Mondd, miért van...

Mondd, miért van az, hogy te csak pihensz?
Hé, nem lehet, mert gyűlnek gondjaink!
És miért van, hogy azt mondtad "akkor",
majd éljek, legyen elég erőm, hitem?

Mondd, miért nem válaszolsz, ha hiszem,
mikor a szemfödél begyűrt, alig
maradtál alul, s én fölötted akkord
vagyok, de hisz hallod ezt, hát még mi kell?

Mondd, miért van az, hogy mindent viszel
ennyi év után is? Sodorsz falig,
és fejem beverve véres kontroll
a felismerés: nélküled érni fel.

És vannak álmok, lesz elég hitem,
bármit kibírok a végső napig,
csak engedj, segíts tovább a pontról,
mert sorvad az időm, s addig élni kell.

Mondd, miért van az, hogy Te, még mindig...

Kép - saját

Laura Pausini - One More Time (Video Ufficiale)

Napvilág Íróklub >>>klikk

FullExtra >>>klikk

Holnap Magazin  >>>klikk

Muskotály

Bort iszol velem, de vízbe fojt az ár;
a muskotály nem űzi el belőlem,
ha néma vágyaim tüzét erőtlen
úgy adod nekem, miként a szalmaszál,

mely ha épp csekély fonal gyanánt kitart,
büszke lépteim után se tetterős;
topogva járunk kötél után s előtt,
majd legyőzünk bármi bajt, veszett vihart.

Más ez itt. Az élet adta szótlanul,
és nem érdekelte az mi múlt, mi fájt,
csak írt utamra, s az ember így tanul,

hát követni kell, ha újba visszaránt,
s pokolból vezethet ég felé vadul,
hol csapong az ész, s az élet-itta tánc.

Most szól, nem vár...

Míg fakóaranyba hull a nyár, megint
oroz, s a holt virágokat fakasztja;
sötét magányba bújik új tavaszra,
torz reményt regél a múltra és ha int,

sikolt a zöld, de most a hangja mérged;
zihálsz és szelén a lélek is bolyong,
óhatatlanul magába húz, s bolond
lidércek állnak itt fölöttem ébren.

Ne tudd és ne halld, ne éld e tetszhalált;
egy röpke virradat úgy sodort feléd,
mint a táj aludni kész megért dalán

vár a csönd, vakít a pőre, messzi lét,
ám ha van nyomod és kéznyomod, talán
röpít a szárnyam, s röpülni hív a kék.


Kedvelem az akrosztichonokat, a szonetteket is. :)

Alexandra Burke - The Silence

Napvilág Íróklub  >>>klikk

FullExtra  >>>klikk

Holnap Magazin  >>>klikk

Metamorfózis

Messze már a part, a nyílt vízen vagyok
hajótörött; az áradat sodorna,
hát hagyom magam merülni, s komolyra
váltok itt belül, ha már nyomot hagyott

a Mély korallja, s a fenti csillagok
lám, szivacs gyanánt ivódnak legbelül,
s bár sötét az éj, ma árnyra fény kerül.
Zuhanni vágyom, s a nyílt vízen vagyok

már vakon követni, bár az ész nem ért,
csak bent, a mellkasomba bújva érzek...
és a Lenti Fenn kivár a kedvemért,

egy új mosolyba hajt megannyi kékje,
és elúszik, ám beúszik minden érv
magába szenderült sziporka létbe.

Már... még...

Már sötét az éj, csorogna csillagom
dalán a messzeség... karcos árnyaid
remegve újra élem. Álomba ring
szavad, szitál a fény... mesénket hozom.

Pilleszárnyon érkezik sután, hiszen
megérted ért szavam... de látom megint
vigyáz a két karod s tudhatom, megint
ha lágy magam puhán átadom neked.

Látod így oroztad el vadász ritka
álmaink... tovább kering de összetör;
ma fogva tart a színarany kalitka.

Nehéz a súly, nyomása bár meggyötör
de bús világom énekén a tiszta
hang kiált veled... még neked dörömböl.

még mindig

magányos éjeken magamba zártan
mennyezet-bámulva nem mozdulok
nem hiszel hitemben hitetlen vándor
vad véreddé vált örök örvény vagyok
szomorú szemeddel oly szépnek látlak
lelked a lelkembe így menekül
lelkem a lelkedbe fészkelve szárnyal
óhajos sóhajunk létbe merül
lepkéket kutatok igéző jelként
halk mosolyommal ébresztelek
halk mosolyoddal óvod az álmom
érzéken táncol a képzeletem
vádak és árnyak tűnjenek messze
érezd a sorsot mit így adhatok
ha zongora dallama zendül az estben
halld hogy még mindig veled vagyok

The Best Of Rachmaninoff

még...

benne ájulsz éjszakámban

szivárványos bűvös nyárban

elmém lepke-varázsában

fényorgonás délutánban

hűs pataknál titok-völgyben

téli varázs bűvöletben

Rahmaninov zongorákban

virágszirmok mámorában

benne vagy

élsz a mában élsz a ködben

dalaimban mindörökre

élsz a vágyott csatornádnál

élet-vízben küzdés árán

élsz a lelkem szegletében

élsz álmomban élsz a fényben

élsz könnyeim mosolyában

élsz ráncaim hajlatában

benne vagy

éji sarló utat mutat

száműznöm kell tegnapokat

esthajnallal ébredezve

álomtündér ködbe veszve

hangszereim értem szólnak

feleselve a g-mollnak

ha engednéd vigyáználak

neked adnám a világot

bennem voltál

nagyon

Light Organ - Scriabin No.1

(meg)születésem -napján

két évvel lettem öregebb nálad,
pedig eggyel kevesebbet tudhattam
életed végső napján...


Tibi, neked küldöm odafentre 2010. március 6-án!

Mennyei dallamok (Ő...)

Mennyei dallamok zsongnak az éjben,
Kattan a basszus, rezzen a húr.
Dobbal ütemre lüktet az élet,
Forrong a vérem, a szív zakatol.

Zongora hallik távoli térben,
Fülembe kúszik lágy zeneszó.
Hallgatom bénán, nyugszik a lelkem,
Úgy tűnik, mindez csak álom volt.

Gitár dalára feltör az emlék,
Sírnak a hangok a távolból.
Vérzik a lélek, fáj ez az érzés,
Angyali szív-zene értem szól.

2009. 10. 10.

Mint az angyalok

Elmentél, elhagytál, hiába várlak,
Hiába sírok, az ajkad megfagyott.
Itt hagytad zaját a lenti világnak,
Most melletted állnak az angyalok.

Hiába zokogok, te nem beszélsz már,
Szemed lehunytad, rég nem felelsz.
Bármit kérdezek, te csak alszol,
Konokul hallgatsz, és nem felelsz!

Hiába minden, te nem beszélsz már,
Hiába hullik könnyem zápora.
Itt hagytál gyáva, egyedül maradtam,
Hazád most már a lelkek otthona.

Sírhatok, zokoghatok, őrjönghetek,
A halál tőlem elszólított.
Nem jössz vissza soha többé,
Előtted állnak az angyalok.


Kedvenc tanárnőm halálára, 14 évesen, nagyon rég...