mert létedért busásan fizetni kell.
Ne várd sosem, hogy ős fénye a Napnak
csak ragyog, s te hozzá semmit nem teszel.
Ne tűrj csalfa vágyakat, hazudnak mind,
bár incselkednek, nem adják álmaid.
Ne zúzz belül, ha ölni küld egy szikra,
te csak nézz magadba mindig, Emberül.
Ne érezd soha, hogy mit kapsz, nem tiszta,
és ne fordíts hátat, ha rád fény vetül.
Ne üsd azok kezét, kik simítanak,
s a lelked óvják, szigorral néhanap.
Ne hidd, hogy évek harca hiába volt,
hisz új utat terít eléd az élet.
Mennyit adhatott neked sok árnyra folt,
ha diákéleted ma semmivé lett?
Tiéd a döntés, csakis tiéd a Sors,
mert belőled kap majd friss erőt a bors.
Hát hidd el azt, hogy minden dal tiéd volt,
minden oltalom és tett érted éledt,
hidd azt is, hogy téged épít, neked szólt,
ettől válsz egésszé, mert a tiéd lett.
Tarisznyádba rejtem gyűrt papírlapon,
legyen hű kísérőd vándorutadon!
