CSodaVáró – (trilógia)

[Csillaglesen]

Titkokkal teli
az este,
pajkosan pislognak
a csillagok,
a hold
legszebb mosolyát
előkereste,
a millió aranyszegecs
körülötte ragyog,
s én várom a Csodát
türelmesen,
mindjárt érkezik –
csillaglesen.

[Hajnali hangolat]

Kíváncsi fény lopózik
a függönyön át,
végigpásztázza
szobánk falát,
majd
megpihen arcodon –
nem keltelek még,
hagyom,
hogy a lassan tűnő
éjszakáé legyél.
Kint
ébredeznek
a cserfes madarak,
trillájukkal
új szólamot játszanak,
s én átadom magam
ennek a meghitt csendnek,
már nem kereslek –

megtaláltál,  
megtaláltalak.

[Telhetetlen]

Melankólia
telepedik rám,
pedig nem akarom.
Alattomosan veszi birtokba
tudatom,
gyomromba fészkeli magát
a félelem:
talán nem is vagy igaz,
csak álmodtalak
és nem voltál velem,
képzelek
minden meghitt percet,
belém reszket
a kétségbeesés –
hiányzol,
már bármennyi ölelés kevés,
az önfeledt napok
pillanatoknak tűnnek,
telhetetlenné teszel...

és akkor jössz,
megcáfolsz hitetlenségemben:
nagyon hiányoztam,
telhetetlenné teszlek,
s belénk reszket,
ahogy
lecsókolod rólam a kétségeket,
a melankóliát...
nem álomkép ez –
valóság,
és együtt hisszük tovább

hihetetlen mesénket.

Képek – Pinterest

Pál Utcai Fiúk – Csak Úgy Csinál

Cirill Kabin Csaba szerkesztésében

Napvilág Íróklub  >>> itt

vonatunk

mennyi rejtelem

minden értünk születik

egyik sorspecsét

Kép – Pinterest

Pál Utcai Fiúk – Gólya

Csillaglesen

Titkokkal teli

az este,

pajkosan pislognak

a csillagok,

a hold

legszebb mosolyát

előkereste,

a millió aranyszegecs

körülötte ragyog,

s én várom a Csodát

türelmesen,

mindjárt érkezik –

csillaglesen.

Kép – Pinterest

Pál Utcai Fiúk – Csak Úgy Csinál

Napvilág Íróklub  >>> itt

Szabadság, szerelem

Mért kérdezed, hogy mit tegyen,
aki későn jött közénk,
de sajnos már lélektelen?
Mért kérdezed, hogy merre jár,
aki elvakultan indult el,
s most új csodákra vár?

Mért kérdezed, mi vár még rád?
Tudod, hinni kell, hogy van remény,
bár nincsenek csodák.
Mért kérdezed, mi lesz a tét?
A költő így felelne rá,
ha köztünk élne még:

"Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem."
Van-e más, amiben hiszel,
ha már nem maradt semmi sem?

"Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem."
Visz az út valami felé,
ami nem volt még talán sosem.

Nincs új világ, a régi él tovább,
de hinni kell, hogy van remény,
bár nincsenek csodák.

(Bródy János dalszövege)

Kép - Web

Koncz Zsuzsa és Sass Sylvia - Szabadság, szerelem
(Bródy János)

Élet-óceán

Magába húz. A mély vizekre vágyom,
mint a kis patak, mely óceánt keres,
hisz előbb-utóbb, ha benne csörgedez,
remélt utat talál, s fakult a lábnyom.

Puhán sodor, s az ujjak úgy becéznek...
átadom magam, ha titkokat fogan,
atomra hullok, és csöndes hallgatag
gyönyört kiáltok én, mikor felébreszt...

és ha földereng a süllyedő hajó,
majd magába zár az Élet-óceán.
Dalon kutat, hol mosolyba ring a szó,

és a lét a bőrre rajzol új csodát,
hát magamba rejtem el, mi mondható,
mert a múlt talánya így letűnt homály.

Kép – Web

Enya – So I Could Find My Way

Napvilág Íróklub  >>> itt