2022. február 4., péntek

Kulcstalan

Csapdába csalt a líra gyilkosa.
Szeme kidülled,
tőrét élezi.
Jeges tenyerét számra tapasztja,
nem sikoltok,
belém fagyott a szó.

Tömlöcébe vonszol.
Fekete posztó az ablakon –
vaksötét száműzi a fényt.
Az ajtó rácsán rozsdás lakat,
kulcstalan remény.
Bezárva
megközelíthetetlen vagyok.
Fogy a levegőm.
Fuldoklom,
és nem talál rám
a Múzsa.

Kétségbeesve keresem
lelkem mélyén
azt a bűvös mosolyt,
mely nemrég
ott ült ajkam szegletén,
hogy varázslatával
kiszabadítsam magam.


Kép – Pinterest

2022. február 1., kedd

Homokszemek

Ma
fáj a csend,
csonthártyámig ér.
Hangtalan kalapáccsal kopogtat –
tavaszt remél,
de tél nyit ajtót neki
és nem köszön,
mert
épp
fagyos leheletét sikítja sejtjeimbe,
miközben
csak az idő percegését hallani,
ahogy
homokórámban
lassan
leperegnek
a
szemek.


A kép forrása: Pinterest.

Tauber Ferenc fordítása
[az alapkép forrása: Adobe Stock 
(szerkesztette. Horák Eszter)].


2022. január 14., péntek

Hibernálva

Bent hajnali öt,
kint mínusz nyolc.
Félig még alszom,
vagy majdnem teljesen –
csukott szemhéjam alá
hideg lámpafény oson,
és nem melegít át
semmi sem,
reszketek,
belém fagy így a lélek.

Valami jó zenét kérek,
hogy élet szökjön belém buja hangsorokból.
Joe Bonamassa ma nem ért meg,
és feladja Gary Moore –
hiába sír nekem a húr,
elszakad
bennem a cérna –
fel kéne ébredni még ma,
kiolvasztani
a szemem sarkába gyűlt
jégcseppeket.

Kint mindjárt hét,
bent mínusz húsz a tét
hőmérőm idegszálán.
Brian Culbertson sem segít,
a klasszikusok
fejvesztve futnak előlem,
nem kérnek belőlem ők sem.
Inkább jöjjön a csend.
Dallamok nélkül,
árván?

Kint
(nekem)
nyolc,
bent
mínusz harminc.
Hibernálom magam.


Kép – Pinterest