2017. január 1., vasárnap

Boldog új évet!

Bort, búzát és békességet,
Onts magadból emberséget!
Legyen áldott minden napod,
Dőljön bőven gondolatod
Onnan, honnan szavak jönnek,
Gazdaggá tesz, mi sem könnyebb!

Úgy add át, hogy egy az élet,
Jóra építs minden szépet!

Én is vágyom, hát kívánom,
Váljon vérré mind, mi álom!
Ezt nyújtom át, bármily furcsa,
Tudom, nálad van a kulcsa.


Kép - Final Fatasy (Web)

2016. december 12., hétfő

fOrdítva

szakadt a ritmus de igéznek képek
velem gördül a gondolatfonal feléd 
bentről azok a lángok kint is szépek
megmaradnak mind bár te alig sejtenéd
a tölgyfa életét miért daloltam
s hogy eldúdoltam már a legtöbb szólamot
halomba gyűrtem neked egyszervoltam
meg azt is mi általad lettem és vagyok


lassú ébredés ez derengőn dúló vad vihar
belém lopózott már rég édes-észrevétlenül
csaknem gyors halál lett az éden s belátom bizarr
ha egyszer árnyra fény aztán a fényre árny kerül


egy zene zár belém éppen hallgatom
nem engedlek magamból tékozlás miatt
még gyógyulnom kell de nincs oly hatalom
mely felülír téged s életemből kihagy 
a szikrák ringó ritmusra cikáznak
pillényi tört ütem minden csillanásuk
sziporka örök nemlétük hiányt ad
mert a csillagokkal szőtték át az álmunk


fOrdítva

Szakadt a ritmus, de igéznek képek,
velem gördül a gondolatfonal feléd.
Bentről azok a lángok kint is szépek,
megmaradnak mind, bár te alig sejtenéd,
a tölgyfa életét miért daloltam,
s hogy eldúdoltam már a legtöbb szólamot,
halomba gyűrtem neked egyszervoltam,
meg azt is, mi általad lettem és vagyok.

Lassú ébredés ez, derengőn dúló vad vihar,
belém lopózott már rég, édes észrevétlenül.
Csaknem gyors halál lett az éden, s belátom, bizarr,
ha egyszer árnyra fény, aztán a fényre árny kerül.

Egy zene zár belém, éppen hallgatom.
Nem engedlek magamból tékozlás miatt.
Még gyógyulnom kell, de nincs oly hatalom,
mely felülír téged, s életemből kihagy.
A szikrák ringó ritmusra cikáznak,
pillényi tört ütem minden csillanásuk,
sziporka örök nemlétük hiányt ad,
mert a csillagokkal szőtték át az álmunk.

2016. november 18., péntek

Rongyélet

Szivárvány fonalból szőttek dolgos kezek.
Aranybrokát lett a mű, csodámra jártak.
Siklottak rajtam a kíváncsi tekintetek,
mikor szép szoknyába varrtak a bátrak,

és én lenéztem önmagamra, sótlanul.
Értékeim kutattam. Szerény mivoltom
csak félve álmodta tovább, hogy egy bókba hull,
ha királylány zugába írt a sorsom.

Így jött előkelő szövetre szép ruhán
jel grófoktól, báróktól és a hercegtől,
de aztán elszakadtam egy hosszú tánc után,
hát szemétbe dobtak ékes percekből.

Foszladoztam. Értékem elúszni látszott,
míg egy hű cselédlány rám akadt hajnaltájt.
Kérges kezébe vett, aztán miszlikbe vágott,
mert a konyhában piszkos edényt talált.

Rongyélet. Mosogatórongy, de önzetlen.
Tisztára súroltam bármit a fényekért,
hogy mindenki másnak nálam sokkal több legyen,
és ma már csakis ezáltal élek én.

Most is vízben ázok, aranybrokát marad.
Belém taposnak, hisz erről szól az élet.
Van még belőlem itt-ott pár eltévedt darab,
ha megtalálod, mindenem Tiéd lett.

Egy játékos feladatra írtam ezt a verset, meghatározott tartalmi és technikai szabályokat követve.