2025. március 18., kedd

Faragj magadhoz / Schnitz mich dir zurecht / Tauber Ferenc

Nimm mich in die Hand,
wie uraltes Holz –
sägen brauchst du nicht,
leblos bin ich,
ein Holzklotz;
führe den Meißel mit den Fingern.
Hinunterfliegen
sollen die unnützen Späne.
Du sichtest mich,
hast fürs Formen auch Pläne
(Samthandschuhe nimm für mich,
dass ich nicht wie ein Span unterm Nagel dich
quäle).

Sprich mich an.
Zärtlich.
Streichle mich mit Worten,
deine Hand soll mir taugen.
Ein kokettes
Lächeln mit lachenden Augen
will ich, mit Haaren,
die wie vom Wind im Morgengrauen kraus sind,
und ihr Duft dich hinreißt bis zum Staunen.
Doch Schönheit ist nicht alles.
Ein geschnitztes, grades Rückgrat brauch ich,
mach mich redlich –
mein Herz sei riesig,
um dich aufzubewahren,
zu hüten mein Geheimnis.

Schnitz mich weiter, schnitz weiter…
rede so zu mir,
dass ich ganz erröte,
so, wie ich die Stimme von dir zuerst nur hörte,
und schon wusste,
dass sie ewig mir gehörte –
Tam, Tam,
Taram, Taram,
es klopft das Herz,
das Blut hält Schritt,
du gabst mir Leben mit.

Nimm mich mit dorthin,
wo die Basaltorgeln ständig treiben,
und Zeuge ist des Waldes Schweigen.
Umarm mich,
streife mir all die Ungewissheit ab –
lern mir zu glauben,
dein Sein zu glauben
und mich selbt.
Sei du mein weiser Lehrmeister,
schnitz mich dir zurecht.
 
(übersetzt von Ferenc Tauber)



Vegyél kezedbe,
mint egy százéves fát –
nem kell kivágnod,
élettelen
rönk vagyok;
vezesd a vésőt ujjaiddal,
hulljon le rólam
minden fölösleges forgács.
Te látsz engem,
tudod, milyenné formálj
(kesztyűs kézzel bánj velem,
nehogy bőröd alá fészkelje magát
szálkám).

Szólj hozzám.
Becézz.
Simogass szavakkal,
ne fájjon érintésed.
Kacér mosolyt,
nevető szemeket kérek,
hajam olyan legyen,
mit kócosra borzolt a hajnali szél,
még illatát is érezni véled,
de ne csak szépséget adj.
Egyenes gerincet faragj nekem,
tégy igazzá –
hatalmas szívvel,
hogy benne őrizzelek,
senki ne sejtse titkom.

Faragj tovább, faragj még…
beszélj hozzám úgy,
hogy fülig piruljak,
mint amikor először hallottam hangodat
és már tudtam,
hogy a legszebb dallam marad –
tam, tam,
tadam, tadam,
dobban a szív,
lüktet a vér,
életre keltettél.

Vigyél el oda,
hol bazaltorgonák nyílnak rendre,
s tanú csak az erdő csendje.
Ölelj át,
simítsd le rólam a kétségeket –
taníts meg hinni,
elhinni téged
s önmagam.
Légy bölcs tanítómesterem,
faragj magadhoz.

A képek forrása: Pinterest és saját album
(saját szerkesztés).

2025. március 15., szombat

Vajda János: A hazafiakhoz

               Szeresd apádat és anyádat,
               hogy hosszú életű lehess a földön

Kik hű fiai vagytok e hazának,
Kik éltek érte, és meghaltatok,
Hallgassatok rám, élők a hazában!
S ti a sírokban – halhatatlanok!
Hozzátok szól e jó édesanyának
Legszegényebb, legszeretőbb fia,
Hallgassatok rám! – az igaz könyörgést
Istennek is meg kell hallgatnia!

Én, ki a véremet könyekbe sírom
– Ki nem siratna haldokló anyát? –
Ki szánná vérét, anyjától vett vérét,
Ha megmenthetné a halót magát?
Én, aki virrasztok a haldoklónál,
Míg jönnek a félelmes éjjelek,
Én elhagyottan könyörgök hozzátok:
Testvéreim, jertek, segítsetek!

Csak nézzetek ki a sötét éjjelbe!
Ott leskelődnek a szörnyetegek;
Üzzétek a gyávát el... hisz ébren
Nem néznek farkasszemet veletek!
Oh, keljetek fel! Ily viharos éjben,
Ily vészes éjben ne aludjatok!
Az éjnek álmadarait nézzétek!...
– Vagy a sötétben megvakultatok?

Hát aki lát, remél, hát aki érez,
Kétségbeessék e veszély fölött?
Ki a hazáért ontaná el vérét,
Bánatba haljon el – gyávák között?!
Testvérek! még nem mostoha-anyátok
E szép haza, jertek, segítsetek!...
Oh, jöjjetek, mert nem lesz majd anyátok!...
S fogtok-é aztán élni, gyermekek?

1847
A képek forrása: web (saját szerkesztés).
1. A Pilvax kávéház külseje és belseje 1848-ban
2. A Landerer és Heckenast Nyomda – a szabad sajtó első terméke
3. Múzeumkert – 1848. március 15.
4. A márciusi ifjak:
Jókai Mór, Petőfi Sándor, Vasvári Pál,
Irányi Dániel, Irinyi József, Vajda János,
Bulyovszky Gyula, Degré Alajos, Vidats János

2025. március 12., szerda

Valahol / Irgendwo / Tauber Ferenc

Statt Blumendüften speit
der Frühling nur noch Schwefelrauch,
verängstigt kauern die Vögel. Und auch
hoffungslos, auf kahlem Ast.
Singt einer dennoch und wagt einen Hauch,
wird das schüchterne Lied vom Dröhnen
der Panzer plattgetreten.

Zum Putzen nur Bomben gebraucht.
Saubere Fenster sind nicht
nötig,
Luftdruck und Rauch
sprengen dreckige Glassplitter,
der Staub der Ruinen ätzt die Augen,
es werden bang und bitter,
Rußtränen geweint von
Männern, Kindern, Frauen.
Die Erde schlürft unschuldiges Blut ein.

Gierig ist Homo sapiens,
er lernt nie.
Alles gehört ihm,
nichts bleibt, es wird alles missbraucht,
nur
vor würgender Angst beben,
Zerstörung, Pein, Aufgeben,
und schändliche Bereicherung –
an Menschenleben.

Vergeblich pirscht sich leise Frühling an,
Ruinen und Ruß verdecken ihn.
Er tröstet nicht,
weil
ihn gar nicht sieht,
wer lebt,
und nicht mehr sehn kann,
wer grad stirbt.

(übersetzt von Ferenc Tauber)



Virágillat helyett
kénfüstöt okád a tavasz,
megszeppent madarak gubbasztanak
reményvesztett ágakon,
s ha mégis némelyik dalra fakad,
tankok dübörgése nyomja el
bátortalan énekét.

Bombák nagytakarítanak.
Ablakot tisztítani
nem kell,
széthullanak
a szennyes üvegszilánkok,
romba dőlt házak pora mar szemet,
s míg csüggedten vánszorog,
kormos könnyeket sír
férfi, asszony, gyerek.
Ártatlanok vérét issza a föld.

A mohó Homo sapiens
nem tanul.
Mindent akar,
végül semmije nem marad,
csak
fojtogató félelem,
pusztulás, kín, gyötrelem,
és jogtalan sarcot szed –
emberéleten.

Hiába lopakodik a tavasz,
füstös romok alá kényszerül.
Nem vigasztal,
mert
nem látja meg,
aki él,
s már nem láthatja,
aki hal.

A bahmuti csata – 2023. április 5. 
(forrás: Wikipédia).

Szinkronban...


Magyarul Bábelben Műfordítók és műfordítások  >>> itt