csönd nyomaszt, Te érted: én vagyok.
Mesét sugallt a tiszta szó igéje,
tünde fényeket szitált fölénk az ég,
tudom, talán a por vakít s unt elég,
de míg a tűz, a láng lobog, miért ne?
Elűztelek. Óvtam álmaid, mikor
vigyáztam édes ébredésed, ne tudd.
Kicsit maradj velem... vár az ész, sikolt
a hang, dalon viszem tovább, hogy Te tudd
amint a Golgotán felérek, kiolt:
elűztelek, de élek. Élsz, s nem hazug.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése