1 Dalt hozok

Az ösvény még a régi, mohos sziklaszirtek között szabad az átjárás, bár ma már több helyen emberalkotta. A táj igéző, hamisítatlan gyönyörűség, mesélni akarna, de minden próbálkozására ugyanaz a válasz: régi, elavult, más szelek járnak.

Hiába könnyeznek a fák még a színpompás nyárban is, a zöld már nem ugyanaz. Nem kopott el, inkább aranylóbban tündököl, ám nem lelik meg többé magukban, aki egykor bennük élt, beléjük rejtőzött.

A völgy tölgyfákkal ölelt csodás ösvényein párok andalognak, egymás kezét fogva jelzik az összetartozást. A nyári libegő-felvonóról örömkacaj, gyerekzsivaj hallik. Ilyen a Világ Közepe ma.

Hogy miként sóhajt ott a lomb nyár derekán, amikor sötétzöldbe veszett hitén elhajol, csak kevesen tudják, s ha füttyent egy dalos madárka, hogyan rejti el titkos bánatát lelkében, valahol.

Aztán a víz, az a völgyi hűs patak, mely szelíd szólamokkal ontja csörgedező ígéretét, s abban ott a hangja annak is, aki büntetlenül tékozol.

Egy dalt sugall a táj, éppen azt a dalt, melyet már rég megkomponált az élet.

Szólni kellene a fáknak, szélnek, esőknek is, amikor cseppekben tisztítanának, hogy az ő daluk csak szép ígéret, helyettük más énekel.

A dalt csakis te hallhatod úgy, ahogy eldúdolják büszke fák, hegyormok, éltető, illatos avar, hűs, sebes patak, karéjos tölgylevél sötétzöld ígéretével, s még a virgonc vadvirágok is örök, igéző illatukkal a fű simogató selymén, ahol elveszett lelkek ölelkeznek.

Az élet hangján szól e dal, és nem ma írt zene.

Egy dal, a hangomon. A DAL.

árnyakra fények
dús tölgyekbe karolva
holnapot írnak

 Epélny - Síaréna - Holle Anyó Panziója

(saját albumból)

Epélny - Síaréna - Holle Anyó Panziójánál

(saját albumból)

Michel Pépé - Retrouvailles - Elixir d' Amour

Napvilág Íróklub  >>> itt

Illan a pillanat

Hiába bűvöl a sószagú tenger,
várhat az óceán, kősivatag.
Csábít a bércek szüntelen orma,
szirtek közt megbúvó titkos patak.

Óhajt az Öreg Tölgy dús koronája,
a kéjes sóhajú tölgyfalevél,
parányi fűszál – ezer kis emlék –,
titkokat sejtet az Ős-meredély.

Kankalin illata vágyakat ébreszt,
galagonya táncol domboldalon,
gomba kukucskál az erdők mélyén,
gyöngyvirág mámora rőt avaron.

Ciripel a cincér, rezzen a bükkös,
megigéznek a sziréni dalok,
duruzsol a forrás, friss zenéjét
hallom a pusztán és dúdolgatok.

Egy őzike villan, szökken a teste,
reccsen az ág, vele pattan a gally...
ám utolér a halkszavú este –
lehunyom pillám –, a leple takar.

Illan a pillanat éji varázzsal,
az álomkép vele tovasuhan.
Tűnik az ábránd. Mit hoz az élet?
Látom a tükröt és benne magam.

Eplény – egy kis honvágy...

Eplény – Síaréna – Holle Anyó Panziójánál

Relaxing nature sounds (Birdsong)

Napvilág Íróklub  >>> itt

1 Dalt hozok

(Az út érzékelhetetlen, érdektelen: sivár, alélt-aszfalt. Kátyús és kietlen. A járgány magától szalad: robot, irányítás nélkül eltalál oda, ahova ösztönből is sűrűn navigálják. A kilométerek egyre kopnak, az emlékek párhuzamosan halványodnak velük, bár félelmetes meghatározói az agynak.)

Az ösvény a régi: mohos sziklaszirtek között szabad az átjárás, bár ma már több helyen ember-alkotta.

A táj igéző, hamisítatlan gyönyörűség, mesélni akarna, de minden próbálkozására ugyanaz a válasz: régi, elavult, más szelek járnak.

Hiába könnyeznek a fák még a színpompás nyárban is, a zöld már nem ugyanaz. 

Nem kopott el, inkább aranylóbban tündököl, de nem lelik meg többé magukban azt, aki egykor bennük élt, beléjük rejtőzött.

A völgy tölgyfákkal ölelt csodás ösvényein párok andalognak, egymás kezét fogva jelzik az összetartozást. A nyári libegő-felvonóról örömkacaj, gyerekzsivaj hallik.

Ez a Világ Közepe ma.

Hogy miként sóhajt ott a lomb nyár derekán, amikor sötétzöldbe veszett hitén elhajol, csak kevesen tudják.

Azt is, hogy ha füttyent egy dalos madárka, hogyan rejti el titkos bánatát a lelkében, valahol.

Aztán a víz, az a völgyi hűs patak, ami szelíd szólamokkal ontja csörgedező ígéretét, s amelyben ott a hangja annak is, aki bűntelen tékozol...

Egy dalt sugall a táj, és éppen azt a dalt, amit már rég megkomponált az élet.

Szólni kellene a fáknak, a szélnek, esőknek is, amikor cseppekben tisztítanának, hogy az ő daluk csak szép ígéret, mert helyettük más énekel.

A dalt csakis Te hallhatod, úgy, ahogy eldúdolják neked a büszke fák, hegyormok, az éltető, illatos avar, a hűs, sebes patak, a karéjos tölgylevél sötétzöld ígéretével, de még a virgonc vadvirágok is örök, igéző illatukkal és a fű is, simogató selymén, ahol elveszett lelkek ölelkeznek.

Az Élet hangján szól e dal, és nem ma írt zene.

Egy dal, a hangomon. A Dal.

árnyakra fények
dús tölgyekbe karolva
holnapot írnak

Eplény – Síaréna – Holle Anyó Panziójánál

(saját albumból)

Eplény – Síaréna – Holle Anyó Panziójánál

(saját albumból)

Michel Pépé - Omniprésence

Napvilág Íróklub  >>> itt