Ünnep

Még az igazak álmát alussza, de nemsokára itt tipeg körülöttem egy pár huszonhármas mamusz, gazdája kíváncsian figyeli, mit csinálok, felszegi fejét, rám emeli okos gombszemét, és szinte áhítattal mondja nekem, mmmama. Olyan melegség járja át a szívem, hogy táncolni volna kedvem, a tizenhét hónapos csöpp szöszke fiúcska eltüntet belőlem minden rossz érzést, megszűnnek a gondok, semmi más nem létezik, csak a béke, amit úgy varázsol körém gyermeki tisztaságával, hogy nem is tud róla, csupán lényével sugározza a nagy dózisú energiát, amivel egészen közelre hozza a csillagászati távolt is, ma egyszerre lesz velem mindenki, akit szeretek.

A Lelkek összeérnek. Ez az igazi ünnep, és ajándék minden perc, amit még megélhetek.

Fülelek… „Huncutzsivány” ébredezik, a lakás mindjárt megtelik élettel, és én boldog vagyok. 😊

BOLDOG, BÉKÉS, SZERETETTELJES KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK! 
💝

A kép forrása: Pinterest.

Celtic Woman – Silent Night

Tisztán

Mielőtt ide betérsz,
fürdesd tisztára lelked,
cseréld ünneplőre
hétköznapi gúnyádat,
mert tiszták a szavak,
melyek itt várnak.

Bánat magvából csíráztak,
fájdalom érlelte őket,
könnyek öntözték –
keserű könnyek,
melyek mézízűvé váltak,
s a költészet fényében
növekedtek a hajtások.

Keress nyugalmat,
csendes békét,
gyógyírt bajaidra –
olyan búvóhelyet,
amilyet nekem jelent
ez a menedék.

Ne legyen benned
ártó szándék.
Legyen ajándék
ez a néhány morzsa –
betűkbe, hangjegyekbe rejtve
emberek sorsa,
talán te is megtalálod
sajátod.

Látod,
ilyen egyszerű ez.
Szólhatsz hozzám,
de csak emberi nyelven szólj,

ne dúld fel
lelkem nyugalmát.
Bármikor nyitsz rám,
én mindig ünneplőben várlak,

tisztán.

Kép – Pinterest

Giovanni Marradi – Forever Beautiful

Napvilág Íróklub  >>> itt

Visszapillantó – 2022

A 2022-es évem leginkább az „alkotói csend” és az „újjászületés” jegyében telt. Nem vettem részt pályázatokon, versenyeken, csak írtam és vállalt szerkesztői feladataimmal foglalkoztam a Napvilág Íróklubon, Az Élő Magyar Líra Csarnokában, utóbbi időben pedig a Fullextra Irodalmi és Művészeti Portálon is. Mindhárom helyszín fontos meghatározója irodalmi pályámnak, fejlődésemnek.

A Napvilág Íróklub megújulása és „költözése” sok plusz energiát igényelt, de – reményeim szerint – megtérül, mert végéhez közelednek a munkálatok, és nemsokára egy csodálatos, modern oldal nyílik meg a régi és új alkotó tagok, valamint az olvasók számára.

Az év első felében nem történt különösebb esemény, amit kiemelhetnék, utána gyorsult fel körülöttem az irodalmi élet.

📖 Június elején kezembe került egy könyv, mely akkora hatással volt rám, hogy nem tudtam letenni, recenzió írására is késztetett.

Cirill Kabin Csaba „a gajdesz felé” kötete gyökeres változást hozott, új perspektívákat nyitott előttem – élet, irodalom és egyéb művészetek terén.

📖 Novemberben megjelent Csillagokba írva című kötetem a Magyar Elektronikus Könyvtár virtuális könyvespolcán.

📖 Megtisztelőnek tartom, hogy lektorálhattam Egervári József nemrég megjelent tartalmas kötetét, mely Egerváry József: Apróságok címmel került a Magyar Elektronikus Könyvtárba.

*

🎁 Sok emlékezetes ajándékot kaptam.

Lukácsi József színművész több művemnek adott hangot, immár 44 van a blogomban.

Kováts Péter Skorpió négy videóval örvendeztetett meg engem és a hallgatóságot, különleges orgánumával koronát tett verseimre.

A Sumida folyó hídja Kulturális Magazin jóvoltából nagyobb olvasóközönséghez is eljuthattak verseim.

Új „színfolt” a MARADOK #VERS #DAL HÁLÓ hírlevél és irodalmi portál webes felülete. Itt is helyet kaptak műveim és egy bővebb interjú is, Szinay Balázs által.

A Gondola Kulturális Magazinban szintén megjelent egy cikk, Bak Rita készített velem interjút.

Az „A Hetedik” folyóiratba is „bejutottam” néhány művemmel.

A Pesti költészet oldalán is olvasható versem.

*

💬 Gondolatok „legekről”:

😊 A rendelkezésemre álló számadatok szerint eddigi legolvasottabb versem Az Élő Magyar Líra Csarnokában található. A Magyar Parnasszus Hegyoldala – Hegyorom minősítést kapott Anyegin-strófámra, a BűvÖletre 10.293 olvasó volt kíváncsi.

😔 Az év legnagyobb csalódása: mindenféle ok és indoklás nélkül – több szerző- és olvasótársammal együtt – egyetlen „gombnyomással” letiltottak a Litera-Túra Művészeti Magazin felületéről (erről bővebben írtam az „Ingyen lakoma" c. posztomnál).

Kérdésemre, hogy mi az oka ennek, nem kaptam választ, továbbra is homály fedi, emiatt kértem minden rólam készült poszt végleges törlését. Úgy gondoltam, hogy amennyiben rám nincs szükség, a műveimre se tartsanak igényt.

Több mint négy éven keresztül, havonta jelentek meg a magazinban posztjaim, a törődésért köszönet illeti P. Pálffy Juliannát. A szép emlékeket megőrzöm. 😊

💭 „Számomra az irodalom, a költészet szent dolog. A továbbiakban is ugyanazt fogom képviselni, amit eddig – békésen, tisztán, alázattal –, és hiszek a szavak erejében, az irodalom valódi értelmében.

Az írás mindenkor felelősséggel jár, mert a szavak arra születtek, hogy jó dolgokra használjuk őket, ne éljünk vissza azzal a hatalommal, mely általuk birtokunkba kerül.”

📖 Legemlékezetesebb olvasmányom:

Cirill Kabin Csaba – a gajdesz felé c. kötete (2022)

💓 Idei legdominánsabb versem a Fényhozó. Úgy érzem, minden benne van, amit egy ember szinte csak álmaiban mer elképzelni. Kitörölhetetlen pecsét az elmúlt fél évemre és jövőmre nézve.

💓 Legkedvesebb posztom Cirill Kabin Csaba oldalán található:

NAPI VERS  >>> itt

🎼 A 2022-es évem legmeghatározóbb zenei felvétele:
Pál Utcai Fiúk: Csak Úgy Csinál (Original –1990) 😊💓

*

Végül, de nem utolsósorban: köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik tartalmassá, széppé, feledhetetlenné tették a 2022-es évemet.

Békés, boldog, egészségben, eredményekben bővelkedő új esztendőt kívánok Kedves Olvasóimnak, Szerző- és Szerkesztőtársaimnak, Barátaimnak, Családomnak – és természetesen Egynek! 😊💓

Kép – saját szerkesztés

Pál Utcai Fiúk: Csak Úgy Csinál (Original –1990)

Csillaglesen

Titkokkal teli

az este,

pajkosan pislognak

a csillagok,

a hold

legszebb mosolyát

előkereste,

a millió aranyszegecs

körülötte ragyog,

s én várom a Csodát

türelmesen,

mindjárt érkezik –

csillaglesen.

Kép – Pinterest

Pál Utcai Fiúk – Csak Úgy Csinál

Napvilág Íróklub  >>> itt

Karácsonyaim tükrében

Valami szépet szeretnék írni a karácsonyról, valami egyedit, hát megállok egy pillanatra. Ez az időszak alkalmas arra, hogy átgondoljam, mit jelentenek számomra az ünnepek.

Az első járó babámat, melyet ötévesen kaptam Babitól. Gyönyörű volt, maga a megvalósult álom, mert mi másra vágyott volna egy óvodás lányka, mint arra a pirospozsgás arcú, hosszú, szőke hajú szépségre, aki a karácsonyfa alatt várta egy masszív babakocsival, mellyel büszkén sétálgatott az utcákon. Később a sok tologatástól annyira zörgött, hogy az egész falu népe tudta, merre járok.
Babi a pótnagymamám volt, kapolcsi nagyanyám testvére. Ő nevelte anyukámat, mert neki nem adatott meg a gyermekáldás, és Eszti mamának keserves sors jutott, miután férje magára hagyta fiával és három lányával. Alkalmi munkákból élt, majd bányában dolgozott, alig jutott betevő falat a családnak.
Sok karácsonyt töltöttem Babinál, mindent megadott nekem, kényeztetett, de azért – végszükség esetén – fegyelmezett is, mivel meglehetősen életrevaló, eleven kislánynak bizonyultam.
A náluk töltött ünnepek különlegesek voltak. Papa állandóan viccelt.
– Már olyan nagy vagy, hogy leér a lábad a földre – mondta komolyan. Én ránéztem a lábamra, megállapítottam, hogy valószínűleg igazat szólt.
– Tudom, miért mondod, papa, de akkor sem eszem meg a sárgarépát! – feleseltem vele cserfesen.
Csupa öröm volt minden együtt töltött idő. Babi szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket, ő tanított meg az olvasás szeretetére. Bújtam különleges köteteit, ott ismerkedtem meg Dumas műveivel és a világirodalom remekeivel, akkor kezdtem elmélyedni az olvasásban. Ez a legszebb ajándék, melyet tőle kaptam.

Kapolcsi nagyanyámnál is karácsonyoztam, olyankor összecsődültek az unokák, alig volt hely a csöppnyi vályogházban, egymás hegyén-hátán aludtunk, mégis jól megfértünk. Eszti mamánál bicskelekvárt nyalakodtunk (azóta sem ettem olyan finomat). Megszámoltuk, éppen negyven üveg sorakozott az ósdi ruhásszekrények tetején. Kocsonyát főzött, abban is verhetetlen volt, nálam a mai napig etalon, igyekszem nyomába érni, de lehetetlen.
Nagybátyám szalagos magnóján Szécsi Pál számokat játszott le, mi, gyerekek szájtátva csodáltuk a szerkezetet. Nem sok idő kellett, hogy megtanuljuk, és az énekessel együtt fújjuk a nótákat.
Szegénység volt, de szeretetgazdag környezet, nagyanyám mindenét odaadta a rászorulóknak, imádták az emberek.

Fenékpusztai karácsonyaim is meghitten teltek. Apai nagyszüleim éltek ott, a kastély melletti uradalmi épületben. Gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem velük. Nagyanyám terítőket hímzett, néha bedobott egy poént, mert imádott viccelődni. Kántortanító nagyapám társasága viszont mindennél jobban vonzott, gyönyörűen énekelt. A cserépkályha mellé telepedett, s mivel még így is fázott, vastag pokrócba burkolta magát. Ölébe ültetett, és egy ciklámenszínű énekkönyvből különleges dalokat tanított nekem, már óvodás koromban bőséges dalgyűjteménnyel rendelkeztem. Amikor szünet után visszatértem az oviba, az óvónénik érdeklődve kérdezték, milyen új dalokat ismerek. Boldog büszkeséggel mutattam be nekik és társaimnak legújabb tudományomat.
Nem felejtem el nagyapám hangját. Szívemig hatolt, ma is élénken él bennem orgánuma és tanításainak tisztasága. Életem két legmeghatározóbb ajándéka tőle származik: a pedagógus hivatás és az éneklés öröme.

A karácsonyhoz fűződik első találkozásom a banánnal. Nevelőapám hozta valahonnan. Nagyon elégedett volt, hogy hozzá tudott jutni, mert akkoriban még nem lehetett kapni a boltokban. Rácsodálkoztam a fura szerzetre, előtte még nem láttam effélét. Beleharaptam, ám fintorogva forgattam a számban, majd hősiesen lenyeltem. Utána évekig rá se néztem banánra, mert egyáltalán nem ízlett ez az úri eledel, ám örültem, hogy nevelőapám mindent megtett azért, hogy valami különleges kerüljön asztalunkra. Nekem inkább volt fogamra való a szaloncukor, melyből bőségesen belakmároztam.

Felcseperedtem, apukám családjához költöztem, hirtelen három testvérem lett és egy nevelőanyám. Nem éltünk nagy lábon, de az ünnepek hagyományaihoz ragaszkodtunk.
Szenteste napján sétálni vittem kishúgomat, hogy addig a többiek fel tudják díszíteni a fát. Jókat derültem cserfes hugicámon, aki sajátos szókészletével szórakoztatott, amíg szétfagyva róttuk Ráckeve havas utcáit. Szerettem ezeket a sétákat, hozzátartoztak az ünnepi hangulathoz.
Mire hazaértünk, már – érdekes módon – ott járt Jézuska, megszólalt a hívogató csengő. Hagyományainkhoz tartozott, hogy karácsonyi dalokat énekeltünk. Apunak csodálatos basszus hangja volt.
A pompás karácsonyfa alatt rendben sorakoztak az ajándékok. Nem drága holmik, hanem praktikusak, személyre szabottak, szívhez szólók – emlékezetesek a mai napig.
Nevelőanyám kiváló ötletgazda, mindig eltalálta, minek örülnék leginkább. Így jutottam hozzá egy bokáig érő, gyönyörűséges piros frottír fürdőköntöshöz (melyet utána még csaknem két évtizedig hordtam, és sírva fakadtam, amikor tönkrement), vagy az ébresztőórához, hogy önállóan is fel tudjak kelni, ne késsek el a gimiből.
A fiúktól (így hívtuk öcséimet) is személyre szabott ajándékok vártak. Kedvencem egy díszes, kézzel készített notesz, sokáig nem írtam bele semmit, annyira tetszett. Azt sem felejtem el, hogy öcséim széles vigyorral, hátratett kézzel álltak elém, majd előkaptak egy kis dobozt, várták a hatást. Lett. Szájtátva bámultam, honnan szereztek be Signal fogkrémet, hiszen akkoriban ritkán lehetett hozzájutni, ráadásul nem volt olcsó mulatság, a külföldi termékeknek megkérték az árát, ám ők összedobták a zsebpénzükből.
Miért is volt különleges ajándék ez a fogkrém? Azért, mert a Signal zenekarban énekeltem, épp néhány hónapja kerültem az együttesbe, és bele voltam bolondulva a zenébe (akár most). A fogkrémet sem használtam, sokáig nem nyitottam ki, mert az ilyen rendkívüli értékeket őrizni szoktam, hiszen nem fogpaszta, hanem szeretet volt a tubusban.

Amikor saját családot alapítottam, megtartottam a jó szokásokat, férjem partnernek bizonyult ebben is. Kiegészítettük azokkal a hagyományokkal, amelyeket ő hozott magával. A hagyományok tisztelete hozzátartozott napjainkhoz.
Boldog családban éltünk, két gyermekünk cseperedett, minden karácsony meghitt hangulatban telt. Természetesen ekkor is történtek emlékezetes dolgok, főként a naiv gyermeki szemlélet velejárójaként. Megmaradt néhány „aranyköpés”, mosolyogva szemezgetek belőlük.
– Mit szeretnél kapni a szülinapodra? – kérdeztük november végén Esztertől, aki elkezdte sorolni kívánságait.
– Egy igazi vitorlás hajót – állt a lista végén. Kikerekedett a szemünk.
– Az kissé drága, nincs annyi pénzünk – válaszolta apukája.
– Nem baj, apa, akkor azt majd kérek a Jézuskától – nyugtatott meg bennünket kezével legyintve, mire mi alig tudtuk visszafogni kacagásunkat.
Vitorlás hajót a mai napig nem kapott, de bízom benne, hogy kárpótolta érte sok egyéb ajándék.
Egyik évben, amikor már éppen bontogattuk a csomagokat, kisfiam, Bence eltűnődve szólalt meg:
– Anya, képzeld, Pisti olyan rosszul viselkedett, hogy neki a szülei veszik az ajándékokat – egymásra néztünk, hasunkat fogtuk a nevetéstől. Ő értetlenül állt, de elterelte figyelmét a karácsonyi izgatottság.

A szeretet ünnepe bejárt rutin szerint telt. Ebéd után látogatást tettünk anyósomnál és apósomnál, egy-két órát beszélgetéssel töltöttünk. Sokat nevettünk szórakoztató történeteiken. Utána az én családomnál ünnepeltünk estig. Énekeltünk, csillagszórót gyújtottunk, együtt vacsoráztunk, játszottunk, aztán következett a mi saját, bensőséges karácsonyunk. Hazafelé jövet tettünk egy kört a településen, megnéztük a kivilágított fenyőfákat, aztán a lakásba lépve észleltük, hogy otthonunkba is megérkezett Jézuska.

Minden karácsonyra jó szívvel emlékezem, csak egyet radíroznék ki, ha tehetném, de nincs rá hatalmam – első karácsonyunk Tibi (a férj, apa és zenésztárs) nélkül. Mindhármunkat megrázta, hogy már nem lehet velünk, szinte szótlanul töltöttük az ünnepeket. Én annyira padlóra kerültem, hogy fel sem tudtam kelni, csak feküdtem napokig, még a gyerekeknek se sikerült kimozdítani ebből a tetszhalott állapotból. Gyötrelmes időszak volt, hangtalan karácsony, belül sírtam, mozdulatlanul. Úgy éreztem, bennem is meghalt valami.
Most is könnyezem, amikor írok erről. Valójában – minden kísérlet ellenére – a mai napig nem tudtam teljesen feldolgozni, ám az élet megy tovább. Már tizenhárom karácsony telt nélküle, és még talpon vagyok.
Talpon vagyok, mert szeretnek. Gyermekeim, a családom és sokan mások.
Akit szeretnek, soha nincs egyedül.

A régi karácsonyok – egytől egyig – maradandó emlékek, megőriztem belőlük mindent, ami fontos, ami erőt adhat, és most itt állok ünnepi díszbe öltözött szívvel, szeretteimre gondolok. Ma nem lehetünk együtt mindannyian, ezért küldök egy virtuális ölelést azoknak, akikkel személyesen nem találkozhatunk.
Az ünnepi időszak arra is való, hogy átgondoljuk az élet értelmét, melyben – bármennyire elcsépelt – legfontosabb a szeretet.

SZERETETTELJES, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK!

Kép – Web

Sinéad O'Connor – Silent Night [Official Music Video] 

Napvilág Íróklub  >>> itt

Eszter

Eszter, ki csillagként jöttél világra
S lelkedben drágakő a szeretet,
Záporként zúdítod, olykor hiába,
Te kitartóan tovább keresed,
Eltökélt maradsz, hajthatatlan, bátor,
Ragyogj sokáig, legyen utad bárhol!

Kép - saját albumból

nektár

tavasz illatán

lélek a lélek felé

tárja szárnyait

Edafelicia születésnapjára

Michel Pépé - Divin Nectar

Kankalin (Edának)

Szent Péter kulcsán

áldott kezek balzsama

lélek-ölelés

Ajándék Tóth Edit Magdolna Edafeliciának a Kankalin c. csodálatos virtuális grafikájáért.

Tóth Edit Magdolna Edafelicia: Kankalin

Tóth Edit Magdolna Edafelicia: Lélek-ölelés

Frédéric Chopin - Spring Waltz

Köszönöm szépen, Eda! :)

1 Dalt hozok

(Az út érzékelhetetlen, érdektelen: sivár, alélt-aszfalt. Kátyús és kietlen. A járgány magától szalad: robot, irányítás nélkül eltalál oda, ahova ösztönből is sűrűn navigálják. A kilométerek egyre kopnak, az emlékek párhuzamosan halványodnak velük, bár félelmetes meghatározói az agynak.)

Az ösvény a régi: mohos sziklaszirtek között szabad az átjárás, bár ma már több helyen ember-alkotta.

A táj igéző, hamisítatlan gyönyörűség, mesélni akarna, de minden próbálkozására ugyanaz a válasz: régi, elavult, más szelek járnak.

Hiába könnyeznek a fák még a színpompás nyárban is, a zöld már nem ugyanaz. 

Nem kopott el, inkább aranylóbban tündököl, de nem lelik meg többé magukban azt, aki egykor bennük élt, beléjük rejtőzött.

A völgy tölgyfákkal ölelt csodás ösvényein párok andalognak, egymás kezét fogva jelzik az összetartozást. A nyári libegő-felvonóról örömkacaj, gyerekzsivaj hallik.

Ez a Világ Közepe ma.

Hogy miként sóhajt ott a lomb nyár derekán, amikor sötétzöldbe veszett hitén elhajol, csak kevesen tudják.

Azt is, hogy ha füttyent egy dalos madárka, hogyan rejti el titkos bánatát a lelkében, valahol.

Aztán a víz, az a völgyi hűs patak, ami szelíd szólamokkal ontja csörgedező ígéretét, s amelyben ott a hangja annak is, aki bűntelen tékozol...

Egy dalt sugall a táj, és éppen azt a dalt, amit már rég megkomponált az élet.

Szólni kellene a fáknak, a szélnek, esőknek is, amikor cseppekben tisztítanának, hogy az ő daluk csak szép ígéret, mert helyettük más énekel.

A dalt csakis Te hallhatod, úgy, ahogy eldúdolják neked a büszke fák, hegyormok, az éltető, illatos avar, a hűs, sebes patak, a karéjos tölgylevél sötétzöld ígéretével, de még a virgonc vadvirágok is örök, igéző illatukkal és a fű is, simogató selymén, ahol elveszett lelkek ölelkeznek.

Az Élet hangján szól e dal, és nem ma írt zene.

Egy dal, a hangomon. A Dal.

árnyakra fények
dús tölgyekbe karolva
holnapot írnak

Eplény – Síaréna – Holle Anyó Panziójánál

(saját albumból)

Eplény – Síaréna – Holle Anyó Panziójánál

(saját albumból)

Michel Pépé - Omniprésence

Napvilág Íróklub  >>> itt

ajándék

a jövő kelyhe

életfáját öleli

kagyló burokban

@-}---

Kép - Pinterest

Életvirág - Ylen Morisot szőttese

ajándék

a jövő kelyhe

életfáját öleli

kagyló burokban

Ylen Morisot - Életvirág
(szövéssel készült kép)

Slow And Sexy Blues Music Complication 2017

Napvilág Íróklub  >>> itt

Madárdal

Neked szól minden ének, kórusba kívánkozik az évszakok mesés madárhada. Néhol kicsit hamiskásba hajló, itt-ott disszonáns, bár lelki zenéje tökéletesen tiszta.

Egy szólam örökké tiéd, melyet mindig magadénak mondhatsz, ám csak te hallhatod, ha megtalálod. Nehéz kiválasztani a hivalkodó, a sablonos és az elveszett közül, mert míg az egyik harsány, másik fakó, addig a harmadiknak félve fáj beléd a hangja. 

A gyilkos nyárban is frissen ébred minden madár. Egyikük virgonc, a másik dúdolva dédelget, derűbe hajtana. 

Hát nem tudtad? 

A madarak mind érted énekelnek, miközben tollruhájuk temérdek színben pompázik, avagy mindvégig szürke marad.

A ruha? 

Nem az teszi őket, hanem a dal maga. 

A nyár mindig igéz, az újabb idéz, a legújabb kuszál, hát nyisd ki jól füled apró érzékeit!

Légy részeg hallgató, de mindvégig csend vegyen körül, hisz csakis akkor hallhatod meg saját madarad üzenetét. Ne félj, mindig lesz tér, zene, mint ahogy a harmónia és a visszhang is örök.

Nehéz madárnak lenni, mert nehéz a dal. Törékeny szárnyakkal kell röpíteni azt, aki kétkedve hallgatja a muzsikát, pedig még a fényt is hangjegyekre váltja, hogy attól a szél is szólamokban lengedezzen.

Hallod?

nyárutó zenél
szomjazó madárdala
belülről hallik

Kép: YouTube videóról

(Arrival the Birds – The Cinematic Orchestra)

Arrival of the Birds – The Cinematic Orchestra

Napvilág Íróklub  >>> itt

Kolduskarácsony

Bolyong a téren, és az illat
sodorja észrevétlenül,
fenyők között magára pillant;
ruhája megkopott, feszül
bokája nyűtt cipőbe nyomva,
kezén a bőr fagyott sikolyba
sajdul, Ő vacogva bágyad,
így legyint a félhomálynak,
elgyötörve vándorol tovább...
tovább, a csillagok felé,
baját a fénybe küldené,
s gyantaillatú fenyők során
az álma bús keservet int,
feladni volna kész megint.

Koszos haján csak ósdi sapka,
lyukas kabátja földig ér;
csupán segély, egy koldus adta,
s nem érdekelte, hogy mit ér
e veszteség a télidőben,
ha ócska rongy akad ma bőven
a módos otthonok körül,
s a ritka kincsnek így örül.
Kukába túr, hogy visszaadja.
Kenyérdarabka foszlik ott,
falatka húson aszpikot
tapint alul, mohón kikapja.
Zsebébe gyűri mit talált,
s ha jő a koldus, adja hát.

Bolyong a téren, és karácsony
álomünnepére gondol...
az ízes ételek parázson,
átható varázs a gondból,
kölyökzsivaj, hitves, gyertyafény,
dunna, párna, ágy, selyem, szatén,
meleg szobában énekek,
hogy Kisjézuska érkezett.
Beteg szemét a könny kimarta,
támolyog tovább a fényhez
és imája csönd, de érez,
magánya fáj, a tél siratja.
Kabátja söpri út kövét,
magába rántja éjsötét.

Timothy Schmalz - A hajléktalan Jézus szobra

Hobo és Ghymes - Koldusok

Napvilág Íróklub  >>>itt