Nimm mich in die Hand,
wie uraltes Holz –
sägen brauchst du nicht,
leblos bin ich,
ein Holzklotz;
führe den Meißel mit den Fingern.
Hinunterfliegen
sollen die unnützen Späne.
Du sichtest mich,
hast fürs Formen auch Pläne
(Samthandschuhe nimm für mich,
dass ich nicht wie ein Span unterm Nagel dich
quäle).
Sprich mich an.
Zärtlich.
Streichle mich mit Worten,
deine Hand soll mir taugen.
Ein kokettes
Lächeln mit lachenden Augen
will ich, mit Haaren,
die wie vom Wind im Morgengrauen kraus sind,
und ihr Duft dich hinreißt bis zum Staunen.
Doch Schönheit ist nicht alles.
Ein geschnitztes, grades Rückgrat brauch ich,
mach mich redlich –
mein Herz sei riesig,
um dich aufzubewahren,
zu hüten mein Geheimnis.
Schnitz mich weiter, schnitz weiter…
rede so zu mir,
dass ich ganz erröte,
so, wie ich die Stimme von dir zuerst nur hörte,
und schon wusste,
dass sie ewig mir gehörte –
Tam, Tam,
Taram, Taram,
es klopft das Herz,
das Blut hält Schritt,
du gabst mir Leben mit.
Nimm mich mit dorthin,
wo die Basaltorgeln ständig treiben,
und Zeuge ist des Waldes Schweigen.
Umarm mich,
streife mir all die Ungewissheit ab –
lern mir zu glauben,
dein Sein zu glauben
und mich selbt.
Sei du mein weiser Lehrmeister,
schnitz mich dir zurecht.
(übersetzt von Ferenc Tauber)
Vegyél kezedbe,
mint egy százéves fát –
nem kell kivágnod,
élettelen
rönk vagyok;
vezesd a vésőt ujjaiddal,
hulljon le rólam
minden fölösleges forgács.
Te látsz engem,
tudod, milyenné formálj
(kesztyűs kézzel bánj velem,
nehogy bőröd alá fészkelje magát
szálkám).
Szólj hozzám.
Becézz.
Simogass szavakkal,
ne fájjon érintésed.
Kacér mosolyt,
nevető szemeket kérek,
hajam olyan legyen,
mit kócosra borzolt a hajnali szél,
még illatát is érezni véled,
de ne csak szépséget adj.
Egyenes gerincet faragj nekem,
tégy igazzá –
hatalmas szívvel,
hogy benne őrizzelek,
senki ne sejtse titkom.
Faragj tovább, faragj még…
beszélj hozzám úgy,
hogy fülig piruljak,
mint amikor először hallottam hangodat
és már tudtam,
hogy a legszebb dallam marad –
tam, tam,
tadam, tadam,
dobban a szív,
lüktet a vér,
életre keltettél.
Vigyél el oda,
hol bazaltorgonák nyílnak rendre,
s tanú csak az erdő csendje.
Ölelj át,
simítsd le rólam a kétségeket –
taníts meg hinni,
elhinni téged
s önmagam.
Légy bölcs tanítómesterem,
faragj magadhoz.
A képek forrása: Pinterest és saját album
(saját szerkesztés).
(saját szerkesztés).
.jpg)