nektár

tavasz illatán

lélek a lélek felé

tárja szárnyait

Edafelicia születésnapjára

Michel Pépé - Divin Nectar

Szívillat

Szép akart lenni, határozott, megnyerő, izgalmas, érzéki, éppen olyan, amilyennek a férfi ismerte. Nem pazarolt magára festéket, nem volt szüksége semmiféle mázra, szeme élénk csillogása, sugárzó mosolya, szégyenlős arcpírja volt éke, mindenkit lenyűgözött megfejthetetlen egyénisége, de most rendkívüli helyzet elé került. Élete nagy lépésére készült, és nem akart hibázni. Egyszerű öltözékbe bújt, kizárólag diszkrét, bőrből készült ékszereit viselte hozzá. Csak semmi feltűnés! Szépségápolásának egyetlen mániája a különleges parfüm volt, amelynek szantálfa alapba kevert gyümölcsös-virágos illata illett titokzatosságához, a fehér bors, a frézia keleties hatása összevegyült gardéniavirág, zamatos szilva, mágikus ylang-ylang, szegfű aromájával, mindezek vanília- és pézsmakivonattal alkottak szédítő elegyet; úgy tartották, „szívillat”. Igaz lehetett, mert az üvegcse tartalma szerelem erejével hatott rá már első találkozáskor. Annyira, hogy évek óta hűségesen ragaszkodott hozzá, nem volt hajlandó más illatszerre váltani. Kezébe vette a kristály formájú üveget, kecses mozdulattal mindkét füle mögé permetezett a finom „eau de toilette”-ből, majd nyakának selymes bőrét is illataromával frissítette, ebben volt az ereje, kifogyhatatlan energiája. Érzékinek, üdének érezte magát, könnyednek és olyan ellenállhatatlannak, mint aki meg tudja váltani akár az egész világot.

A fogadóteremben egyre gyülekeztek az emberek, félszegen pásztázott végig rajtuk, fürkészve keresett valakit, aki mindennél fontosabb volt számára, de előbb találta meg őt a férfi tekintete. Íriszük ölelkezésében kimondatlan ígéret fogant, abban a pillanatban már semmi más nem számított, aprócska ponttá zsugorodott a tér, a fékevesztett idő meghunyászkodva torpant meg, talán örökre.

Kép – Web

Enya – Only Time

Napvilág Íróklub  >>> itt

Virágesőm

Tavasz virul, de már nyarat vajúdik.
Köröttem illatok, s ahogy terülnek,
a lelked érzem át; virágbetűket
röpít felém az életár, egy új hit.

Virágesőm adom, s a puszta múlik.
Szemernyi ébredés nekem, kerülget...
lapokra vésve szirmaim, nem ül meg
csalóka lét, öröm hevít, a csúcsig.

Megannyi fény szökik kisírt szemembe,
tiéd e fény, felőled ér titokban,
megannyi vágy tolul, meg annyi eszme,

mitől a ritmusoddal újra dobban,
s virágporom papírra hull; helyette
van erre szó, nehogy ma még kimondjam.

Kép - Pinterest

Eugen Doga - Waltz of Rhoses

Napvilág Íróklub  >>>klikk

FullExtra  >>>klikk

Holnap Magazin  >>>klikk

Tintakék

Tudod, nem értelek. Évek óta szólt
szavam feléd, kerestelek...
én kutattalak sok árnyba bújt betűn,
nem érdekelt, ha próza volt,
csak ittam szép szavad, és virult nedűt
szitált az élet így nekem,

mintha bomba-szórt szívemre tintafolt
terülne, és e szín a kék.
Megannyi kék tolult fölém repesve,
a többi szín csak minta volt,
s esőre írt magányod versbe szedve,
szelíd szavadra tűnt a sár.

Sírhatok gyönyört, ha könnyem kellene,
bár illatod ízére várt az ajkam.
És ma hallgatag cikázna kés hegye...
hát előtte még a hangodat halljam!

Aztán fakóra vált e kép?
Örökre fennmarad mesénk.

Rod Stewart & Amy Belle - I Dont Want To Talk About It

Napvilág Íróklub  >>>klikk

FullExtra  >>>klikk

Tavaszt mesélj

Mesélj nekem tavaszt, virágot ontson
őszi árnyad, add magadból azt mi fáj,
söpörj avarba bánatot, mert silány
napok keserveket kuszálnak folyton;

és illatot mesélj nekem zenékben,
hol madárjajokra írsz egy ősi dalt,
s rügyek fakadnak ott, ahol rég kihalt
az élet, ám szavadra majd feléled.

Úgy mesélj nekem, hogy sírjon itt mező,
a rét virága főhajtással éljen,
hogy ne fájjon ősz, ne múljon létező,

ne súgja semmi azt nekem, hogy végem;
új tavaszt mesélj, de még a tél előtt,
hisz én is épp tavaszt mesélek érted.

Tree Spirits tree Lovers - Liza Paizis

Secret Garden - Serenade to Spring

Napvilág Íróklub  >>>klikk

FullExtra  >>>klikk

Holnap Magazin  >>>klikk

Szirmokért...

Szirmokért cserébe őrzöm álmodat,
bánatod bajára mézet dúdolok,
s míg csitítanak virágos illatok,
ájuló szemedben él az áradat.

Hűs tenyérbe zártan óvom arcodat,
ajkad szegletére mosoly szenderül,
rengve ringatózol, álmosan merül
vágyad, elsimul dalán az öntudat.

Ha őrült éjbe sírt kelő nappalon
nyughatatlan múltak démona kísért,
Mahler-adta álmod árva hajnalon

hangtalan megérzed, hogy a sors miért
tárta lelkedig lehalkuló dalom.
Vigyázzon énekem. Tiéd, a szirmokért.

Mahler's - Last Symphony