2024. november 10., vasárnap

SZALMASZÁL - Fényjáték

Szeretek hosszasan elmélkedni a körülöttünk lévő jelenségekről, mindegyikben titokzatosság rejlik, és izgalmas fejtegetni ezeket a titkokat. Nekem nem elég a fizika törvényeit ismerni, a biológiai folyamatok törvényszerűségei se tántorítanak el attól, hogy továbbgondoljak akár nyilvánvaló tényeket is, mert az egy dolog, hogy a tudósok megállapították, az meg a másik, hogyan hatnak rám. Nem vagyok egyszerű eset, bizonyára a természeti jelenségeknek is meggyűlik velem a bajuk, de talán nem kellene a közelembe jönniük. Ezt máris visszavonom, mert ha nem jönnének, nem lenne mit fejtegetnem, és egyébként is, sivár lenne az élet nélkülük. Milyen szép, amikor az évszakok váltják egymást, és az utóbbi időben akár naponta is helyet cseréltek; hiába van rá pontos magyarázat, mégis bőven marad utánuk fejtegetnivaló.
Különösen foglalkoztatnak a fények, közülük is azok, amelyek szemmel nem láthatók, mégis utat keresnek, rejtett csatornákon bemerészkednek a vérkeringésünkbe, élvezettel lubickolnak, majd eljutnak egészen a lelkünkig, letelepednek, és ez a beköltözés különböző hatásokat vált ki. Megnyugtat vagy felbolygat, sokszorozza energiánkat vagy elvesz belőle, kiteljesít vagy megsemmisít. Mindenki képes fényt kibocsájtani, még azok is, akik azt gondolják magukról, hogy fénytelenek. Fogalmuk sincs arról, hogy ők világítanak legszebben, mert az a kevés fény, amit szabadjára engednek, jótékonyan hat, simogat, senkiben nem okoz kárt. Valószínűleg azért, mert nem hiszik létezését, így nem is irányítják, csak szórják, anélkül, hogy tudnának róla.
Nehéz különbséget tenni a jóságos és kártékony fények között, mivel az ember sóvárog a fény után, s amikor megérzi közelségét, nem ellenkezik, hagyja, hogy terjedjen, egyre többet akar belőle, egészen a szívéig engedi, és ha addig eljutott, szinte képtelenség szabályozni. Minél határozottabb iramban közelít a fény, annál óvatosabban kell befogadni, persze ez is csaknem lehetetlen, mert amíg belső világosságra és melengetésre vágyunk, óvatlanok vagyunk, pedig a fények gyakran játszmát játszanak, és nem mindegy, hogy végül ki nyeri a játékot. Súlyos veszteségeket, sérüléseket okozhat, ha túl erős színeket engedünk be, mert elvakítanak, lebénítanak, átadjuk az irányítást, és mire észbe kapunk, elveszítjük önmagunkat. A határ nem szabható meg, nincs rá recept vagy definíció, érzések alapján dől el, és csak akkor vesszük észre a romboló hatást, amikor már fájdalmas égési sebeket szereztünk.
Minden csalódás közelebb vitt ahhoz, hogy megtanuljam beengedni a fényeket, és csak annyit tartsak meg belőlük, amennyi belülről is melenget. Persze a tanulópénzt meg kellett fizetni, mert a fénynek van egy olyan tulajdonsága, hogy beszivárog a legapróbb réseken is, és aki sokáig sötétségben élt, gyanútlanul tárja ki előtte az ablakot. A művészlélek különösen fogékony erre, szomjúhozik a fény után. Az igazi fények nem ártalmasak. Szelíden közelítenek, kristálytiszták, elűzik belőlünk a rossz érzéseket, és kiteljesítik bennünk a belső ragyogást.

Hajdú Mónika fotója 
(forrás: a fotóművész gyűjteménye).
KÖSZÖNÖM!
💙😊💜


Első megjelenés  2024. november 9. 
DunapArt Művészeti és Közéleti Magazin 
("SZALMASZÁL" rovatom):


A képek forrása:
DunapArt Magazin, Pinterest és saját album
(saját szerkesztés).

2024. október 12., szombat

SZALMASZÁL – Őszmonológ

Megérkeztem, akár egy újszülött, kilenc hónap várakozás után. Arra számítottam, hogy legalább olyan örömmel fogadtok, ám alighogy betettem a lábam, máris elküldtetek, hogy maradhattam volna még ott, ahol voltam. Nem gondoljátok, hogy ez fáj nekem? Nem lehet rajtatok eligazodni. Egész nyáron enyhülésért, esőért könyörögtetek, most hoztam nektek eleget, ez sem felel meg igényeiteknek. Na, jó, kicsit túllőttem a célon, többet adtam a kelleténél, de már annyira áhítottátok, hogy mielőbb pótolni akartam. Látjátok, mindent megteszek, hogy a kedvetekben járjak. Ilyenek vagytok ti, emberek. Mindig az kell, ami nincs. Ami van, nem tudjátok megbecsülni. Nézzetek csak szét, milyen csodálatos környezetet varázsolok, még arra is felkészültem, hogy színpompás faleveleket kapjatok, ne legyen minden unalmas zöld. Amíg ti sütkéreztetek a nyári napsütésben, én terveket szövögettem, hogyan festem át a természetet. Nemsokára hozzá is kezdenék, de ha ennyire nincs szükségetek rám, megálljt parancsolok a fantáziámnak, inkább barnán hullatom le az összes levelet, ám akkor nem fogjátok látni izgalmas színváltásukat, ahogy a zöldek felveszik a sárga árnyalatait, némelyikük bordóvá válik, és így lebegnek a szélben, mert szelet is hozok. Megkergetem a leveleket, mielőtt avartakaró lesz belőlük, hadd lejtsenek örömtáncot, hadd örvendezzenek, amikor érintkeznek. Szeretek játszani, mégis szinte csak az elmúlással köttök össze, pedig minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megmutassam, bennem is van élet. Hogy kaptok ködöt is? Igen, hozzám tartozik. Én is lehetek néha borús, nem csak ti. Nem értem, miért gondoljátok, hogy undorító. Persze, ha autóban ültök, nem könnyű tájékozódni a ködben, de ilyenkor gyakorolhatjátok a türelmet, a józanságot, a későbbiekben hasznát vehetitek, és egyébként is, mire jó a féktelen száguldozás? Néha lassítani kell, majd én segítek. A ködnek van szépsége is. Sejtelmes, kiszámíthatatlan, még meglepetéseket is szerezhet, amikor lassan eloszlik, és előtűnik mögüle a színpompás természet, kirajzolódnak a házak kontúrjai, a járókelők alakja. Hogy irtóztok a nyirkos ködömtől? Ha figyelnétek rám, észrevennétek, mit próbálok elmondani. Húzódjatok be otthonotokba, helyezkedjetek el kényelmesen, pihenjetek meg egy kicsit, és beszélgessetek! Hiába nem voltam itt kilenc hónapig, pontosan tudom, hogy egyfolytában rohantok, nincs időtök egymásra. Amikor meglátjátok leereszkedő ködfátylamat, vegyétek tőlem jelnek, jusson eszetekbe, hogy időt kell szánni családotokra és önmagatokra is, amíg nem késő. Ha már annyira az elmúlást látjátok bennem, ezt is fontoljátok meg!
Látom azokat az embereket, akiknek sajnos nincs hova betérni. Ezen nem tudok segíteni, fájlalom is nagyon. Nekik minden évszak nehéz, és amikor én érkezem, erősödik bennük a szorongás, mert tudják, nem maradok sokáig, hamar eltelik a három hónap, s a körforgás rendje szerint, átadom helyem a télnek. De amíg itt vagyok, örüljetek nekem, örüljetek a mának, fogadjátok el ajándékaimat! Kaptok tőlem bőségesen diót, gyümölcsöket, erdei bogyókat, és amikor majd a parkban sétáltok, s egy gesztenyefa alatt haladtok el, ne bosszankodjatok, ha egy-egy tüskés gubacs koppan a fejeteken, inkább nevessetek. Lehet, hogy kicsit szúrnak, de vidámságot adok velük. Tanuljatok meg nevetni, mert a nevetéstől kivirágoztok, akár az őszirózsák, melyeket nemrég hoztam. Láthatjátok, mennyi mindennel kedveskedek. Az évszakok közül a megfontolt gondolkodtató vagyok, hogy mérlegeljetek. Míg a tavasz ifjonti hévvel szalad felétek, a nyár kényelmes, lusta, én higgadtságot tanítok, azt sugallom, hogy álljatok meg, értékeljétek át eddigi életeteket. Elég öreg és bölcs vagyok ahhoz, hogy jó tanácsokat osztogassak. Mindig keressetek pozitívumokat magatok körül, és én mondom, találtok! Amikor összegyűjtöttétek, őrizzétek meg, majd a tél megtisztít benneteket, így élhettek önmagatokkal harmóniában, így lehettek ti is részei az örök körforgásnak. Félrevonulok még néhány napig, teret engedek a nyárutó melengető napsugarainak, hagyok nektek időt, hogy nyitott lélekkel várjatok. Rövid pihenés után újra jövök, akkor már veletek maradok, amíg nem veszi át helyemet a tél.

A kép forrása: Pinterest.



2024. október 16. 
DunapArt Művészeti és Közéleti Magazin 
("SZALMASZÁL" rovatom):


A képek forrása:
DunapArt Magazin, Pinterest és saját album
(saját szerkesztés).