tar ágakon kopog zenét az ősznek.
Kilenc levél kering ütemre éppen,
s a szél avarba andalítja őket.
Kilenc levél, akár kilenc kis élet...
az ősz vajon hagy új tavaszmeséket?
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ősz. Összes bejegyzés megjelenítése
2025. október 25., szombat
Kis őszi ujjgyakorlat
Ma bús eső szitál a hűvös éjben,
tar ágakon kopog zenét az ősznek.
Kilenc levél kering ütemre éppen,
s a szél avarba andalítja őket.
Kilenc levél, akár kilenc kis élet...
az ősz vajon hagy új tavaszmeséket?
tar ágakon kopog zenét az ősznek.
Kilenc levél kering ütemre éppen,
s a szél avarba andalítja őket.
Kilenc levél, akár kilenc kis élet...
az ősz vajon hagy új tavaszmeséket?
2024. október 12., szombat
SZALMASZÁL – Őszmonológ
Megérkeztem, akár egy újszülött, kilenc hónap várakozás után. Arra számítottam, hogy legalább olyan örömmel fogadtok, ám alighogy betettem a lábam, máris elküldtetek, hogy maradhattam volna még ott, ahol voltam. Nem gondoljátok, hogy ez fáj nekem? Nem lehet rajtatok eligazodni. Egész nyáron enyhülésért, esőért könyörögtetek, most hoztam nektek eleget, ez sem felel meg igényeiteknek. Na, jó, kicsit túllőttem a célon, többet adtam a kelleténél, de már annyira áhítottátok, hogy mielőbb pótolni akartam. Látjátok, mindent megteszek, hogy a kedvetekben járjak. Ilyenek vagytok ti, emberek. Mindig az kell, ami nincs. Ami van, nem tudjátok megbecsülni. Nézzetek csak szét, milyen csodálatos környezetet varázsolok, még arra is felkészültem, hogy színpompás faleveleket kapjatok, ne legyen minden unalmas zöld. Amíg ti sütkéreztetek a nyári napsütésben, én terveket szövögettem, hogyan festem át a természetet. Nemsokára hozzá is kezdenék, de ha ennyire nincs szükségetek rám, megálljt parancsolok a fantáziámnak, inkább barnán hullatom le az összes levelet, ám akkor nem fogjátok látni izgalmas színváltásukat, ahogy a zöldek felveszik a sárga árnyalatait, némelyikük bordóvá válik, és így lebegnek a szélben, mert szelet is hozok. Megkergetem a leveleket, mielőtt avartakaró lesz belőlük, hadd lejtsenek örömtáncot, hadd örvendezzenek, amikor érintkeznek. Szeretek játszani, mégis szinte csak az elmúlással köttök össze, pedig minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megmutassam, bennem is van élet. Hogy kaptok ködöt is? Igen, hozzám tartozik. Én is lehetek néha borús, nem csak ti. Nem értem, miért gondoljátok, hogy undorító. Persze, ha autóban ültök, nem könnyű tájékozódni a ködben, de ilyenkor gyakorolhatjátok a türelmet, a józanságot, a későbbiekben hasznát vehetitek, és egyébként is, mire jó a féktelen száguldozás? Néha lassítani kell, majd én segítek. A ködnek van szépsége is. Sejtelmes, kiszámíthatatlan, még meglepetéseket is szerezhet, amikor lassan eloszlik, és előtűnik mögüle a színpompás természet, kirajzolódnak a házak kontúrjai, a járókelők alakja. Hogy irtóztok a nyirkos ködömtől? Ha figyelnétek rám, észrevennétek, mit próbálok elmondani. Húzódjatok be otthonotokba, helyezkedjetek el kényelmesen, pihenjetek meg egy kicsit, és beszélgessetek! Hiába nem voltam itt kilenc hónapig, pontosan tudom, hogy egyfolytában rohantok, nincs időtök egymásra. Amikor meglátjátok leereszkedő ködfátylamat, vegyétek tőlem jelnek, jusson eszetekbe, hogy időt kell szánni családotokra és önmagatokra is, amíg nem késő. Ha már annyira az elmúlást látjátok bennem, ezt is fontoljátok meg!
Látom azokat az embereket, akiknek sajnos nincs hova betérni. Ezen nem tudok segíteni, fájlalom is nagyon. Nekik minden évszak nehéz, és amikor én érkezem, erősödik bennük a szorongás, mert tudják, nem maradok sokáig, hamar eltelik a három hónap, s a körforgás rendje szerint, átadom helyem a télnek. De amíg itt vagyok, örüljetek nekem, örüljetek a mának, fogadjátok el ajándékaimat! Kaptok tőlem bőségesen diót, gyümölcsöket, erdei bogyókat, és amikor majd a parkban sétáltok, s egy gesztenyefa alatt haladtok el, ne bosszankodjatok, ha egy-egy tüskés gubacs koppan a fejeteken, inkább nevessetek. Lehet, hogy kicsit szúrnak, de vidámságot adok velük. Tanuljatok meg nevetni, mert a nevetéstől kivirágoztok, akár az őszirózsák, melyeket nemrég hoztam. Láthatjátok, mennyi mindennel kedveskedek. Az évszakok közül a megfontolt gondolkodtató vagyok, hogy mérlegeljetek. Míg a tavasz ifjonti hévvel szalad felétek, a nyár kényelmes, lusta, én higgadtságot tanítok, azt sugallom, hogy álljatok meg, értékeljétek át eddigi életeteket. Elég öreg és bölcs vagyok ahhoz, hogy jó tanácsokat osztogassak. Mindig keressetek pozitívumokat magatok körül, és én mondom, találtok! Amikor összegyűjtöttétek, őrizzétek meg, majd a tél megtisztít benneteket, így élhettek önmagatokkal harmóniában, így lehettek ti is részei az örök körforgásnak. Félrevonulok még néhány napig, teret engedek a nyárutó melengető napsugarainak, hagyok nektek időt, hogy nyitott lélekkel várjatok. Rövid pihenés után újra jövök, akkor már veletek maradok, amíg nem veszi át helyemet a tél.
Látom azokat az embereket, akiknek sajnos nincs hova betérni. Ezen nem tudok segíteni, fájlalom is nagyon. Nekik minden évszak nehéz, és amikor én érkezem, erősödik bennük a szorongás, mert tudják, nem maradok sokáig, hamar eltelik a három hónap, s a körforgás rendje szerint, átadom helyem a télnek. De amíg itt vagyok, örüljetek nekem, örüljetek a mának, fogadjátok el ajándékaimat! Kaptok tőlem bőségesen diót, gyümölcsöket, erdei bogyókat, és amikor majd a parkban sétáltok, s egy gesztenyefa alatt haladtok el, ne bosszankodjatok, ha egy-egy tüskés gubacs koppan a fejeteken, inkább nevessetek. Lehet, hogy kicsit szúrnak, de vidámságot adok velük. Tanuljatok meg nevetni, mert a nevetéstől kivirágoztok, akár az őszirózsák, melyeket nemrég hoztam. Láthatjátok, mennyi mindennel kedveskedek. Az évszakok közül a megfontolt gondolkodtató vagyok, hogy mérlegeljetek. Míg a tavasz ifjonti hévvel szalad felétek, a nyár kényelmes, lusta, én higgadtságot tanítok, azt sugallom, hogy álljatok meg, értékeljétek át eddigi életeteket. Elég öreg és bölcs vagyok ahhoz, hogy jó tanácsokat osztogassak. Mindig keressetek pozitívumokat magatok körül, és én mondom, találtok! Amikor összegyűjtöttétek, őrizzétek meg, majd a tél megtisztít benneteket, így élhettek önmagatokkal harmóniában, így lehettek ti is részei az örök körforgásnak. Félrevonulok még néhány napig, teret engedek a nyárutó melengető napsugarainak, hagyok nektek időt, hogy nyitott lélekkel várjatok. Rövid pihenés után újra jövök, akkor már veletek maradok, amíg nem veszi át helyemet a tél.
A kép forrása: Pinterest.
2024. október 16.
DunapArt Művészeti és Közéleti Magazin
("SZALMASZÁL" rovatom):
A képek forrása:
DunapArt Magazin, Pinterest és saját album
(saját szerkesztés).
2024. október 7., hétfő
Csöppnyi ősz
Épp csak elsuhant a nyár,
ott rejtőzik a domb mögött.
Tegnap még lángruhát öltött a határ,
ma ködpalástba öltözött.
Nemrég csicseri kórus dalolt a fákon,
most az üres fészkeket látom,
s a szél fütyül bús melódiát –
szeretem hallani,
van benne valami
titok,
mikor megsimogat,
fülembe sírja bánatát,
szelíden arcomhoz ér,
az elsuhant nyárról mesél,
s én hallgatom,
miközben hárfáját pengeti,
és könnyeivel öntöz
az ősz.
ott rejtőzik a domb mögött.
Tegnap még lángruhát öltött a határ,
ma ködpalástba öltözött.
Nemrég csicseri kórus dalolt a fákon,
most az üres fészkeket látom,
s a szél fütyül bús melódiát –
szeretem hallani,
van benne valami
titok,
mikor megsimogat,
fülembe sírja bánatát,
szelíden arcomhoz ér,
az elsuhant nyárról mesél,
s én hallgatom,
miközben hárfáját pengeti,
és könnyeivel öntöz
az ősz.
2024. szeptember 30., hétfő
Mesterséges
Hova furakodik ez a fény? Még aludni akarok. Résnyire nyitom szemem. Hat óra ötvennégy. Elfordulok. Ránézek a hőmérőre. Kint nyolc fok. A nap nyomulása nem ezt mutatja. Mintha tavasz lenne. Bennem nincs tavasz. Először a nyár rabolt ki. Most az ősz. Nincstelen vagyok. Miféle koldus, aki tavaszért kuncsorog? Egy morzsányi sincs a zsebemben. Nincs is zsebem. Hálóingem zsebtelen. A semmiben hogy lenne bármi? Nincs is tavasz. Csak a képzeletem festett róla képeket. Elfogyott a festékem. Nem tudok másikat festeni. Fel kellene tölteni a palettát. Nincs kedvem. Ecsetem sincs. Van néhány félig teli tintapatronom. Inkább félig üres. Vagy egészen. Tollam sincs. Nem érdekel. Aludnék még. Nem engedi a napfény. Félrehajtom a takarót. Feltápászkodom. Kiülök az ágy szélére. Nyolc fok. Bent húsz. Bennem mínusz tizenkettő. Nem fázom. Nem érzek semmit. Mégis érzek valamit. Nem jó ülni. Semmi sem jó. Mi az a jó? Ücsörgök. A napfény szemtelenül zaklat. Leskelődik a függönyréseknél. Nem hagy békén. Belebújok a papucsomba. Csak egyik lábammal. Ücsörgök. Lehet, hogy ez rossz. Nem érzek semmit. Mi az a rossz? Másik lábam is papucsba csúszott. Nem tudom, ki tette bele. Ücsörgök. Fel kellene állni. Nem visz rá a lélek. Testem kisegíti. Felállok. Elindulok a napfény felé. Beengedem, ha annyira jönni akar. Ő tudja. Nekem mindegy. Minden mindegy. Kihúzom az egyik firhangot. Már csak öt. Legalább a számolás megy. Három ablak. Hat függönyhúzás. Már csak négy. Világosabb van. A napfény uralni akarja a szobát. Nem érdekel. Legyen övé. Két függöny maradt. Valaki kettőt elhúzott. Magam vagyok. Egy. Belefáradtam. Jöhet az utolsó. Kint nyolc fok. Kitárom az ablakot. Bennem mínusz tizenkettő. Nem érzem a hideget. A nap pimaszul simogat. Nem elég a szoba. Én is kellek neki. Nem kap meg. Senki sem kap meg. Huzat van. Kikezd velem a szél. Nem érdekel. Kívül tágasabb. Nézem a fűzfát. Nagy. Zöld. Biztos kivételez vele a tavasz. Velem nem kivételez. Elhagyott. Így jártam. Vitatkoznak a madarak. Nem érdekel. Az ő dolguk. Nyitva hagyom az ablakot. Ácsorgok. Mozdulni kéne. Ácsorgok. Nem akar vinni a lábam. Nem érdekel. Meggondolja magát. Mégis visz. Mozdulok. Hátat fordítok a napnak. Simogasson mást. Hidegen hagy. Sok dolgom lenne. Kedv kellene hozzá. Kedvem sincs. Elfogyott. Minden elfogyott. Én is. Nem érdekel. Kint kilenc fok. Bent tizennyolc. Bennem mínusz tizenkettő. Sírni kellene. Nincs könnyem. Elfogyott. Leülök az íróasztalhoz. Ücsörgök. Bámulom a laptopot. Hidegen hagy. Lassított felvétel vagyok. Ücsörgök. Felnyitom a fedelét. Ücsörgök. Bekapcsolom. Bámulom a monitort. Hidegen hagy. A Secret Garden biztos ad könnyeket. Nem ad. A semmiből nem tud. Nem érdekel. Nem hiányoznak a könnyek. Semmi sem hiányzik. Én sem. Nyolc óra ötvenegy. Indul a program. Majd AI fest nekem tavaszt.
.jpg)
💬 Megjegyzés: a történet nem rólam szól, hanem egy napjainkban egyre gyakoribb elgondolkodtató sorskép megjelenítése írói eszközökkel.
2023. október 25., szerda
Humusz
Milyen szép ma a reggel...
őszi eső csepegtet új álmokat,
színes levelek hullanak,
egymáshoz bújnak a fák alatt –
megfáradtak, akárcsak én,
de nem nyűglődnek a világ szégyenén,
nem értik, hogy gyilkos az ember,
hogy már annyi a bűn, mint tenger-
ben a vízcseppek száma.
Irigylem őket –
minden levél halálában ott van az élet csodája.
őszi eső csepegtet új álmokat,
színes levelek hullanak,
egymáshoz bújnak a fák alatt –
megfáradtak, akárcsak én,
de nem nyűglődnek a világ szégyenén,
nem értik, hogy gyilkos az ember,
hogy már annyi a bűn, mint tenger-
ben a vízcseppek száma.
Irigylem őket –
minden levél halálában ott van az élet csodája.
Tisztán borulnak a földre,
nem érzik magukat összetörve,
nem érzik magukat összetörve,
a természet rendje szerint élnek, halnak,
majd humusszá válnak,
majd humusszá válnak,
s éltetői lesznek a talajnak.
Kép – Pinterest
2021. október 25., hétfő
Csipkelődő
Dércsípte ágon
bogyóknak bókol a szél,
pírban a csipke,
míg én sürgönyöd várom –
a postás messze vitte,
csak a fáktól jön levél.
bogyóknak bókol a szél,
pírban a csipke,
míg én sürgönyöd várom –
a postás messze vitte,
csak a fáktól jön levél.
2021. október 15., péntek
Hangulatok – Holtomiglan...
…mert nem tudok nélküle létezni.
Kinyitja lelkem csatornáját, érzelmeim önálló útra kelnek, hömpölyögnek, és én csak úszom az árral. Most éppen hajnal óta John Barry bűvöl el, mélyeket szippantok a zeneillatból, belélegzem ezt a csodát.
Ilyenkor szebb a világ, hajlamos vagyok elfelejteni, hogy nem fenékig tejfel az élet, száműzöm a gondokat, és csak pozitív képeket engedek magamhoz.
Egy délceg hegyen találom magam, tengerből magasodik az ég felé, a partot kavicsok borítják, tisztára mossa őket a víz. Egymáshoz csiszolódnak, szürkeségük tovatűnik, átöltöznek, majd csillogó kövekké változnak, megmutatják felszínük alatt eltitkolt ezerszínüket.
Az ormon picinyke kunyhó, kéménye a felhőkig szalad, szelíd bárányok barátságos füsttel keverednek. Káprázatos a panoráma fentről. A balkon korlátjára könyökölve gyönyörködöm az őszi erdőben, a bentről áramló zene harmóniájával lombok neszeznek, ahogy egy-egy falevél keringőzik, majd az avarra szédül.
Hűvös szél fúj, pirosra csipdesi arcomat, kócosra borzolja hajam, összehúzom magamon a kabátot. Visszalépek a házikóba, becsukom az ablakot, öreg cserépkályhám padkájára telepedek, tenyerem rátapasztom, ujjaimon keresztül árad szét minden porcikámon a meleg. A zene felerősödik, most még közelebb kerül hozzám, mélyebbre lopózik lelkemben, eluralkodik érzékeimen.
Talán te is benne leszel. Holtodiglan.
Kép – Pinterest
2021. szeptember 15., szerda
2021. szeptember 1., szerda
Őszelő
Még Nyár integet,
arcon csókol, visszanéz,
vágyak nincsenek –
már a kert alatt időz,
esőkönnyel érkezett,
Kép – Pinterest
arcon csókol, visszanéz,
vágyak nincsenek –
már a kert alatt időz,
esőkönnyel érkezett,
s kalapot lenget az Ősz.
*
Kalapot lenget az Ősz,
esőkönnyel érkezett,
már a kert alatt időz,
vágyak nincsenek –
arcon csókol, visszanéz,
még Nyár integet.
esőkönnyel érkezett,
már a kert alatt időz,
vágyak nincsenek –
arcon csókol, visszanéz,
még Nyár integet.
Kép – Pinterest
2020. október 30., péntek
A köd mögött
Sikít az őszi szél kopott vonója,
avarra sírja bánatát az Isten –
esőt szitál, s megannyi könnye volna,
hogy enyhet árva koldusokra hintsen,
de jő a tél, szakadt ruhákra dermed,
szegények álmait fagyasztja dalba,
sehol kenyér, meleg, hiába tervek,
vacognak éhesen –, kevés hatalma;
tavaszra testük is soványra sorvad,
erő alig marad, szemernyi élet,
a nyár se hoz vigaszt, talán fasor, pad –
gyalázatos, hogy ennyi sors enyészhet;
az ősz üzent, s a szívbe költözött,
találd meg őket ott, a köd mögött.
avarra sírja bánatát az Isten –
esőt szitál, s megannyi könnye volna,
hogy enyhet árva koldusokra hintsen,
de jő a tél, szakadt ruhákra dermed,
szegények álmait fagyasztja dalba,
sehol kenyér, meleg, hiába tervek,
vacognak éhesen –, kevés hatalma;
tavaszra testük is soványra sorvad,
erő alig marad, szemernyi élet,
a nyár se hoz vigaszt, talán fasor, pad –
gyalázatos, hogy ennyi sors enyészhet;
az ősz üzent, s a szívbe költözött,
találd meg őket ott, a köd mögött.
Ez a szonett egy feladatra született, a FullExtra Irodalmi és Művészeti Portálon írtam, ahol rendszeresen "játszunk" egy jó csapattal.
Feladat: mély hangulatú shakespeare-i szonett. Szerepeljen benne a négy évszak – ősz, tél, tavasz, nyár sorrendet tartva, a záró két sorban ismét jelenjen meg az ősz, és ezek a sorok (lehetőleg) tíz szótagosak legyenek. A megadott szavakat szabad toldalékolni.
A ritmust nem kötelező, csak ajánlott tiszta jambikusra írni.
2019. október 22., kedd
Őszlegény
Vén padon vagyok, magamban,
leszáll a tejfehér lepel,
Őszlegény kacsint szemembe,
tekintetére köd lep el.
Barna-rőt haját arannyal
teríti még a napfonat,
leszáll a tejfehér lepel,
Őszlegény kacsint szemembe,
tekintetére köd lep el.
Barna-rőt haját arannyal
teríti még a napfonat,
ajka lágy vonalba szépül,
levélcsokorral így fogad.
Szélfiú fut át a fákhoz
lerázni drága kincseket,
gesztenyét gurít halomba,
fütyül, s dobál a szélgyerek,
és utat kutat magának,
pimasz vigyorral integet,
majd szalad tovább sikongva,
mögötte friss avarhegyek.
Napkirály kacér mosollyal
tudatja, messze még az ősz,
fényt derít e nagy titokra,
legyint a ködre, és ma győz.
Így ülünk, idilli párban,
az Őszlegény szavát lesem,
arca bronzaranyba játszik,
s hajamba túr, szerelmesen.
Csókot is lehel szememre,
ölel magához, én hagyom,
évszakokba szédülünk mi,
s együtt vagyunk, a vén padon.
Szélfiú fut át a fákhoz
lerázni drága kincseket,
gesztenyét gurít halomba,
fütyül, s dobál a szélgyerek,
és utat kutat magának,
pimasz vigyorral integet,
majd szalad tovább sikongva,
mögötte friss avarhegyek.
Napkirály kacér mosollyal
tudatja, messze még az ősz,
fényt derít e nagy titokra,
legyint a ködre, és ma győz.
Így ülünk, idilli párban,
az Őszlegény szavát lesem,
arca bronzaranyba játszik,
s hajamba túr, szerelmesen.
Csókot is lehel szememre,
ölel magához, én hagyom,
évszakokba szédülünk mi,
s együtt vagyunk, a vén padon.
Kép - Pinterest
2019. szeptember 27., péntek
Nyártemető
Nyár parazsára
hullik a pára,
ömlik az őszi eső,
hold hegedűje
sír a derűbe,
tűnik a hű szerető,
szürke ködökbe
– ám nem örökre –
hullik a pára,
ömlik az őszi eső,
hold hegedűje
sír a derűbe,
tűnik a hű szerető,
szürke ködökbe
– ám nem örökre –
zárja a Nyártemető.
Kép – Pinterest
Játék: FullExtra portál, üzenőfal (Hepp Béla – aLéb kezdeményezése).
2018. október 1., hétfő
Nincs évszak, csak fétis...
(Egy év a Fétissel – Himfy-ciklus)
Őszmosoly
Már beköszönt, így jelezte
uralmát a nyár felett.
Cseppek csordulnak csak egyre,
s az ajkad ráncán eredt
esőbe hajló, bús mosoly.
Így látlak, ez igézet,
őszi kedved bennem komoly,
s évszakok összeérnek;
hát ne mondd, hogy egykor elmész,
hisz nem hagyhat halni Hermész,
mert az én Őszöm maradsz,
kiből kihajt a tavasz.
Novemberi eső
Egyre hull, s a lelkem mossa,
sós patakkal egyesül.
Ég haragja bennem sorsa,
vízzé váltja legbelül
időm ostorát és a kínt,
mi szép szavakkal öltve
vágyakból hamis csöndet int,
hát hagyom, hogy e csöndbe
úgy vegyüljön, mint mi örök,
hol hiába halnak körök,
értően látom sorát,
bár játszom az ostobát.
Őszi billog
Már megint az ősz kesereg,
kertem alján utat tör.
Álmot ront, e hős szerepet
rám írta, és elgyötör.
Míg nedűjét issza a föld,
a lelkem reszket belül,
virágok halnak, s fáj a csönd,
illat-avarba merül,
és esőmbe sír ez a csönd
könnyzáporral és egyre fönn,
pedig belőle nyílok.
Az ősz csak ócska billog.
TélcsengŐ
Versbe bújok, hogy ne fázzak,
ha jeges szél diderget,
és csak úgy oltsam a lázat,
hogy ontsam azt, mit kellett.
Szűk szavakba rejtem magam,
hát írok rendületlen,
már nem bánt a tél sem, ha van,
bár tavaszt se feledtem.
Csengő hangon szól e képzet,
fülembe sír, hát enyém lett.
Látom tiszta íriszét,
még a tél sem tépi szét.
Télige(n)
Szól a tél. Még esőt szitál
és ködöt hullat, ledér.
Csak ólálkodik, mert kivár
álmot, ritka percekért.
Jó volna így aludni el,
ölelni a Végtelent
és szeretni, hisz hinni kell;
a tél új tavaszt jelent,
e szép tavaszban létezel,
majd ősz a nyárra ráfelel;
mind érzik, amit én is,
hogy nincs évszak, csak fétis.
Tiéd a tél
Tiéd a tél, hordd magaddal,
fázz csak paplanod alatt,
fájjon, ha majd nem fakad dal,
és sírj, hogy az se maradt,
és érezd, amint reszketek,
mikor halott lesz minden,
ha nem várhatok két kezet,
ami eltöröl kínt benn,
mert itt fagyos a tél, szikár,
nyakamba liheg, jég szitál,
te tűnj el, ha menni kell,
de ne hagyj a semmivel.
TavaszlesŐ
Még él a tél, incselkedik.
Zord arcát úgy mutatja,
hogy mohósága csöndet int.
Hozzád bújnék, tavaszba,
hol virul az élet, Veled.
Nem számít semmi. Érted?
Érted élek, vagyok neked
s te vagy, hiába féled.
Vágyott tavaszod nálam él,
és bennem a tavaszmesén
olvadnak el jégcsapok.
Vacogva, nálad vagyok.
Bolond a tél
Bolond a tél. Tavaszt mutat,
de zord arcát is adja.
Azt nem értem, ha jól mulat,
miért hagy így magamra.
Én csak nézem a jégcsapok
olvadó neszét, hallom
a látványt, így bőven kapok
belőlük zenét s vallom,
belém zokog a várt tavasz;
és hiába halnak szavak,
Te mindig bennük leszel;
már Mindenben létezel.
TavaszkeresŐ
Kacsintott egyet s elhagyott,
fényét orcámra sírta.
Madárfütty zendült, de fagott
kavarta fel a líra
csendüléseit, hát letűnt.
Hiszem, felém jön megint,
mikor fülében ég kihűlt
dalom, s a télre legyint.
A kikelet mindig ilyen,
nem állítja meg semmi sem.
Nincs rá hatalom, s egyre
tavaszba szédülsz benne.
Tavaszcsaló
Kertemben tavasz csivitel,
madarak zengik létét.
Halottas homály viszi el
az érkezést, hisz kér még
napsütést, tőled áradót,
s ha sziporka is, éltet,
hát ne légy fukar, átkarolt
szelíd szavad, mi képlet.
Hol bújsz? Nélküled nincs tavasz.
Már látom, Te magad vagy az.
Picinyke fényt küldj nekem,
érezzem, hogy létezem.
Nyárfosztott
Valahol elveszett a Nyár,
s tűnni kész a rejtelem.
Álmaimban még visszajár,
hát rémülten keresem.
Talán belém halt egy reggel,
mert nem találta magát,
vagy nem érzett a beteggel
sok álmatlan éjszakát.
Ma rádöbbentem, valahol
gyönge szívemben zakatol.
Sorolhatnak évszakok,
Nyár nélkül halott vagyok.
Őszmosoly
Már beköszönt, így jelezte
uralmát a nyár felett.
Cseppek csordulnak csak egyre,
s az ajkad ráncán eredt
esőbe hajló, bús mosoly.
Így látlak, ez igézet,
őszi kedved bennem komoly,
s évszakok összeérnek;
hát ne mondd, hogy egykor elmész,
hisz nem hagyhat halni Hermész,
mert az én Őszöm maradsz,
kiből kihajt a Tavasz.
2017. szeptember 15. - 2018. szeptember 27.
Már beköszönt, így jelezte
uralmát a nyár felett.
Cseppek csordulnak csak egyre,
s az ajkad ráncán eredt
esőbe hajló, bús mosoly.
Így látlak, ez igézet,
őszi kedved bennem komoly,
s évszakok összeérnek;
hát ne mondd, hogy egykor elmész,
hisz nem hagyhat halni Hermész,
mert az én Őszöm maradsz,
kiből kihajt a tavasz.
Novemberi eső
Egyre hull, s a lelkem mossa,
sós patakkal egyesül.
Ég haragja bennem sorsa,
vízzé váltja legbelül
időm ostorát és a kínt,
mi szép szavakkal öltve
vágyakból hamis csöndet int,
hát hagyom, hogy e csöndbe
úgy vegyüljön, mint mi örök,
hol hiába halnak körök,
értően látom sorát,
bár játszom az ostobát.
Őszi billog
Már megint az ősz kesereg,
kertem alján utat tör.
Álmot ront, e hős szerepet
rám írta, és elgyötör.
Míg nedűjét issza a föld,
a lelkem reszket belül,
virágok halnak, s fáj a csönd,
illat-avarba merül,
és esőmbe sír ez a csönd
könnyzáporral és egyre fönn,
pedig belőle nyílok.
Az ősz csak ócska billog.
TélcsengŐ
Versbe bújok, hogy ne fázzak,
ha jeges szél diderget,
és csak úgy oltsam a lázat,
hogy ontsam azt, mit kellett.
Szűk szavakba rejtem magam,
hát írok rendületlen,
már nem bánt a tél sem, ha van,
bár tavaszt se feledtem.
Csengő hangon szól e képzet,
fülembe sír, hát enyém lett.
Látom tiszta íriszét,
még a tél sem tépi szét.
Télige(n)
Szól a tél. Még esőt szitál
és ködöt hullat, ledér.
Csak ólálkodik, mert kivár
álmot, ritka percekért.
Jó volna így aludni el,
ölelni a Végtelent
és szeretni, hisz hinni kell;
a tél új tavaszt jelent,
e szép tavaszban létezel,
majd ősz a nyárra ráfelel;
mind érzik, amit én is,
hogy nincs évszak, csak fétis.
Tiéd a tél
Tiéd a tél, hordd magaddal,
fázz csak paplanod alatt,
fájjon, ha majd nem fakad dal,
és sírj, hogy az se maradt,
és érezd, amint reszketek,
mikor halott lesz minden,
ha nem várhatok két kezet,
ami eltöröl kínt benn,
mert itt fagyos a tél, szikár,
nyakamba liheg, jég szitál,
te tűnj el, ha menni kell,
de ne hagyj a semmivel.
TavaszlesŐ
Még él a tél, incselkedik.
Zord arcát úgy mutatja,
hogy mohósága csöndet int.
Hozzád bújnék, tavaszba,
hol virul az élet, Veled.
Nem számít semmi. Érted?
Érted élek, vagyok neked
s te vagy, hiába féled.
Vágyott tavaszod nálam él,
és bennem a tavaszmesén
olvadnak el jégcsapok.
Vacogva, nálad vagyok.
Bolond a tél
Bolond a tél. Tavaszt mutat,
de zord arcát is adja.
Azt nem értem, ha jól mulat,
miért hagy így magamra.
Én csak nézem a jégcsapok
olvadó neszét, hallom
a látványt, így bőven kapok
belőlük zenét s vallom,
belém zokog a várt tavasz;
és hiába halnak szavak,
Te mindig bennük leszel;
már Mindenben létezel.
TavaszkeresŐ
Kacsintott egyet s elhagyott,
fényét orcámra sírta.
Madárfütty zendült, de fagott
kavarta fel a líra
csendüléseit, hát letűnt.
Hiszem, felém jön megint,
mikor fülében ég kihűlt
dalom, s a télre legyint.
A kikelet mindig ilyen,
nem állítja meg semmi sem.
Nincs rá hatalom, s egyre
tavaszba szédülsz benne.
Tavaszcsaló
Kertemben tavasz csivitel,
madarak zengik létét.
Halottas homály viszi el
az érkezést, hisz kér még
napsütést, tőled áradót,
s ha sziporka is, éltet,
hát ne légy fukar, átkarolt
szelíd szavad, mi képlet.
Hol bújsz? Nélküled nincs tavasz.
Már látom, Te magad vagy az.
Picinyke fényt küldj nekem,
érezzem, hogy létezem.
Nyárfosztott
Valahol elveszett a Nyár,
s tűnni kész a rejtelem.
Álmaimban még visszajár,
hát rémülten keresem.
Talán belém halt egy reggel,
mert nem találta magát,
vagy nem érzett a beteggel
sok álmatlan éjszakát.
Ma rádöbbentem, valahol
gyönge szívemben zakatol.
Sorolhatnak évszakok,
Nyár nélkül halott vagyok.
Őszmosoly
Már beköszönt, így jelezte
uralmát a nyár felett.
Cseppek csordulnak csak egyre,
s az ajkad ráncán eredt
esőbe hajló, bús mosoly.
Így látlak, ez igézet,
őszi kedved bennem komoly,
s évszakok összeérnek;
hát ne mondd, hogy egykor elmész,
hisz nem hagyhat halni Hermész,
mert az én Őszöm maradsz,
kiből kihajt a Tavasz.
2017. szeptember 15. - 2018. szeptember 27.
2017. november 22., szerda
Őszmosoly
Már beköszönt, így jelezte
uralmát a nyár felett.
Cseppek csordulnak csak egyre,
s az ajkad ráncán eredt
esőbe hajló, bús mosoly.
Így látlak, ez igézet,
őszi kedved bennem komoly,
s évszakok összeérnek;
hát ne mondd, hogy egykor elmész,
hisz nem hagyhat halni Hermész,
mert az én Őszöm maradsz,
kiből kihajt a tavasz.
A Himfy-ciklusom 1. eleme. Nagy-nagy nagy Himfy szerelem :)
Kép – Pinterest
uralmát a nyár felett.
Cseppek csordulnak csak egyre,
s az ajkad ráncán eredt
esőbe hajló, bús mosoly.
Így látlak, ez igézet,
őszi kedved bennem komoly,
s évszakok összeérnek;
hát ne mondd, hogy egykor elmész,
hisz nem hagyhat halni Hermész,
mert az én Őszöm maradsz,
kiből kihajt a tavasz.
A Himfy-ciklusom 1. eleme. Nagy-nagy nagy Himfy szerelem :)
Kép – Pinterest
Secret Garden – Canzona
2017. november 11., szombat
Őszi billog
Már megint az ősz kesereg,
kertem alján utat tör.
Álmot ront, e hős szerepet
rám írta, és elgyötör.
Míg nedűjét issza a föld,
a lelkem reszket belül,
virágok halnak, s fáj a csönd,
illatavarba merül,
és esőmbe sír ez a csönd
könnyzáporral és egyre fönn,
pedig belőle nyílok.
Az ősz csak ócska billog.
A folyamatosan készülő Himfy-ciklusom 3. eleme
kertem alján utat tör.
Álmot ront, e hős szerepet
rám írta, és elgyötör.
Míg nedűjét issza a föld,
a lelkem reszket belül,
virágok halnak, s fáj a csönd,
illatavarba merül,
és esőmbe sír ez a csönd
könnyzáporral és egyre fönn,
pedig belőle nyílok.
Az ősz csak ócska billog.
A folyamatosan készülő Himfy-ciklusom 3. eleme
Kép - Pikist
Kaz Hawkins - Surviving
2015. október 19., hétfő
Nekem az Ősz...
Az ősz nekem ma mást jelent.
Avarba szédült létemet,
hol ég tovább salakba zárt,
s esőre ring e ritka láng.
Nekem az ősz Te vagy.
Az ősz nekem ma mást jelent.
Titokba tévedt végtelent,
világnyi létet és varázst,
belőle bajló tisztulást.
Nekem az ősz Te vagy.
Az Ősz nekem ma mást jelent.
Mosolyba szépült könnyemet,
derűre hulló harmatot,
hisz én is neked az vagyok.
Vagyok, s Őszöd leszek.
Kép - Pinterest
Avarba szédült létemet,
hol ég tovább salakba zárt,
s esőre ring e ritka láng.
Nekem az ősz Te vagy.
Az ősz nekem ma mást jelent.
Titokba tévedt végtelent,
világnyi létet és varázst,
belőle bajló tisztulást.
Nekem az ősz Te vagy.
Az Ősz nekem ma mást jelent.
Mosolyba szépült könnyemet,
derűre hulló harmatot,
hisz én is neked az vagyok.
Vagyok, s Őszöd leszek.
Kép - Pinterest
Thomas Bergersen - Autumn Love
2014. november 7., péntek
Tavaszt mesélj
Mesélj nekem tavaszt, virágot ontson
őszi árnyad, add magadból azt mi fáj,
söpörj avarba bánatot, mert silány
napok keserveket kuszálnak folyton;
és illatot mesélj nekem zenékben,
hol madárjajokra írsz egy ősi dalt,
s rügyek fakadnak ott, ahol rég kihalt
az élet, ám szavadra majd feléled.
Úgy mesélj nekem, hogy sírjon itt mező,
a rét virága főhajtással éljen,
hogy ne fájjon ősz, ne múljon létező,
ne súgja semmi azt nekem, hogy végem;
új tavaszt mesélj, de még a tél előtt,
hisz én is épp tavaszt mesélek érted.
őszi árnyad, add magadból azt mi fáj,
söpörj avarba bánatot, mert silány
napok keserveket kuszálnak folyton;
és illatot mesélj nekem zenékben,
hol madárjajokra írsz egy ősi dalt,
s rügyek fakadnak ott, ahol rég kihalt
az élet, ám szavadra majd feléled.
Úgy mesélj nekem, hogy sírjon itt mező,
a rét virága főhajtással éljen,
hogy ne fájjon ősz, ne múljon létező,
ne súgja semmi azt nekem, hogy végem;
új tavaszt mesélj, de még a tél előtt,
hisz én is épp tavaszt mesélek érted.
Tree Spirits tree Lovers - Liza Paizis
2014. szeptember 3., szerda
Nyugtató...
...mert szédülök, szavad betölt egészen,
és kapkodok az őszi ég alatt,
időt nem ismerek, hát nagy merészen
az értelem kitör, de szívem is szakad,
hogy fájdalom minek, ha hív az Élet,
éji páraként teríti fátylát,
a színek összeérnek, és ha félek,
én a zöld mezőt tudom, s ha ködre vált át,
a csöndje úgy igéz, hogy értve súgom,
a lelked így zuhant belém vakon,
s nem adhatom hitem, ha bármi súly nyom,
és boldogabb lesz Tőled minden új napom,
de gyógyuljon az, ki végleg rászorul,
legyen derűje tiszta napra nap,
mert erre szültek, és így is alkonyul,
hát enyém az éj, és enyém a pirkadat...
csak sápadok, miként a nyár is sápad,
ha illatok suhannak és egek,
hiába ködgomoly, magamban látlak –
csillagba (s)írj reményt, de én is ott legyek.
és kapkodok az őszi ég alatt,
időt nem ismerek, hát nagy merészen
az értelem kitör, de szívem is szakad,
hogy fájdalom minek, ha hív az Élet,
éji páraként teríti fátylát,
a színek összeérnek, és ha félek,
én a zöld mezőt tudom, s ha ködre vált át,
a csöndje úgy igéz, hogy értve súgom,
a lelked így zuhant belém vakon,
s nem adhatom hitem, ha bármi súly nyom,
és boldogabb lesz Tőled minden új napom,
de gyógyuljon az, ki végleg rászorul,
legyen derűje tiszta napra nap,
mert erre szültek, és így is alkonyul,
hát enyém az éj, és enyém a pirkadat...
csak sápadok, miként a nyár is sápad,
ha illatok suhannak és egek,
hiába ködgomoly, magamban látlak –
csillagba (s)írj reményt, de én is ott legyek.
2013. szeptember 15., vasárnap
Eldúdollak...
Csordogál az ősz, bár dereng még a nyár,
sziporkáit szórja, de már erőtlen.
Múló dalba hull halomnyi csillagár,
a hangjuk lebomlik fakó felhőkben.
Bennem úgy borong az élet, hogy zenél,
mert akkordokat bont bensőd varázsa;
szólni nem merek, hogy mindig itt legyél,
álmomat vigyázd, s ügyelj a parázsra.
Elénekellek. Dalomban tiszta hit,
a hangjegyek tudom, vénádba folynak;
a szólamok suhannak és nem hamis,
mert összecsendül mind, talán ha holnap
dúrokat is szórok, ritka szépeket,
a tölgyek lombja lengedezve hinti,
s ha bús szemedből szitálnak kék egek,
én is ott leszek a könnyedben mindig.
Eldúdollak. Mollok magánya nem árt,
világod válaszát is értem, szavam
kacag, elér egészen, lelkedbe zárt
etűd ez s örökre szól, Tiéd marad.
Csordogál az ősz, bár dereng még a nyár,
sziporkáit szórja, de már erőtlen.
Búvó dalba hull halomnyi csillagár,
a hangjuk fényfolyam, fakó felhőkben.
sziporkáit szórja, de már erőtlen.
Múló dalba hull halomnyi csillagár,
a hangjuk lebomlik fakó felhőkben.
Bennem úgy borong az élet, hogy zenél,
mert akkordokat bont bensőd varázsa;
szólni nem merek, hogy mindig itt legyél,
álmomat vigyázd, s ügyelj a parázsra.
Elénekellek. Dalomban tiszta hit,
a hangjegyek tudom, vénádba folynak;
a szólamok suhannak és nem hamis,
mert összecsendül mind, talán ha holnap
dúrokat is szórok, ritka szépeket,
a tölgyek lombja lengedezve hinti,
s ha bús szemedből szitálnak kék egek,
én is ott leszek a könnyedben mindig.
Eldúdollak. Mollok magánya nem árt,
világod válaszát is értem, szavam
kacag, elér egészen, lelkedbe zárt
etűd ez s örökre szól, Tiéd marad.
Csordogál az ősz, bár dereng még a nyár,
sziporkáit szórja, de már erőtlen.
Búvó dalba hull halomnyi csillagár,
a hangjuk fényfolyam, fakó felhőkben.
Kép - Pinterest
2010. október 1., péntek
Ősz hunyorog
Árnyak dúlnak, fények halnak,
felhőpingált napba martak.
Levél remeg, holt ág reszket,
zajba zártan létvesztettek.
Hörög a lomb, sápadt sóhaj,
ősz hunyorog múló dallal.
Madár gubbaszt, szűkölt ének,
rejtegetnék messzeségek.
Érzék-torzan éned retteg,
perc a percre órát enged.
Magány kínnal zordan mordul,
sáridőben harang kondul.
Egek könnye marja arcod,
kopott lelked fényért kapkod.
Tavaszt vágyó illatárral
meddőn megbújsz a világgal.
felhőpingált napba martak.
Levél remeg, holt ág reszket,
zajba zártan létvesztettek.
Hörög a lomb, sápadt sóhaj,
ősz hunyorog múló dallal.
Madár gubbaszt, szűkölt ének,
rejtegetnék messzeségek.
Érzék-torzan éned retteg,
perc a percre órát enged.
Magány kínnal zordan mordul,
sáridőben harang kondul.
Egek könnye marja arcod,
kopott lelked fényért kapkod.
Tavaszt vágyó illatárral
meddőn megbújsz a világgal.
Kép - web
A fenti verset a következő zene ihlette:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)