A Szonetthez...

Lám, megint Te győzöl, én hagyom, ha bús
magadba rántasz, és sodorsz az édes
álom ajtaján, hol dalod beszédes
éke rám talál, s enyém a ritka kulcs;

betűk sorolnak, ért ütembe súgom
őket, így a hang virulva rád köszön,
s míg a jambusok ölelnek, új öröm,
ha ajkad íve int felém az úton.

Terzinád bezárja quartinák sorát,
a vágy valóba omlik, ontja kincsed,
így miattad áldok éltet és halált –

Szonett, magadba vonsz, ha érzed nincsen
fényem, és örökre hív szavad ma már;
a kör bezár, kiútra nem lel innen.

A szonettekért... 

Kép – Pinterest

David Gilmour – William Shakespeare Sonnet 18 (HD)

Napvilág Íróklub  >>> itt

Szürke

Hiányzol. Itt az ősz, a színek érnek,
ám a gong morajlik, él a szürkeség;
dal dereng amint eloldaná, ha még
a játszi képzeletre járhat ének.

Árnyas álmaink ma adnak, és kivárt
varázs ül édesen fölénk, a tegnap
úgy zokog, hogy mosolyba sír a holnap,
ölembe égve ring a "hol vagy, mi bánt".

Így vagyok veled. Könnyem éjbe oltom,
ám a kézfejemre írja csöndesen,
hogy cseppre csordult enyhe cseppje ólom;

lágyan átölellek és tovább lesem,
ha pillanat-szabad szavad: hiányzom...
és te megtalálsz az őszben, kedvesem.

Évnyitóm...

Nyűtt ruhám magamra rántom, és a smink
nem érdekel; cipőm szorít, sebaj, ha
ünnepelni vágyom Őket, és hív ma
száz csodára tárt szemük, s jövőt kacsint.

Talál az ének, itt belül dorombol,
új ütemre jár a tettre kész tanár;
egy halk homályt az ész legyűr, ha már
a szomj tudást fakaszt a tegnapokból.

A fák tövén virágot ont a hajnal,
és kibontja szirmait ma sok diák;
ha álmokat vegyít a víg kacajjal,

ős hitem jövőt igéz; az iskolák
a holnapok honán silány talajba
nem merülnek el, ha sok tanár kiált.


Hitvallásom a hivatásomért...

Az élet szép - Vikidál Gyula

Napvilág Íróklub  >>>klikk

FullExtra  >>>klikk

Holnap Magazin  >>>klikk

Hangtalan

Néma tótükör, csupán a láp dalol,
nem én; fogoly vagyok kopott ruhákban,
s legyűri gyönge testemet, ha lágyan
szél szalad felém a lomha fák alól.

Kint süket fülembe zajt süvölt a nyár,
sziklakönny patakja lusta lomb alatt
szirteket szakít, de hangtalan marad,
mert a börtön őre csöndlakatra zár.

Zenét nem ont az ég, nem adja dalba
játszi záporok neszét, de már ledér
madár se szól; sivár a táj nyugalma.

Tetszhalott a metronóm, a csontra mér
ütést; vajúdna még, hol elvetél ma,
múlt időz jövő fölött, s dühöng a vér.

Kép - Pinterest

Szeretettel ajánlom Hepp Bélának (aLéb), aki türelmes gyomlálgatással eljuttatott a szonettek valódi és emberi szabályainak, gyógyító erejének, mélységének megismeréséhez. 

Poison Blade - Silent Pain

Napvilág Íróklub  >>> itt

Röpülni...

Tudod, nehéz igába húzni sorsot,
hol busong a múlt, a toll is elkopik,
s ha vén időm pohárba tölt egy kortyot,
és az ég a filmbe tegnapot vetít.
Persze színaranyba önteném veled
szökő szavam, ámde nem tudom mit ér,
ha káoszom megöl, és belém reked
új dalom, mi bóduló tavaszt remél;
záporillatot regél a szél... mit ér
majd neked, ha büszke fellegem nyomán
te már megértheted, hogy mi fáj, s miért.
Papírok közé veszett idő a nyár...
     taszít a tér, a süllyedő hajó,
     hiszen ma már röpülni volna jó.

Kép - Pinterest

Giovanni Marradi - Dreams

Napvilág Íróklub  >>> itt

Újra...

Újra megszületni minden hajnalon,
ha bús derűvel ébredek dalára;
dacos diákhadam mosolyra vár ma,
mert az iskolám is édes otthonom.

Számos éve hív a csengető, talán
a leghívebb dalcsokor, mit hallhatok,
s ha nem zúgna értem átkozott konok
vérvonal, tán sosem szólanék szaván.

Krétapor gyötör, de hű a gondolat,
mi őseim nyomán szabad szárnyon él,
s fáradó világra kétely nem marad,

minden perce tartogathat új esélyt;
amíg élhetek, még hallatom szavam.
Tanítanék mosolyt, álmokat, reményt.

Kedves diákjaimnak hivatásom ünnepén, éltető szeretetükért. 
Köszönöm! 

Saját fotó

Légy jó mindhalálig - Az élet szép (VikidálGyula)

Napvilág Íróklub  >>>klikk

Már... még...

Már sötét az éj, csorogna csillagom
dalán a messzeség... karcos árnyaid
remegve újra élem. Álomba ring
szavad, szitál a fény... mesénket hozom.

Pilleszárnyon érkezik sután, hiszen
megérted ért szavam... de látom megint
vigyáz a két karod s tudhatom, megint
ha lágy magam puhán átadom neked.

Látod így oroztad el vadász ritka
álmaink... tovább kering de összetör;
ma fogva tart a színarany kalitka.

Nehéz a súly, nyomása bár meggyötör
de bús világom énekén a tiszta
hang kiált veled... még neked dörömböl.

Vers-ünnep ♪♫ ♪ ♪

"Legyen ünnep a vers amíg élünk,

milyen szép is, ha lángol a szó,

tán az Isten is beszél még vélünk,

szava szép, s oly mámorító." (Szers András)

Tanulásban akadályozottakat tanítok. Cél: problémamentesen beilleszteni őket a társadalomba folyamatos habilitáció és rehabilitáció útján. Ezek a gyerekek méltánytalanul kallódnak valahol...

Igazából nem is ők tévedtek el, hanem a gének, a hatások pedig néha végzetesen összegződnek bennük. A beillesztés manapság eléggé problémás. 

Szívügyem az irodalom ápolása, hiszen vallom, hogy ez felettébb alkalmas az előbbiek orvoslására.

Évek óta hagyomány nálunk, hogy a költészet napja alkalmából létrehozunk valamit, ami mély nyomot hagy a diákokban és a befogadó környezetben. 

Ki másra bízták volna e nemes feladatot, mint rám? 15 éve élvezem e helyzetelőnyt, s amióta újra írok, fokozottan előtérbe került a költészet gyógyító ereje.

Ebben a ciklusban arra törekedtem, hogy a mai magyar irodalom kevésbé ismert gyöngyszemei kerüljenek előtérbe, tehát irány a "Napvilág"!

Az idei mottó András verse lett, ami nagy hatást gyakorolt rám a megjelenése pillanatában, most ihletet adott ahhoz, hogy változtassak a görcsös "versenyen", s valóban legyen ünnep a vers.

Hetek, hónapok alatt sikerült megtalálnom az itt olvasható művekben minden diákom egyéniségét, a hozzájuk legközelebb álló, személyre igazított költeményt. 

A vers-ünnepen 24 napvilágos vers hangzott el. A zsűri nem ismerte egyiket sem, meglepetés volt számukra mindegyik. Egyébként a verseny alatt nagyon ritkán néztem a bírákra, mert a versmondókkal voltam elfoglalva, de amit félig hunyt szemekkel láttam, élvezetesnek bizonyult. :)

A "zabszem" bennem volt, mert minden előadóért egyformán aggódtam. 

Élmény volt a rendezvény, mert mindenki átlagon felül teljesített, hiszen olyan dolgokat adtak át, amelyeket nem akárki tud, mert nem ismerik a legeslegújabb termést.

Büszke vagyok minden tanítványomra, hiszen lélekből szakajtani a verseket nem könnyű feladat, mégis nyilvánvaló volt az átérzés.

A rendezvény sikeréért hatalmas köszönettel tartozom azoknak, akik megírták a verseket, engedélyezték műveik előadását.

András, külön köszönet neked, hogy újra írok és olvasok, meríthetek! :)

A vers-ünnepen a következő művek hangzottak el, persze engedéllyel:

Alberth: Arany haja van a napnak; A macska vacsorája; Mit kíván a magyar nemzet? ; Zsebibaba mozija; Erdei séta; A békalány és a divat;

aLéb: Tündértánc;

András: Sámánének;

hova: Tavaszi séta; Évszakok; Tavasz van;

Jégmadár: Dal született;

Judit: Magyar fohász; Vihar;

pirospipacs: A világ peremén;

prince: Ha gólya lennék;

Rozália: Koncert;

ruca: lopakodó hold; szél;

Zsefy Zsanett: Álmomban minden más volt;

zsike: Hogyha;

Arra gondoltam, hogy nagy költő távozott közülünk, ezért nem hagyhattam ki Geisz László ritmusos verseit a gyűjteményből. 

Három írását választottam személyre szabottan: Álmodjatok, gyerekek; Csupa dallam; Zengem zenéjét.

Nem lehetek elfogulatlan, mert bizony volt favoritom. P. Anita ezer százalékkal teljesített Zsefy Zsanett versével, belőlem patakzottak a könnyek, úgy láttam, másból is, amikor a zenei változatot megosztottam a hallgatósággal rögtön a vers után.

Ezt mellékelem a megjegyzésben, és nagyon köszönöm, hogy itt lehetek közöttetek, mert élmény! :)

Végtelen...

Bűnös nappalok éjszakákat írnak,
hajnalok hasítják sajgó sejtjeim –
valódi végtelen. Álmokat sír ma
általa végzetem, ne hagyj odakinn.
Csak énekelj nekem, dalodba dúdold,
ha mindened veszett, s én megtalálom,
ámde látom, elszakad gyenge húrod.
Eltiport az élet, ne hívd halálom.
Ezer sebemtől sajog itt a tűzben,
égető e kín a fagy zsarátnokán...
fotók mosódnak, exponálom ébren,
látható a kép, mi fantomom talán.
     Hogy néha könnyezem, azt sejtheted,
     minden árva cseppre zár a végtelen.

Kép – Pinterest

Chtistina Aguilera – Hurt

(Official Live Video)

Napvilág Íróklub >>> itt

horizont

beoson az éj

csellengő csillagával

lélekből szakít
*

halovány a hold

sápadó tekintete

csendjébe merül

*

égi szegecsek

pillogó fényeikkel

bőrbe karcoltak

*

éj-nap határon

láthatatlan linea

óvom álmait

*

horizont fénye

harmatos hajnalával

magában felejt

*

ég és föld között

járható labirintus

madárdal hallik

*

tündöklő a nap

szerény szikrákat szórva

mosolyogni mer

Kovács (Blade) Attila – "Aranycsík"

Michel Pépé - Omniprésence

Napvilág Íróklub  >>>klikk

FullExtra  >>>klikk

Holnap Magazin  >>>klikk

Ha eljő az Éj

Eljő. Borongós bátortalanul, őszülő halántékkal, könnyes, hunyorgó tekintettel, fénylő feketén, visszafogott vágyódással, szomjas önfeláldozón. Fontos vagyok számára, nekem gyűjti csillagait, mosolyt zengenek; szédületes szimfóniákba szenderülő szólamokat, éhesen élhető, zabolázatlan zongorafutamokat. Értem, érzem, élem. Köröttünk minden beszél, mi hihetetlen harmóniába hullva hallgatunk. Gyengédségével altatva-éltetve karjába von, finoman szőtt takarót terít fölém, féltve óv. Behunyom szemem, de a harmatos seprűpillák alatt felsejlik ereje, rezdüléseivel ringatózom. Magamba szívom leheletét, szomjam csillapítom áhított ízével, borzongok. 

Erre az Éjre vártam legbelül. Kíváncsian kutatom kósza csillagait, nem hagyom kihunyni őket, nekem ragyognak. Színei százszorosan is bennem halnak, sóhajai, érzéki gondolatai az enyémek. Kimondatlanul kimondott az összhang, káprázatosan közel vagyunk egymáshoz.

Alkonyodik... fenséges fény pislákol, a Tejút járható.

szökevény tegnap
százszorszép szikrákat szór –
takaró az éj

Kép - Pinterest

Beethoven - Moonlight Sonata (Ist movement)

Napvilág Íróklub  >>> itt

Szárnyak

Szárnyakat ragasztasz. Olyan szárnyakat, amelyekkel úgy repülhetek, hogy biztonságban érzem magam. Gondoskodsz arról, hogy véletlenül se essek Ikarosz hibájába.

Ezermester vagy. A mai világban szinte lehetetlen hasonlóhoz jutni, de nekem megadatott. Szerencsés vagyok.

Óvatosan kibontom gyenge szárnyaim, úszom a talaj fölött. Nem vágyom túl magasra, csak bátortalanul, széttárt karokkal, csendes mosollyal hasítom a levegőeget. Hatalmas belégzés... tüdőtágító sóhaj... lent hagyok minden negatívumot... magamba zárom az éltető levegőt, kacérkodom a ritmusokkal. Élvezem a lebegést.

Ezermester vagy. Szerény, visszafogott, csendes, pedig magasabban repülhetnél bárkinél, mindened megadatott ehhez. Értesz a viaszos szárnyakhoz, a kósza lelkekhez, mestere vagy a szavaknak, ujjaidtól kelnek életre. Energiád végtelen. Két "lapátolás" közt szárnyakat osztogatsz a szárnyaszegettnek, önzetlenül.

Mi ez, ha nem kiváltságos kincs?

Szárnyakat ragasztok neked, hát repülj te is!

elnyűtt avarból
szunnyadó szóvirágok
szárnyat bontanak

A kép forrása: Pinterest.

Kátai Lilla - Mit ér egy dal

Napvilág Íróklub  >>>itt

Néha félek

Néha megtalál az Út, de ködbe vész,
és homályba ránt az élet alkonya.
Vasfogán időmnek átkozott nehéz
napok sorolnak; Ámor írja rá ma
ritka perceit, de zár a csend-bilincs.
Szelíd szavad bevonja tört arannyal
éber álmaim ha tóduló a nincs,
a néma vágy vigasztalan belém hal;
ám ragyogva tőled új az ébredés,
múltba írt világom tűnik árnyakon;
átsuhanni álmaidba így merész,
ámde gyógyulást remélek, hát hagyom.
    Lágy ölébe vonva bánt az Élet,
    úszom árjain, de néha félek.


Az Első

szinesztézia

szürke árnyakon

alkonyat remegése

betakar a hold

*

fekete lepel

éjem szavával ébreszt

magamba bújok

*

színtelen idő

csorduló fényeivel

el sosem enged

*

zöldülő határ

a szemekben tükörként

életet érlel

*

derűs kékeken

ragyogó nappal árad

bűnös szólamom

*

arany levelek

ezüst húrok hangjain

magányt dalolnak

*

lila levegő

szivárványban füröszti

édes kardalom

*

rózsaszín álmok

kacér eget zengenek

táncol a remény

A kép forrása: Pinterest.

Thomas Bergersen - Colors Of Love

[Orchestral/Word/Uplifting]

Napvilág Íróklub  >>> itt

olvad

Tavaszi zsongás,

csalogány-csacsogással

olvad a remény.

Az első. 2011. március 7.

Levél Odafentre

Szia Tibi!

Nem így gondoltam a kezdetekkor, de ma hárommal több vagyok, mint amikor végérvényesen lehunytad a szemed, ez a negyedik nélküled, s én dühöngök.

Tudod-e, milyen kiváltságos helyzetben vagy, hogy Odafent lehetsz, s látod-e, mi zajlik itt lent? Fölösleges a kérdés, mert van rá válasz: igen.

Amikor velem voltál, gond nem gyötört, mindent megoldottunk. Semmi nem számított, egyszerűnek tűnt a "Nagybetűs". 

Hatalmas terhet tettél a vállamra: a magokat csírába szökkenteni napfény és tápanyag nélkül nem könnyű, homokba dugott fejjel főleg nem az. A csírák mégis szárba szökkentek, virágot bontottak, de nem tudom, élvezhetem-e majd a termést. Miért is adatna meg ez az ajándék nekem? Semmi nem vagyok nélküled, senki nem vagyok hozzád képest, csak testi-lelki nincstelen. Tajtékzik bennem a kétségbeesett düh, az élni akarás, mert még gyomlálgatnom és ápolgatnom kell virágaimat. Kettőnk erejével küzdök, néha lehetetlen. Azt hiszem, Herkuleséra is szükségem lenne. Talpon maradni úgy, hogy nincs talaj, félig elhasznált levegővel élni, egy korty vizet facsarni a sivatag homokjából lehetséges, de emberfeletti.

Ma újra meghallgattam a "taps-lemezt", melyen percekig tisztán hallani a beszéded. Persze enélkül is bennem vagy, álmatlan éjjeleken pedig titokban nézlek és hallgatlak. Azok az akkordok ma mást jelentenek: a harmónia diszharmóniába hajló, a tiszta hang homályos, emészthetetlenül értelmetlennek tűnik. 

Csak remélni tudom, hogy jól érzed magad a Lelkek között, mosolyogva nézel le ránk, s azzal a féltő gondoskodással simogatod virágaid és a kertészt, amellyel itt, a földi létedben tetted. Képtelen vagyok a mai "ünnepet" nélküled tölteni, mint ahogy a hétköznapokon is gyakran felnézek rád. Kivételes alkalmakkor nyilvánvalóbbá válik: talán nekem is ez lesz az utolsó. Ha így van, nemsokára találkozunk, persze csak akkor, ha megérdemlem. Tudom, te azt szeretnéd, hogy maradjak még, hiszen ismerlek. Ennek tudatában kérlek, légy ma velem, küldj egy kis támogatást, mert nélküled nem megy!

Köszönöm, hogy voltál a valómban, velem vagy az álmaimban, és vigyázol ránk Odafent!

Szeretettel: A.

Saját fotó

Righteous Brothers - Unchained Melody

A szélmalom szavára...

A szélmalom szavára bőröm
borong, a bús, halott hideg
tétován a mába ránt, öröm
kis szárnyain a "rég" dereng.
Égni kell a ritka percekért,
bármi ár csekély, az óra mért.
Elmerülni fáj, titokba
tévedőn a súly csalóka.
Csak te hidd, hazudni nincs okom,
mert letűnt a fény az éjben...
rezdülésed értve érzem,
zongorád elűzi bánatom,
s talán veled vagyok megint,
simítom árva ráncaid...


Anyegin-strófával még sosem próbálkoztam, ez az első.

Kiből kihajt a blues...

Szakadt a dallam egy kopott gitáron,
árva húrokon varázsa visszaint.
Fáj a fán magánya, hallgatom megint...
mámora mámban csak távoli álom.

Szaggató a múltja, duplán halt belém,
legenda éledt az észak-ír nyomán;
átfolyik véremen áramként talán,
s magával ébreszt a szétfoszlott regény.

Kiből kihajt a blues, az sosem hal el,
sírni nincs okom, mert élve távozik,
futamra ráemelt örök hangra lel,

tört acélon nyúzza égi bundjait,
ujja virtuóz, s az éjre ráfelel...

megnyugodva, újra éltetem Garyt.

Gary Moore emlékére (1952. április 4. - 2011. február 6.)

Gary Moore

Gary Moore - The Loner

Napvilág Íróklub  >>> itt

Csalogató

Pattanó rügyeken fakasszon az ének
cseresznyevirágot, fricskázva a télnek.
Dúdoljon az élet ébredező fákat,
csacska csalogánnyal tisztuljanak árnyak.

Piano hegedűn, allegron a fanfár,
mosolyokat sírjon milliárdnyi szempár.
Hangok hurrikánján sikkantson az "újra"
zongorán zubogó százezernyi dúrja.

Mollokba mártózva magasztosan égjen
"sosemvolt", "deméglesz" áhított regéken.
Lepkéket libbentsen kikeleti ének,
iszkoljanak fagyok, dongjanak a méhek.

Szertelen szólammal a szakadt szívekre
szabadon szállhasson szakadatlan, szerte.
Lelkeket lázítok csalogatón, ó, jaj,
koncertet kurjongat a tavaszi sóhaj!

Gerendás Paula - Cherry Blooming

Tavaszra várva

Napvilág Íróklub   >>>klikk

Holnap Magazin  >>>klikk

Szirmokért...

Szirmokért cserébe őrzöm álmodat,
bánatod bajára mézet dúdolok,
s míg csitítanak virágos illatok,
ájuló szemedben él az áradat.

Hűs tenyérbe zártan óvom arcodat,
ajkad szegletére mosoly szenderül,
rengve ringatózol, álmosan merül
vágyad, elsimul dalán az öntudat.

Ha őrült éjbe sírt kelő nappalon
nyughatatlan múltak démona kísért,
Mahler-adta álmod árva hajnalon

hangtalan megérzed, hogy a sors miért
tárta lelkedig lehalkuló dalom.
Vigyázzon énekem. Tiéd, a szirmokért.

Mahler's - Last Symphony

Az én apám

Apám szemére ráborult az álom,
eltakarta rég-riadt tekintetét.
Sóhaján lopózom, s talán tört kezét
simítanám, de már sosem találom.

Kortalan konok, kőkemény acélba
zártan értek élhető melódiák.
Hallom énekét, a csacska kisdiák...
messzi múlt tanán emelt önmagamba.

Sejtjeit hordozó tükörkép az arc,
mi álmosan köszönt napok hajnalán;
néha dúlt belül, de elcsitult a harc

bágyadón egy ősi country dallamán...
álmaimba rótt szaván a tiszta karc –
síri némaságba bújt az én apám.

2010. December 13-án távozott közülünk. 

Ezzel a szonettel és kedvenc dalával búcsúzom tőle.

A "Kortalan konok"

Telly Savalas - Some Broken Hearts Never Mend

Napvilág Íróklub  >>>klikk

FullExtra  >>>klikk

A Hetedik  >>>klikk