Mesterséges

Hova furakodik ez a fény? Még aludni akarok. Résnyire nyitom szemem. Hat óra ötvennégy. Elfordulok. Ránézek a hőmérőre. Kint nyolc fok. A nap nyomulása nem ezt mutatja. Mintha tavasz lenne. Bennem nincs tavasz. Először a nyár rabolt ki. Most az ősz. Nincstelen vagyok. Miféle koldus, aki tavaszért kuncsorog? Egy morzsányi sincs a zsebemben. Nincs is zsebem. Hálóingem zsebtelen. A semmiben hogy lenne bármi? Nincs is tavasz. Csak a képzeletem festett róla képeket. Elfogyott a festékem. Nem tudok másikat festeni. Fel kellene tölteni a palettát. Nincs kedvem. Ecsetem sincs. Van néhány félig teli tintapatronom. Inkább félig üres. Vagy egészen. Tollam sincs. Nem érdekel. Aludnék még. Nem engedi a napfény. Félrehajtom a takarót. Feltápászkodom. Kiülök az ágy szélére. Nyolc fok. Bent húsz. Bennem mínusz tizenkettő. Nem fázom. Nem érzek semmit. Mégis érzek valamit. Nem jó ülni. Semmi sem jó. Mi az a jó? Ücsörgök. A napfény szemtelenül zaklat. Leskelődik a függönyréseknél. Nem hagy békén. Belebújok a papucsomba. Csak egyik lábammal. Ücsörgök. Lehet, hogy ez rossz. Nem érzek semmit. Mi az a rossz? Másik lábam is papucsba csúszott. Nem tudom, ki tette bele. Ücsörgök. Fel kellene állni. Nem visz rá a lélek. Testem kisegíti. Felállok. Elindulok a napfény felé. Beengedem, ha annyira jönni akar. Ő tudja. Nekem mindegy. Minden mindegy. Kihúzom az egyik firhangot. Már csak öt. Legalább a számolás megy. Három ablak. Hat függönyhúzás. Már csak négy. Világosabb van. A napfény uralni akarja a szobát. Nem érdekel. Legyen övé. Két függöny maradt. Valaki kettőt elhúzott. Magam vagyok. Egy. Belefáradtam. Jöhet az utolsó. Kint nyolc fok. Kitárom az ablakot. Bennem mínusz tizenkettő. Nem érzem a hideget. A nap pimaszul simogat. Nem elég a szoba. Én is kellek neki. Nem kap meg. Senki sem kap meg. Huzat van. Kikezd velem a szél. Nem érdekel. Kívül tágasabb. Nézem a fűzfát. Nagy. Zöld. Biztos kivételez vele a tavasz. Velem nem kivételez. Elhagyott. Így jártam. Vitatkoznak a madarak. Nem érdekel. Az ő dolguk. Nyitva hagyom az ablakot. Ácsorgok. Mozdulni kéne. Ácsorgok. Nem akar vinni a lábam. Nem érdekel. Meggondolja magát. Mégis visz. Mozdulok. Hátat fordítok a napnak. Simogasson mást. Hidegen hagy. Sok dolgom lenne. Kedv kellene hozzá. Kedvem sincs. Elfogyott. Minden elfogyott. Én is. Nem érdekel. Kint kilenc fok. Bent tizennyolc. Bennem mínusz tizenkettő. Sírni kellene. Nincs könnyem. Elfogyott. Leülök az íróasztalhoz. Ücsörgök. Bámulom a laptopot. Hidegen hagy. Lassított felvétel vagyok. Ücsörgök. Felnyitom a fedelét. Ücsörgök. Bekapcsolom. Bámulom a monitort. Hidegen hagy. A Secret Garden biztos ad könnyeket. Nem ad. A semmiből nem tud. Nem érdekel. Nem hiányoznak a könnyek. Semmi sem hiányzik. Én sem. Nyolc óra ötvenegy. Indul a program. Majd AI fest nekem tavaszt.

A kép forrása: Pinterest (AI).

Secret Garden – Sometimes when it rains...

💬 Megjegyzés: a történet nem rólam szól, hanem egy napjainkban egyre gyakoribb elgondolkodtató sorskép megjelenítése írói eszközökkel.

Hajnali disztichon

Koldul a hajnal, napfényért ima kúszik az égig,
míg az eső csepereg, hűs fuvalom paroláz.

Fordul az éj, hold lámpását betakarja, de végig
csillagok éneke szól, így kel a kozmoszon át.

Csend ül a kerten, fűzfám rőt feje már iderémlik,
napfi kacér mosolyán lám, tovatűnt a homály.

Csordul a reggel, széllel táncol a fám, vele félig

még sziluettben az árny lép, kit a fény babonáz.

Maurice Sapiro – August Dawn

Kép – Web

Eternal Eclipse – Dawn of Faith (Official Music Video)

Napvilág Íróklub  >>> itt

Közel hozzád

Amikor azt hiszed, már végleg egyedül maradtál, megérkezik, mintha érezné, hogy mindennél nagyobb szükséged van rá. Eljön hozzád az éteren keresztül, belopózik a kulcslyukon, egyre határozottabb jelekkel közeledik feléd. Először finoman megérint, szelíden simogat, végigzongorázza csigolyáidat, bőröd selymét borzolja, majd bemerészkedik lelked titkos zugába, melyet önmagad elől is rejtegettél, csak ritkán nyitottad ki hét lakatra zárt kapuját. Fürkészőn szemlélődik, türelmesen kutat, bölcsen kivár, amíg meg nem találja azt a kis szegletet, ahol eggyé válhat veled. Engedelmesen átadod magad neki, mint aki világéletében erre a csodára várt. Ő gyengéden kézen fog, magával ragad, és te egyáltalán nem tiltakozol, hagyod, hogy hullámok hátára vegyen, együtt lebegjetek. Halkan füledbe suttog, szétárad sejtjeidben, felébreszti szunnyadó érzékeidet, s amikor már pillekönnyű leszel, megmutatja legyőzhetetlen erejét, akkor elfelejted, ki is vagy valójában. Friss vért pumpál ereidbe, pezseg, zubog, hömpölygő folyammá válik, falakat dönt le körülötted és benned – újjászületsz.

Mire feleszmélsz, lejátszódnak előtted életed filmkockái, együtt nézitek a mozivásznon, veled nevet, aztán könnyeket csal szemedbe, pedig nem akarja, hogy sírj, te mégis neki gyűjtesz gyémántcseppeket, hiszen megérted, amit szavakkal vagy szavak nélkül mond neked.

Nincsenek titkok, eléd tárja sokszínű arcának minden vonását, fontos vagy számára, mint ahogy neked is mindennapjaid része lett.

Amikor veled van, megszűnik körülötted a világ, és akkor találod meg igazán önmagad, mert ráébredsz, hogy vele lélegzel, minden rezdülésében benne vagy – piano, adagio, andante, fortissimo –, mert Ő a ZENE.

árnyékra napfény

muzsika felhők fölött

metamorfózis

Az alapkép forrása: Pinterest (saját szerkesztés).

Mike Oldfield – Pres de Toi (Közel hozzád)

A kép forrása: Pinterest.

Napvilág Íróklub  >>> itt