Szende szellő szalad a pusztán,
kerti magányra köszön az est,
éhes fuvallat borzolja bőröm,
hevül az arcom, ernyed a test,
szédülten süllyedek, félig aléltan
holdfénybe merülve, nincsen határ,
fátyolos szemmel csodára várva
képzetem keringő dallamra jár –
némán bódít, szelíd szólamokkal,
bűvös ujjak, pezsdítő futamok;
ölel az éj, titkunk lepel alatt,
magamba zárlak, s veled hallgatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése