2022. december 31., szombat

Visszapillantó – 2022

A 2022-es évem leginkább az „alkotói csend” és az „újjászületés” jegyében telt. Nem vettem részt pályázatokon, versenyeken, csak írtam és vállalt szerkesztői feladataimmal foglalkoztam a Napvilág Íróklubon, Az Élő Magyar Líra Csarnokában, utóbbi időben pedig a Fullextra Irodalmi és Művészeti Portálon is. Mindhárom helyszín fontos meghatározója irodalmi pályámnak, fejlődésemnek.
A Napvilág Íróklub megújulása és „költözése” sok plusz energiát igényelt, de – reményeim szerint – megtérül, mert végéhez közelednek a munkálatok, és nemsokára egy csodálatos, modern oldal nyílik meg a régi és új alkotó tagok, valamint az olvasók számára.
Az év első felében nem történt különösebb esemény, amit kiemelhetnék, utána gyorsult fel körülöttem az irodalmi élet.

📖 Június elején kezembe került egy könyv, mely akkora hatással volt rám, hogy nem tudtam letenni, recenzió írására is késztetett.
Cirill Kabin Csaba „a gajdesz felé” kötete gyökeres változást hozott, új perspektívákat nyitott előttem – élet, irodalom és egyéb művészetek terén.

📖 Novemberben megjelent Csillagokba írva című kötetem a Magyar Elektronikus Könyvtár virtuális könyvespolcán.

📖 Megtisztelőnek tartom, hogy lektorálhattam Egervári József nemrég megjelent tartalmas kötetét, mely Egerváry József: Apróságok címmel került a Magyar Elektronikus Könyvtárba.

*

🎁
 Sok emlékezetes ajándékot kaptam.

Lukácsi József színművész több művemnek adott hangot, immár 44 van a blogomban.

Kováts Péter Skorpió négy videóval örvendeztetett meg engem és a hallgatóságot, különleges orgánumával koronát tett verseimre.

A Sumida folyó hídja Kulturális Magazin jóvoltából nagyobb olvasóközönséghez is eljuthattak verseim.

Új „színfolt” a MARADOK #VERS #DAL HÁLÓ hírlevél és irodalmi portál webes felülete. Itt is helyet kaptak műveim és egy bővebb interjú is, Szinay Balázs által.

A Gondola Kulturális Magazinban szintén megjelent egy cikk, Bak Rita készített velem interjút.

Az „A Hetedik” folyóiratba is „bejutottam” néhány művemmel.

A Pesti költészet oldalán is olvasható versem.

*

💬 Gondolatok „legekről”:

😊 A rendelkezésemre álló számadatok szerint eddigi legolvasottabb versem Az Élő Magyar Líra Csarnokában található. A Magyar Parnasszus Hegyoldala – Hegyorom minősítést kapott Anyegin-strófámra, a BűvÖletre 10.293 olvasó volt kíváncsi.

😔 Az év legnagyobb csalódása: mindenféle ok és indoklás nélkül – több szerző- és olvasótársammal együtt – egyetlen „gombnyomással” letiltottak a Litera-Túra Művészeti Magazin felületéről (erről bővebben írtam az „Ingyen lakoma" c. posztomnál).
Kérdésemre, hogy mi az oka ennek, nem kaptam választ, továbbra is homály fedi, emiatt kértem minden rólam készült poszt végleges törlését. Úgy gondoltam, hogy amennyiben rám nincs szükség, a műveimre se tartsanak igényt.
Több mint négy éven keresztül, havonta jelentek meg a magazinban posztjaim, a törődésért köszönet illeti P. Pálffy Juliannát. A szép emlékeket megőrzöm. 😊

💭 „Számomra az irodalom, a költészet szent dolog. A továbbiakban is ugyanazt fogom képviselni, amit eddig – békésen, tisztán, alázattal –, és hiszek a szavak erejében, az irodalom valódi értelmében.
Az írás mindenkor felelősséggel jár, mert a szavak arra születtek, hogy jó dolgokra használjuk őket, ne éljünk vissza azzal a hatalommal, mely általuk birtokunkba kerül.”

📖 Legemlékezetesebb olvasmányom:
Cirill Kabin Csaba – a gajdesz felé c. kötete (2022)

💓 Idei legdominánsabb versem a Fényhozó. Úgy érzem, minden benne van, amit egy ember szinte csak álmaiban mer elképzelni. Kitörölhetetlen pecsét az elmúlt fél évemre és jövőmre nézve.

💓 Legkedvesebb posztom Cirill Kabin Csaba oldalán található:

NAPI VERS  >>> itt

🎼
 A 2022-es évem legmeghatározóbb zenei felvétele:
Pál Utcai Fiúk: Csak Úgy Csinál (Original –1990) 😊💓

*

Végül, de nem utolsósorban: köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik tartalmassá, széppé, feledhetetlenné tették a 2022-es évemet.

Békés, boldog, egészségben, eredményekben bővelkedő új esztendőt kívánok Kedves Olvasóimnak, Szerző- és Szerkesztőtársaimnak, Barátaimnak, Családomnak – és természetesen Egynek! 😊💓


Kép – saját szerkesztés

2022. december 26., hétfő

NAPI VERS (1)

Cirill Kabin Csaba szerkesztésében >>> itt

Szívből köszönöm, kedves Csaba! 😊💓

*

Horák Andrea Kankalin

Fényhozó

„...most már benned ragyog fel az, ami
még az előbb láthatatlan te voltál.” (Tandori Dezső)

Én nem tudtam,
hogy mélyről érkezik a Fény,
s ahogy ültem
a semmi peremén,
szerényen átbújt a réseken,
nem szórt szikrát,
csak fénylett félszegen,
betűk kanyarogtak,
sorok,
alakzatok,
s én már nem tudtam,
hogy éppen hol vagyok,
hogy látom Őt,
vagy káprázat szédít el,
kezét fogtam,
lelkem fürdettem
könnyeivel,
imát mondtam érte,
majd jöttek váteszek,
és nem féltem,
hogy végleg elveszek,
hisz sötétben él, mégis
úgy ragyog,
hogy fénnyé válok Tőle én is,
kitölti az űrt,
betölti a teret,
én nem hittem,
hogy ennyire szép lehet...

túl minden betűn,
soron,
alakzaton,
nem érdekel már semmi,
csak mindig ebben a fényben lenni,
és örökre inni szavát,
mert
szívembe írta magát.

[Zene:
https://www.youtube.com/watch?v=HUHvj1cxOs0
(Loreena McKennitt: Dante’s Prayer; Original HD + lirycs).]

*

CS o d a V á r ó  (trilógia)

[Csillaglesen]

Titkokkal teli
az este,
pajkosan pislognak
a csillagok,
a hold
legszebb mosolyát
előkereste,
a millió aranyszegecs
körülötte ragyog,
s én várom a Csodát
türelmesen,
mindjárt érkezik –
csillaglesen.

[Hajnali hangolat]

Kíváncsi fény lopózik
a függönyön át,
végigpásztázza
szobánk falát,
majd
megpihen arcodon –
nem keltelek még,
hagyom,
hogy a lassan tűnő
éjszakáé legyél.
Kint
ébredeznek
a cserfes madarak,
trillájukkal
új szólamot játszanak,
s én átadom magam
ennek a meghitt csendnek,
már nem kereslek –
megtaláltál,
megtaláltalak.

[Telhetetlen]

Melankólia
telepedik rám,
pedig nem akarom.
Alattomosan veszi birtokba
tudatom,
gyomromba fészkeli magát
a félelem:
talán nem is vagy igaz,
csak álmodtalak
és nem voltál velem,
képzelek
minden meghitt percet,
belém reszket
a kétségbeesés –
hiányzol,
már bármennyi ölelés kevés,
az önfeledt napok
pillanatoknak tűnnek,
telhetetlenné teszel...

és akkor jössz,
megcáfolsz hitetlenségemben:
nagyon hiányoztam,
telhetetlenné teszlek,
s belénk reszket,
ahogy
lecsókolod rólam a kétségeket,
a melankóliát...
nem álomkép ez –
valóság,
és együtt hisszük tovább
hihetetlen mesénket.

[Zene:
https://www.youtube.com/watch?v=gbu2NJCKxaA
(Pál Utcai Fiúk: Csak úgy csinál; Original – 1990).]

*

A szerző így vall önmagáról:

„Már akkor grafomániás lettem, amikor megtanultam a betűket, ám csak 2009-ben kezdtem komolyabban írással foglalkozni. Gyökereim a Napvilág Íróklubon találhatók, tizenhárom éve ott kezdődött el irodalmi pályám, azóta több hasonló »külső« oldalon vagyok aktív.
A Napvilág Íróklubon 2014-től, Az Élő Magyar Líra Csarnokában 2020-tól szerkesztői feladatokat vállaltam, nemrég pedig moderátor lettem a Fullextra Irodalmi és Művészeti Portálon. Mindhárom helyszín fontos meghatározója fejlődésemnek és jelenlegi irodalmi életemnek.

A versek világában mozgok otthonosabban, de kedvet kaptam prózai művekhez is, szívesen írok novellákat vagy portrékat, rövid tanulságos vagy lélekemelő történeteket.
Sokáig csak a kötött formákat – elsősorban szonetteket – részesítettem előnyben; ma is hiszem, hogy van helyük napjaink költészetében, igyekszem ezt a meggyőződésemet saját művekkel alátámasztani.
Néhány éve kitérőt tettem a szabadversek felé; különleges utazás ez, és én szívesen kirándulok számomra ismeretlen területekre, mert vonzanak a kihívások.
Szeretek játszani ritmusokkal, szabályok között is felhőtlennek és szabadnak érzem magam.
Fontosnak tartom a kritikát, mert hozzásegít a folyamatos tanuláshoz, fejlődéshez, szélesebb látókört eredményez, emeli az alkotások színvonalát. Ugyanilyen fontosnak gondolom az olvasói visszajelzéseket, mert szintén tükröt tartanak, melybe érdemes belenézni, hogy tisztábban lássuk önmagunkat.

A költészetben és minden területen fontosnak tartom az őszinteséget, hogy hiteles művek szülessenek – bármilyen témában.
A szerzők beállítottságától függ, hogy inkább a körülöttünk zajló eseményekre hívják fel a figyelmet, utat mutatnak és állást foglalnak, vagy lírai hangon szólalnak meg. Az előbbi egy egészséges világkép kialakításához szükséges, az utóbbinak abban látom jelentőségét, hogy érzéseket közvetít, ezzel sokaknak nyújthat kapaszkodót különböző lelki sérülések, negatív hatások feldolgozásában. Megmutatják, hogy a legmélyebb szakadékból is ki lehet jutni. A kettő együtt is működhet, mindegyiknek nagy szerepe van az olvasók, a társadalom tagjainak formálásában.
Hozzám a líra áll közelebb – valószínűleg több évtizedes gyógypedagógiai tevékenységem és zenével, énekléssel töltött időm hatása ez. Szívesen és gyakran foglalkozom az emberi lélek rejtelmeivel, mélyben zajló pszichikai folyamatokkal, minden érdekel, ami ezzel kapcsolatos, több versem és prózai művem épül erre a témára. Lényegesnek tartom, hogy amit »művelek«, ne csak öncélú írásterápia legyen, hanem mások felemelkedését is szolgálja.

Az írás mindenkor felelősséggel jár, mert a szavak arra születtek, hogy jó dolgokra használjuk őket, ne éljünk vissza azzal a hatalommal, mely általuk birtokunkba kerül.

Egy saját kötetem jelent meg »Csillagokba írva« címmel (2018), mely a megelőző kilenc évem verseinek és prózáinak válogatását tartalmazza. A másodikon most dolgozom, de a jelenlegi gazdasági helyzet miatt elgondolkodtam, hogy megjelentetem-e nyomtatott formában, vagy inkább feltöltöm a Magyar Elektronikus Könyvtár felületére. Egyelőre győzködöm magam, sok ösztönzés is érkezik. Felemelő érzés lenne kezemben tartani az első kötet után eltelt négy évben született műveimet. Bármennyire »modernizálódik« a világ, számomra a nyomtatott könyvek az igazi könyvek.

Az írás számomra menedék, biztonságos sziget. Olyan terület, ahol komfortosan érzem magam, ki tudok kapcsolódni. A levegővételhez hasonlítom, vagy betűk, szavak harmonikus dalához. Hiszek a szavak gyógyító erejében, »mert erősugár a szó, ha megfogant«.”

*

(Szerk.: Cirill Kabin Csaba)

Fotó: Horák Andrea Kankalin portréja a XX. századból (forrás: a Szerző Facebook oldala).


Fotó – A XX. századból


2022. december 24., szombat

Szavak

Ünnep mindenütt, ameddig szem ellát, már hetek óta fénypompa, feltűnő táblák, feliratok hirdetik a karácsonyt. Szavak, melyek mit sem érnek, ha nincsenek bennük érzések – értéktelen betűtenger, hideg szózuhatag. Hiába pásztázzák fények, csak a felszín csillog.

Karácsony nem az utcákon, tereken, áruházakban, nem is a szobákban van, ahol színes szalaggal átkötött, gondosan csomagolt díszdobozok sokasodnak a feldíszített fenyő alatt, hanem szívünkben hordozzuk. Amikor a szavakat lélekkel öltöztetjük, tiszta ruhát kapnak, s az a legnagyobb ajándék, ha úgy adjuk át, hogy másokban leljenek otthonra – házunk akkor valódi fényben tündököl.

Az ünnepi időszak arra is való, hogy átgondoljuk az élet értelmét, melyben – bármennyire elcsépelt – legfontosabb a szeretet.

S hogy mi a szeretet?
Szavakból leheletvékony selymet szőni, szívünk melegével átitatni, bőkezűn osztogatni és ölelni egymást, amíg lehet.

Nem elég
karácsonykor
jónak lenni,
egész évben jónak kell lenni,
hogy
megmentsük
a világot.

SZERETETTELJES, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK!


Kép – Pinterest

2022. december 10., szombat

„Ingyen lakoma”

Sok kedvenc olvasmányom van, közülük egyet mélyebben őrzök a szívemben. Amikor igazságtalan bántás ért és nehezen viseltem, gyakran merültem el benne, ittam minden szavát – megnyugtatott, határozottabbá tett, visszakaptam az emberi jóságba vetett hitemet.
Már régóta szerettem volna megosztani, hogy minél többen találkozzanak vele. Eddig nem találtam megfelelő alkalmat, hiszen számomra fontos, hogy közel kerüljön az olvasókhoz és jelentsen, közvetítsen valamit üzenete.
Most jött el az a pillanat, amikor nekem is nagy szükségem van rá, mert olyan történt velem, ami eddig még soha: kitiltottak egy irodalmi színtérről, ami nem más, mint a Litera-Túra Művészeti Magazin.

Sokan ismernek Facebookon való jelenlétem alapján és külső közösségi irodalmi, művészeti portálokról, bizonyára nem ismeretlen az sem, amit emberi és irodalmi hozzáállásommal képviselek, így valószínűleg nem fér össze a rólam alkotott képpel, hogy bélyeget viselek. Nem ilyen az önarcképem sem. Mindig szerettem az őszinteséget, a tisztaságot, az igazságot, a rendbontás nem lételemem.

Eltávolításom oka nem más, mint néhány kedvelés, melyeket olyan – kulturáltan megfogalmazott – bejegyzésekhez tettem, ahol egyetértésem és igazságérzetem ezt kívánta.
Nem követtem el semmit, nem írtam le sehova egyetlen szót sem, csak támogató jelekkel álltam ki valaki mellett, aki méltatlanul került pellengérre. Tegnap reggel kedveltem egy – véleményem és sokunk véleménye szerint – igazságos ezzel kapcsolatos bejegyzést, néhány perc múlva már nem tudtam elérni a Magazin felületét.

Cirill Kabin Csaba a Litera-Túra Művészeti Magazin szerkesztője és főszerkesztő-helyettese volt. Miután bejelentette távozását és kitette saját oldalára, hogy ezentúl ott jelennek majd meg posztjai, valóságos hadjárat indult ellene, ami addig fajult, hogy két lejárató cikket tettek közzé – megalázó, emberi méltóságát sértő, gúnyos hangnemben fogalmazott – ország-világ nyilvánossága elé tárt – „vádiratokat”, a Magazin kiemelt helyén. Úgy közölték, hogy előtte mindenféle ok és indoklás nélkül kizárták, megfosztották olvasási lehetőségétől is, így nem tudott reagálni az őt ért alaptalan rágalmakra.
Felháborítónak tartom és elítélem az ilyen megnyilvánulásokat. A halálraítélteknek is jár az utolsó szó joga, nem még egy olyan szerkesztőnek, aki évek óta elhivatottan közvetített irodalmi értékeket, különleges, legtöbbször világhálón fel nem lelhető anyagokkal emelte a Magazin színvonalát. Mindezt kevés szabadidejében, önként, fizetség nélkül tette, mint a többi szerkesztő is.

Nem csak engem tiltottak ki, sokan vagyunk – szerzők és olvasók, akik különböző módon (poszt alatti kulturált hangnemű nyilvános megjegyzésekkel vagy lájkokkal) jeleztük, hogy az ilyen eljárás nem sport- és jogszerű.
Eltávolításunkkal megsemmisült minden közölt írásunk és bejegyzéseink.
A keletkezett károk érintik a műveinket gondozó szerkesztőket – több év áldozatos munkája került "süllyesztőbe" –, valamint az olvasókat. Szerzőtársainkhoz és az általunk kedvelt posztokhoz írt hozzászólásaink semmivé váltak. Ezekkel a megnyilvánulásokkal támogattuk a Magazint és mindazokat, akik önzetlenül dolgoztak érte, vagy alkotóként színesítették a kínálatot, de mindenképpen az a méltatlan, megalázó bánásmód kap hangsúlyt, amit Csaba szenved el ebben a történetben.

Köszönöm szépen P. Pálffy Juliannának, hogy négy év és három hónapon keresztül figyelemmel kísért, törődött velem és műveimmel, havonta szerkesztette posztjaimat.
Sajnos ennek nyoma már nem látható, de megőrzöm magamban az emlékeket.

Számomra az irodalom, a költészet szent dolog. A továbbiakban is ugyanazt fogom képviselni, amit eddig – békésen, tisztán, alázattal –, és hiszek a szavak erejében, az irodalom valódi értelmében.

📖

AZ IRODALOM ÉRTELME
(Részlet Illyés Gyula Ingyen lakoma című kötetéből)

  Tizenegyedik életévemben a gimnáziumi tanév elején a magyar irodalom tanára – megnyerő hangú s arcú szőke fiatalember – néhány szóval elmagyarázta, mi is a Toldi. Világos, okos hangsúlyozással fölolvasott, s azon elevenen elemeire boncolt néhány szakaszt. A fölolvasást elbűvölve, csaknem megrendülve, az értékek részletezését szinte ujjongva hallgattam. Egy világ tárult ki elém.
  Leckéül azt kaptuk, hogy tanuljunk meg betéve két szakaszt, s olvassuk el az egész első éneket.
A könyv nekem még nem volt meg. Kölcsönkértem a padszomszédomtól, s már ott az iskolában, óraközökben nekikezdtem. Olyan boldogságban volt részem, illetve az előbbi boldogság akkorára növekedett, hogy ezt a „szellemi élvezetet” én a testrészeimben is élveztem. Arcom tüzelt, tüdőm s szívem gyorsabban működött.
  A következő órák alatt is ezt olvastam. A könyvet a pad alatt a térdemre állítottam, s egyenes derékkal – hogy észre ne vegyenek – nagy távolságból szívtam magamba a betűket. Mint amikor a mámorosságig rabló-pandúroztunk – az a fajta gyönyör szállt meg.
Hazafelé mentemben is olvastam, neki-nekiütődve a lámpaoszlopnak. Elolvastam az egész költeményt.
  Amikor befejeztem, az a félreérthetetlen véleményem volt: más vagyok. Mintha valaki ellenállhatatlan érvek sorozatával meggyőzött volna valamiről. De olyasmiről, amire én is áhítottam. Elmondhatatlan vigasz és fölszabadultság töltött el. Cáfolhatatlan szavahihetőség azt tudatta velem, hogy érdemes jónak, egyenesnek, bátornak és önfeláldozónak lenni.
  Sőt csakis annak érdemes lenni; mert övék a világ.

(…)

  Bizonyos vagyok benne, hogy elsősorban nem a történet ragadott meg. Effélét addig is olvastam. Ennél színesebbet, szívhez szólóbbat is. Ám hogy a világ jó, hogy bízni lehet az emberekben erről semmi kétség, a Toldi művészi ereje: a makulátlan ütem, a feddhetetlen rím győzött meg, a megingathatatlan szerkezet. Vagyis merőben Arany János költői hitele – hiteles költő volta – tett azon nyomban szenvedélyes vallójává annak, hogy ki kell tartanunk az igazság mellett. Mert lám, Miklós is kitartott, és jól járt. És ki kell tartanunk az igazság bajnokai mellett, mert lám, Bence is milyen szépen kitartott, és szintén jól járt.
  Gonoszságban megátalkodni pedig semmiképpen sem hasznos, mert lám, György is hogy ráfizetett, s már azelőtt is hogy megutáltatta magát.
  Megleltem a világ törvényét, gondoltam, de úgy, hogy ez szinte énekelt bennem. Akár magában az énekmondóban, Aranyban. Pusztán, mert ő, Arany jól kezelte a lantot, a vakhit fokáig azt plántálta belém, hogy jó dolog embernek lenni. A többi emberrel érintkezni pedig: gyönyörűség, s diadal.

Kép – a mellékelt fotó utoljára lesz látható a posztjaimnál és ez az egyetlen, mert a letiltás miatt minden eddigi megosztásomnál „láthatatlan”, mint ahogy a tartalom is. Amint időm engedi, bemásolom az üres helyekre műveimet, mert számomra emlékek, sok kedvelés és bejegyzés van alattuk, melyekhez ragaszkodom, jóleső érzés átgondolni Olvasóim erősítő véleményeit.

2022. december 5., hétfő

Talantelen

Üresen kong
a reggel,
ködtől nyirkos
a gang,
valahol
halk harang
bong,
madársereggel
sikong az ég,
ma sehol a hang,
az az Egy
(az az új,
ami cseng),
bitang nehéz
a csend,
belereng
a lélek,
csak lézeng,
s könnyeket ejt
a tél,
épp olyan,
mint én.