Nem akarok mást,
csak
friss levegőt,
ne feszítse mellkasom sóhaj,
könnyű szívvel indulni a hegyre,
felhőtlenül nézni messzeséget;
találgatni, mit susognak fenn a fák,
tündértáncot járni levélzizegésre,
beszívni az erdő avarillatát,
leheveredni tarka rét gyepére,
fűszállal csiklandozni ajkad,
míg vadvirágot tűzöl kócos hajamba,
nem akarok mást;
talán még hatalmas záport,
mely a világ szennyét patyolatra mossa,
és tisztítja lelkem,
hogy hozzád tisztuljak,
merészen
eldobni gondokat, ruhát,
nem számolni többé perceket,
és szivárványhíd íve alatt,
esőben bőrig ázni veled,
majd együtt várni titokteli estét,
felhevülni tested melegén,
szédült ritmusba olvadni,
átlényegülni,
ölelésben érjen minden hajnal.
Nem akarok mást.
Nem akarok mást.
