Hepp Béla (aLéb): Előszó – Horák Andrea Kankalin Valami történt című kötetéből
Már első ránézésre is rendkívül gazdag kötet, a benne található írások formai gazdagsága és belső világa bármennyire is Kankalin sajátja, történeteit mindannyian megéltük már vagy valóban, vagy képzeletben, a formai sokszínűség pedig mindenkit képes megszólítani.
Gondolkodtam, egyben nézzem a kötet anyagát, vagy tekintsem ugyanúgy részek összességének, ahogy a fejezetek mutatják. Sem így, sem úgy nem lehet talán visszaadni, milyen gazdagsággal, tudással, elhivatottsággal, érzékkel megírt versek és prózák mesélnek itt érzelmekről, örömökről, bánatokról és fájdalmakról, hétköznapokról és ünnepekről. Mégis úgy gondoltam, a fejezetek címei alapvetően elmondják a benne soroló művek irányait, még ha igazán elolvasva is tárják fel valós értékeiket úgy az olvasóban, ahogyan az olvasó azt befogadja.
SZÍNESBE FORDULNAK FEKETÉK
Valóban színes kavalkád ez a fejezet, itt egymásba kapaszkodnak szonettek, Anyegin-strófák, szabadon futó, de mégis rímekbe fonódó versek a lélekről, a hétköznapok történéseiről, vágyakról, emlékekről, fájdalmakról. Az izgalmas, önállóan is mesélő versek kapcsolata egymással sokszor lazának tűnik, ám úgy fűzi fel érzelmekre az olvasót, mint ahogyan egy gondolkodót visz érzelmei hullámvasútján az elmélkedése. Igen, sűrű, és sokszor érdemes megállni egy-egy versnél, átgondolni, miért is születhetett, hol van mögötte a játékos alkotó, vagy hol van mögötte a szomorúságában is szépre éhező, esetleg a létről, a világról felelősen gondolkodó. Sokszor felbukkanó motívum a zene, a hangok harmóniája, a hangjegyek, mint mindennek fizikai kifejezői, néha tánc; személyek, gondolatok, szavak, betűk tánca. És ott a természet, fák, erdők, víz csobogása, de mindig valamely olyan kontextusban, ahol lélek találkozik lélekkel, vagy épp magányos, és ehhez keres képet – társat, társat az elvesztett helyett, de örökké megtartva a múlt fájdalmait és persze szépségét.
VALLOMÁS AZ IRODALOMRÓL
Kankalin a prózáiban is költő, sorolja akár kedves emlékeit, élettörténetének szereplőit, hétköznapjait, ünnepeit, vagy vigyen a fantázia világába, mindig olyan képekkel és finom ívekkel visz, ahogyan a verseiben, minden írásában ő szólal meg, magáról is mesél, lelkiismerete, felelősségérzete is kiviláglik a soraiból. Tanulságok? Igen, vannak tanulságai az írásainak, de nem direkt konzekvenciák ezek, hanem belső megélésre alapozó, a történetfolyam során egyre világosabbá váló felismerésekre készteti a figyelmes, de odaadó olvasót. Ott van az írásokban a lélek, a komolyság ugyanúgy, mint a játékosság, a hétköznapok játékossága, öröme és tisztasága. A novellákban az ébredés, az álmokból való kilépés, legyen az kellemes vagy éppen riasztó, mind eszköze annak, hogyan ismeri fel önmagát, hogyan képes újra és újra az Életbe lépni az Álomból. Tanulni kell a reggeleket, a viharokat, a zene hullámainak jótékony hatásait, a tükör őszinteségét és mindazt, ahogyan ebben a folyamatos viszonyításban hogyan vagyunk, hogyan tudunk önmagunk lenni; ebben ezek a novellák, rövid írások mind kiválóan adják a megélés lehetőségét. Minden sorból kiviláglik az írás, alkotás öröme, felszabadító ereje, és ettől képes a mese, legyen az a való vagy a képzelet szülötte, kiemelni a hétköznapokból írót és olvasót is.
PALACKPOSTA A JÖVŐBE
Két, személyes, és mégis annál jóval messzebbre mutató írással kezd itt a könyv; József Attila költészetének méltatása nem a fő vonala ennek a két írásnak, bár vitathatatlanul benne van, inkább a személyes megélése a költőóriás hatásának a versei kapcsán. Benne ott az elragadtatás, a méltatlanság okán érzett düh, a szomorúság és a remény arra, hogy tanítható a világ a költészetén keresztül. Meghatározója ez a két írás talán az egész könyv szellemiségének, de ennek a fejezetnek mindenképpen. Itt teszi láthatóvá igazán az író, a költő, hogyan lát, és hogyan igyekszik láttatni napi társadalmi feszültségeken keresztül fájdalmakat, hibákat, olyan bűnöket, amelyek elkerülésével élhetőbb, szebb világgá tehetnénk a világunkat. Felbukkan Radnóti, Kölcsey, a költészet maga a napi sorskérdések, a meghatározó élmények, személyek mellett, de ugyanakkor folyamatosan ott a tükör; így kellett lennie, így kell lennie ennek a világnak?
AZ ÚT VEZET
Ebben a blokkban is stílusában színes, versek és prózák egymást követő, hol csendesebb, elmélkedő, hol pajkos, játékos, hol pedig komorabb tónusú művek sorakoznak, de mindegyikükben meghatározó, hogy vinnünk kell vállalt dolgainkat, ha olykor nehéz is, máskor könnyebb. A szavak szeretete, az írás felszabadító ereje és felelőssége valóban út, Kankalin útja, és mint minden út, ez is tele van kaptatókkal, gödrökkel, csúcsokkal és lejtőkkel, de járni kell.
Kankalin ebben a kötetben nagy utat tesz meg, ezen az úton mindig történik VALAMI (csupa nagybetűvel), és hívja az olvasót, tartson vele társaként ezen az úton.
Érdemes.
A könyvajánló első online megjelenése – 2025. március 21.
DunapArt Művészeti és Közéleti Magazin
A kötet adatai:
250 oldal kemény táblás borítóval
Borítókép: Egervári József író a kötethez készített alkotása
Előszó: Hepp Béla (aLéb) költő
Ajánló: Vesztergom Andrea költő
Szerkesztette: Bakos József
Lektorálta: Horák Andrea Kankalin
Nyomdai munkák: RB-Bindex Kft., Miskolc
Megjelent: 2025 januárjában,
a Holnap Magazin Kiadó közreműködésével, magánkiadásban.
ISBN 978-615-6869-33-3
.jpg)
.jpg)
.jpg)
