Titkokkal teli
az este,
pajkosan pislognak
a csillagok,
a hold
legszebb mosolyát
előkereste,
a millió aranyszegecs
körülötte ragyog,
s én várom a Csodát
türelmesen,
mindjárt érkezik –
csillaglesen.
2022. június 20., hétfő
2022. június 3., péntek
Cirill Kabin Csaba – „a gajdesz felé” (ajánló)
A napokban került hozzám Cirill Kabin Csaba nemrég megjelent kötete, melynek már a címe is figyelemfelkeltő: „a gajdesz felé”. A Litera-Túra Művészeti Magazinnál készített szerkesztői posztjai és néhány verse alapján izgalmas tartalomra számítottam.
Amikor kezembe vettem, végigfutott rajtam, hogy éppen ilyen egy könyvvel való ígéretes első találkozás: jó végigsimítani rajta, tekintetemet is vonzza, közelembe férkőzik. Tetszetős keménytáblás, színes borító, egyszerű feliratok, selymes tapintású lapok, kellemes érzés csak lapozgatni is. A – hol egyszerűen, hol rendhagyó módon tördelt – versek hívogatnak, kínálgatják magukat.
Kíváncsiságtól hajtva hozzá is kezdtem az olvasáshoz, majd azon kaptam magam, hogy nem tudom letenni. Csaba versei olyan csatornát nyitottak meg bennem, amelyhez eddig nem volt kulcsom. Ennyire modern szabadversekkel képtelen voltam megbarátkozni, mivel főként kötött formákat írok, vagy ha mégis szabadon, akkor központozással, és legtöbbször engedek a rímek csábításának is. Fordulóponthoz érkeztem.
Három részletben olvastam el százkilencvenhat oldal időutazását. Együtt haladtam a Szerzővel, aki megmutatta magát, betekinthettem intim szférájába, közben megjártam vele a pokol bugyrait és igen, könnyeztem is. Életről mesél kendőzetlenül, őszintén, a sors csapdáiról, útvesztőiről, vívódásokról, emberfeletti küzdelmekről, kapcsolatokról, ám nemcsak ilyen szemszögből mutatja meg belső világát, hanem megjelenik a tisztelet, szeretet, ragaszkodás, és nagy költők szellemisége, gondolatai is visszaköszönnek. Megkapó a szüleihez való viszonyulás, kötődés – ilyen témájú versek is vannak a kötetben, amolyan „szem nem marad szárazon” írások.
„apám nem ígért könnyű álmot
anyám nem hozott zavarba égi kékítővel
mi csak szerettük egymást –
szegények puha kenyere” (C.K. Csaba: annyimint)
Belső utazások szavakba öntve, gyakran alakzatokba formázva. A különleges, összetett szóképek megállítanak, tükröt tartanak, melybe maga a Szerző is belenéz, és másokat is erre ösztönöz. Olyan versek vannak a kötetben, amelyek arra késztetnek, hogy elgondolkodjunk az élet dolgain, igazságon, igazságtalanságon, tanulságokat vonjunk le, nyitott szemmel járjunk, értékeljük a körülöttünk lévő világot, tegyünk érte és önmagunkért, ameddig lehet.
Hoztam ízelítőt Csaba kötetéből. Nem volt könnyű a választás, mert sok kedvencem van.
polgár-harc
kibúvót keresek terepszínű vágyaim
beteljesüléséért vívott
verdeséseim alól
kiszikkadtan ismétlődő
mosolyoktól vészes
krétafehér ájulat
minden egyes újabb nap
kötelességeim tudata szipolyozza
éjszakánként tomboló
telizsebes álmaimat
mit mondhatnék neked
méltóságteljes hajbókolással
vesztettem el saját magamat
civódva raktam rendet
végemet követelő gondolataim között
skizofrén létezéssel kárpótolom magam
eldobott emberiességemért
s tán két személyi számmal
valóságosabban szerepelhetnék
és egyikből a másikba
fájdalmas átvedléssel vajúdva
vezekelnék örökös bűnömért
saját magamnak
emlékjárás
ölbe vett és lágyan megsimogatta arcomat
hideg keze nyirkos dohányraktárt idézett
kánikula volt krumpliszedés ideje
testmeleg ruhák rétszagú redői közt
csöndben fogalmaztam egy újabb levelet
jeles rendűt fizetésemelést hozót
rakjál le járni tanulok futni akarok
súgtam üvöltve bizalmaskodón kéjesen
nekivörösödve erőlködés nélkül
egymásra hányt szavak maradtak csak
kifejezéstelen arc egy pocsolyában
a párna gyűrődéseit őrző puffatag karikatúra
amíg
amíg szemedben
magamat látom
szerelmet őrizgetve
amíg számíthatunk
kései csodánk életre kelésére
amíg a gyönyör és vágy
csöppjeiből
lettünk hármas bástya-erődítménnyé
amíg megharcoltuk
milyen okítás-segítés nélkül felnevelni
a bizalom frázisából erőnk lett
előttünk sok nehézség
tudjuk
merülünk a továbbmerészkedés
mélyvízébe
búvárfelszerelés nélkül
ketten
„a jövő idő merénylete”*
a jövő idő
amikor már csak
a múlt lesz a jelen
itt mászkál
a kertek alatt
időtlen arccal
néha benéz az ablakon
néha csak az árnyát látom
a lámpafényes esti utcán
néha a sparheltnél dugja ki fejét
a kéménylyukból
ilyenkor mellkasomat is szorongatja és
szívszélhűdést csempész a tévéműsorba
a bemondó merényleteket emleget
távolt közelre hesseget
mi pedig csak ülünk a hokedliken
egymás mellett
mindjárt vacsoraidő
teszünk még egy hasábot a tűzre
és várjuk a jövőt
[* Részlet az Európa Kiadó zenekar ugyanezen című dalából,
szövegíró: Menyhárt Jenő.]
*
🖋 Kedves Csaba, sok sikert kívánok a kötetedhez!
Jusson el minél több olvasóhoz! 😊
📖 A kötet adatai, elérhetősége: Litera-Túra Kiadó >>>klikk
2022. május 21., szombat
Gondola – KORTÁRSALGÓ
A napokban Bak Rita, a Gondola Kulturális Magazin szerkesztője interjút készített velem, mely ma jelent meg a Gondola – KORTÁRSALGÓ rovatban. Ez az interjú betekintést enged világomba, közelebbről is megismerhetnek, akik figyelemmel kísérik irodalmi tevékenységemet.
Gondola - KORTÁRSALGÓ
Szerkesztő: Bak Rita
A Kortársalgó mai vendége HORÁK ANDREA KANKALIN
Horák Andrea Kankalin költő.
Tizenöt évesen a Bakonyból érkezett a Kiskunságra, Kiskunlacházára. A Parnasszus derekát próbálja elérni és egyre följebb kapaszkodni.
Zaklatott élete volt, most úgy érzi, végre megpihenhet.
Korábban gyógypedagógusként tevékenykedett, jelenleg az irodalomnak él.
Az írást és az irodalmi tevékenységet élete fontos részének tekinti.
( B. R.)
*
Aki kérdez: Bak Rita
Aki válaszol: Horák Andrea Kankalin
1. Honnan jössz, hová tartasz?
Tizenöt évesen a Bakonyból érkeztem a Kiskunságra, Kiskunlacházára, ahonnan a Parnasszus derekát próbálom elérni, és ha sikerül felfelé kapaszkodnom, minden apró lépésnek örülni fogok.
Megviselt a hegyekről sík vidékre váltás, sokáig gyötrődtem miatta, de mára már megszoktam, megtalálom azt a nyugalmat, melyre szükségem van.
Nem volt egyszerű menet, születésemtől kezdve zaklatott élet jutott, ám legnagyobb trauma akkor ért, amikor férjem fiatalon meghalt, ezt a mai napig nem tudtam teljes mértékben feldolgozni. Ő nemcsak a férjem, lelki társam, hanem zenésztársam is volt, és hatalmas felelősség hárult rám, amikor egyedül maradtam két gyermekünkkel. Azóta felnőttek, mindketten nagyszerű emberek, büszke vagyok rájuk.
A köztes időben főállású gyógypedagógusként tevékenykedtem, mellette – három évtizeden keresztül – egy helyi zenekarban énekeltem, ez sok nehézségen átsegített.
Most csak irodalommal foglalkozom. Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindhárom említett területen lehetőségem nyílt, hogy kibontakozzak, élvezettel műveljem.
Amikor a három együtt volt jelen, nem gondoltam, hogy az irodalom, a költészet győzedelmeskedik, mégis így történt.
Hogy hova tartok? Szeretném figyelemmel kísérni gyermekeim boldogulását, mellette pedig kihasználni még hátralévő éveim minden pillanatát, ennek fontos része az írás és egyéb irodalmi tevékenységek.
2. Mit jelent számodra az írás?
Erre a kérdésre mindenhol ugyanazt válaszolom, most is magamtól idézem: az írás számomra menedék, biztonságos sziget. Olyan terület, ahol komfortosan érzem magam, ki tudok kapcsolódni. A levegővételhez hasonlítom, vagy betűk, szavak harmonikus dalához. Hiszek a szavak gyógyító erejében.
3. Őrzöd a korai írásaid?
2009 óta minden írásom megvan, még a piszkozatok is. Az egészen koraiak nagy része sajnos elveszett. Maradt egy füzetem, melynek megsárgult lapjain nyolc vers olvasható, közülük egyiket meg is tanultam. Kedvenc tanárnőm halálakor írtam, nyolcadikos koromban. Nem fejezhette be velünk a tanévet, tragikus hirtelenséggel, 37 éves korában elhunyt. Ki(s)írtam magamból.
Kár, hogy nincsenek meg a régi verseim, mert bizonyára most jókat derülnék rajtuk, például a Honvéd-Fradi meccsekről szóló „elbeszélő költeményeken”, melyek gimis koromban születtek.
4. Szerinted a könyveket a kezükbe veszik még az emberek?
Ez nehéz kérdés. Szívem igent mond, ám az eszem mást is gondol. A könyvnek varázsa van, illata, semmivel nem pótolható, kézzel fogható bizonyosság. Sajnos sokaknak megfizethetetlen a csillagászati árak miatt. Könyvtárakból lehet kölcsönözni, de azt hiszem, az emberek túlságosan elkényelmesedtek, túlhajszoltak, egyszerűbb a számítógép elé ülni és letölteni a MEK kiadványait, vagy rákeresni az elérhető gyűjteményekre. Esetleg lehet antikváriumokban kutatni.
Én nem szeretek monitorról olvasni, ám rákényszerülök – egyrészt szerkesztői feladataim miatt, másrészt azért, mert akiket szeretek, azok közül nincs mindenkinek nyomtatott formában megjelent kötete.
Bízom benne, hogy mindig lesz olyan réteg, mely megteheti, hogy bővíti könyvespolcát.
Erre a kérdésre nem tudok határozott választ adni, ám fontosnak tartom, hogy az emberek olvasnak, és ez legyen így, mert az irodalom csak az olvasók által maradhat életben.
5. Irodalmi élményeidből kiket tudnál kiemelni mint számodra fontos alkotót?
Ezt a kérdést két részre kell bontanom. Általános iskolás és gimnazista koromból Ady Endrét, József Attilát és Radnóti Miklóst emelem ki. A magyar költészetben ők azok, akiknek bújtam a verseit. A világirodalomból Mihail Lermontov nevét említem, mert nagy hatással volt rám. Magával ragadott kifejezésmódja, különösen lírai versei érintettek meg, épp egy sérülékeny időszakomban adtak sebeimre gyógyírt, engem is írásra ösztönöztek.
Rajtuk kívül természetesen voltak, vannak még kedvenceim, de ők egyben további utam kiindulópontjai is, emiatt teszek különbséget.
A második rész 2009-ben indult, amikor magam is komolyabban írni kezdtem, és regisztráltam a Napvilág Íróklubra, majd egyre jobban belemerültem. Ezt az időszakomat – mely ma is tart – négy „M” fontossága jellemzi: Mélység, Maximalizmus, Merészség és Márti.
Mélység: Hepp Béla (aLéb) nevét az előbb említett íróklubon ismertem meg. Csodájára jártam verseinek. Sokáig csak távolról szemlélődtem, míg egyszer bátorkodtam szólni egyik szonettje alatt, melyben az „én soha nem leszek képes ilyet írni” is szerepelt. Kaptam tőle egy linket verstani alapokról és felajánlotta, ha valamit nem értek, kérdezzek. Kérdeztem, Ő türelmesen válaszolt, elemzett, tanácsolt, így jutottam el addig, hogy az elmúlt évek során megtanultam még azt is, hogyan lehet játszadozni a magánhangzók hangrendjével, zöngésséggel és egyéb fondorlatokkal, hogy egy vers minél mélyebbről szólaljon meg, daloljanak a sorok. Ezt semmiféle könyvből nem lehet elsajátítani. Egyéniségre szabott tanítás, részemről pedig hála, amiért érdemesnek tartott arra, hogy a szonettekről, versekről meglévő tudását megossza velem.
Maximalizmus: Kovács Attila Penge (bladeattila, Mákvirág, Funakoshi san) nemcsak irodalmi, hanem zenei téren is tevékenykedik, kedveli és műveli a kötött versformákat. 2014 végén ismertem meg a Pieris/AMF irodalmi portálon, ahol alapos és meglehetősen szigorú véleménnyel illette az egyik Anyegin-strófámat. Először furcsa volt ez a hozzáállás, nem is esett jól, ám egyre inkább megszoktam, hogy a keményebb kritika kiváló tükör, szükséges velejárója a fejlődésnek. Penge sokat tett ahhoz, hogy magam is egyre maximalistább legyek, már nem elégszem meg félmegoldásokkal, mindenből szeretném a lehető legtöbbet kihozni. Ha megmutatom neki valamelyik versemet, most is szívesen szedi szét darabjaira, javasol, esetleg meg is dorgál, hogy tudok én ennél jobbat, csak lépjek ki a komfortzónámból.
Merészség: 2019-től történt egy erőteljes stílusváltás. Ekkor ismertem meg Egervári Józsefet, akit művei alapján már előtte is nagyra értékeltem. Prózák és szabadversek felé terelt, egészen más perspektívákból láttatta velem az írást, annak jelentőségét, bátorított, merészségre biztatott. Szigorú kritikusként őszinte véleményeket kaptam tőle, melyekkel ízlésemet formálta, illetve rávilágított, hogy képes vagyok az irodalom más területén is kibontakozni, írásaimnak ereje van. Javasolta, hogy aktuális témákból is vegyem ki a részem, és én nem mondtam erre nemet. Neki köszönhetem prózai utam kiteljesedését és a szabadversek iránti vonzalmat, hiszen előtte csak kötött formákkal foglalkoztam.
Márti: Vox humana (Hatos Márta) neve bizonyára ismerősen cseng azok számára, akik megfordultak a Pieris/AMF irodalmi portálon, hiszen szerkesztőként vállalt ott feladatot. Megszerette verseimet, értékesnek tartotta őket. Neki köszönhetem, hogy 2019-ben megszületett „Csillagokba írva” blogom, melynek alapjait meglepetésként készítette el, hogy az összes művem egyetlen helyen legyen olvasható. Ezzel olyan ajándékot adott nekem, ami meghatározza napjaimat és azt is, hogy összerendezve látom eddigi irodalmi pályámat, erőt ad a folytatáshoz is. Nincs olyan nap, hogy ne szépítgetném a blogot, mindig teszek hozzá valamit, hogy egyre teljesebb és mindig naprakész legyen.
Frissen megírt verseimet megmutatom neki, mert kíváncsi vagyok a véleményére, melyet őszintén megoszt velem, rávilágít az írások esetleges gyengébb pontjaira, és magabiztosságot is ad.
A felsorolt négy alkotón kívül sokaknak tartozom köszönettel, ám ők tették hozzá legtöbbet ahhoz, aki jelenleg vagyok, mindegyikükre bármikor számíthatok – ez kölcsönös.
6. Hogyan telt az elmúlt éved?
Küzdelmes év volt. Olykor az is megfordult a fejemben, hogy nem élem túl, de gyermekeim segítségével átvészeltem, hogy új életet kezdhessek. Mint mindenkit, engem is megviselt a világjárvány, országunk helyzete, az emberi gonoszság, nemtörődömség, törtetés, mások lelki nyomorba taszítása, ám igyekeztem írással ellensúlyozni, hogy megmeneküljek. 2021-ben született a legtöbb művem, és mindig érkezett valamilyen pozitív hatás, ami továbblendített a megmaradás felé. Itt említem meg az olvasók szeretetét is, melyért köszönettel tartozom.
Négy irodalmi portálon publikáltam, a Napvilág Íróklubon és Az Élő Magyar Líra Csarnokában szerkesztői feladatokat is végeztem. Az utóbbi nem könnyű vállalkozás, többször elgondolkodtam, hogy feladom, de mégse tettem.
Egész évben, havonta jelentek meg műveim a Litera-Túra Művészeti Magazinban. Kerültek be írásaim az „A Hetedik” folyóiratba, a Sumida folyó hídja Kulturális Magazin is közzétette néhány művemet, a Gondola Kulturális Magazinban pedig Kováts Péter Skorpió nagyszerű tolmácsolásában hallgatható meg két versem.
Részt vettem néhány pályázaton, közülük legkedvesebb a „Jelek 2021”, melyen A köd mögött című szonettemmel elhozhattam az első helyezettnek járó díjat.
Ha összegzem a tavalyi évet, arra jutok, hogy a pozitívumok győzedelmeskedtek, de ehhez alapfeltétel, hogy pozitív személyiség vagyok, és kifelé is ugyanezt közvetítem. Már sok buktatón átsegített, mint ahogy az írás gyógyító ereje is.
7. Mik a terveid?
Család, nyugalom és irodalom minden mennyiségben, ezen kívül második kötetem, a „Valami történt” összeállításának befejezése és nyomtatott formában történő megjelentetése.
„Nem vágyom túl magasra, csak bátortalanul, széttárt karokkal, csendes mosollyal hasítom a levegőeget. Hatalmas belégzés... tüdőtágító sóhaj... lent hagyok minden negatívumot... magamba zárom az éltető levegőt, kacérkodom a ritmusokkal. Élvezem a lebegést.” (Kankalin: Szárnyak)
Az interjúhoz választott versek:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)