Vegyél kezedbe,
mint egy százéves fát –
nem kell kivágnod,
élettelen
rönk vagyok;
vezesd a vésőt ujjaiddal,
hulljon le rólam
minden fölösleges forgács.
Te látsz engem,
tudod, milyenné formálj
(kesztyűs kézzel bánj velem,
nehogy bőröd alá fészkelje magát
szálkám).
Szólj hozzám.
Becézz.
Simogass szavakkal,
ne fájjon érintésed.
Kacér mosolyt,
nevető szemeket kérek,
hajam olyan legyen,
mit kócosra borzolt a hajnali szél,
még illatát is érezni véled,
de ne csak szépséget adj.
Egyenes gerincet faragj nekem,
tégy igazzá –
hatalmas szívvel,
hogy benne őrizzelek,
senki ne sejtse titkom.
Faragj tovább, faragj még…
beszélj hozzám úgy,
hogy fülig piruljak,
mint amikor először hallottam hangodat
és már tudtam,
hogy a legszebb dallam marad –
tam, tam,
tadam, tadam,
dobban a szív,
lüktet a vér,
életre keltettél.
Vigyél el oda,
hol bazaltorgonák nyílnak rendre,
s tanú csak az erdő csendje.
Ölelj át,
simítsd le rólam a kétségeket –
taníts meg hinni,
elhinni téged
s önmagam.
Légy bölcs tanítómesterem,
faragj magadhoz.
Kép – Pinterest
