Éteren át...

Haldokló levelek hajtincsre hullva,
Fonnyadó virágok illata száll.
Tarka ligetben kúsznak az árnyak,
Égiek permete arcomba váj.

Este a Mennyben ha csillagok gyúlnak:
Ráncom-övezve fénykoszorú,
Éjszaka csendje ha álmomra mordul:
Fátyol-szemekre méla-ború.

Hajnalok hasítva üldözik egymást:
Tompa-zenéjük létbe taszít,
Értelem röppen sóhajos vággyal:
Élem a léted, ez felszabadít.

Létem az élted és élem a léted
Dallal üzenve az Éteren át,
Vágyam a nyugtod és nyugtom a vágyad,
Síri-magánnyal az éjbe kiált.

Csendem...

Halálból vajúdott valóságos álmom
Bujdosó-illatát kutatva- találom.
Álomba-ringatón lopóznak a vágyak,
Lepkékkel-merengve nyugtot találnak.

Sikongva életért-tapogatva élek,
Rezdülve-rengenek bennem messzeségek.
Ordítva-rikoltoz a végtelen-távol,
Kékedbe-merülten éledezve -bárhol.

Csendem lelke igéz: örök és fiatal.
Zúg, morajlik, lázad: perpatvart kavar.
Szeme árvasága ébredésbe rejt,
Szelíd zuhanása lelkében felejt.

Zokogó csended

Smaragdhű zöldesek sárgává érnek,
zizzen a falevél, aléltan ül,
gondolat-röptömmel ködfoltos árnyam
zokogó csendedbe elmenekül.

Riadtan kergetik évszakok egymást,
télies ősz-özön illata száll,
néma dalodtól jajduló erdőben
zaklatott virágod mámora jár.

Temetőm csendjében térdel az alkony,
anyóka méláz egy kereszt alatt,
szürke kövedre a csillagok hullnak,
s angyalok sóhaja megsimogat.

Szempilla rezdül és rebben a szélben,
gyengéden ölel az égi varázs;
pillanatoddal az életem múlhat,
de Nálad időzöm, s nyugtot talál.

Kép - Web

Secret Garden - Adagio

Napvilág Íróklub  >>> itt