Elfáradtam.
Azt gondoltam,
hogy hitem megingathatatlan,
ám tévedtem –
miközben ujjaim közt morzsolódott az idő,
szilánkokra törte
a hallgatás.
Hogy visszakapjam Isten adta jussom,
kimondom,
amit magamba tuszkoltam annyi éven át.
A tanítás küldetés,
pedagógusnak lenni kiváltság,
és nincs oly hatalom,
mely felülírhatja ennek igazát.
Most
szorítást érzek mellkasomban,
fáj,
hogy összedőlni látszik, amit megálmodtam,
évtizedek során építettem
tégláról téglára,
de büszkén emelem fel a fejem,
mert kincsként őriztem,
ápoltam
nagyapám hagyatékát,
a hivatást,
és ez a vérvonal utódomban folytatódik.
Szükség van újult erőre,
felpezsdülésre,
érző, gondolkodó tanítókra,
akik elég bátrak valódi tanítónak lenni,
hogy meggyógyítsák
ezt a nagybeteg világot.
Repüljetek hát, ifjú Titánok,
növesszetek erős szárnyakat;
óvjátok,
ne engedjétek, hogy tövig nyessék,
mert
megcsonkolt szárnyakkal
nem emelkedhet magasba a lélek!
Ne feledjétek,
mindig első a gyermek,
belőlük épül a jövő,
melynek sorsa a ti kezetekben van!
Én elfáradtam, megpihenek.
Szeretném hinni,
hogy utam
nem volt hiábavaló.
Azt gondoltam,
hogy hitem megingathatatlan,
ám tévedtem –
miközben ujjaim közt morzsolódott az idő,
szilánkokra törte
a hallgatás.
Hogy visszakapjam Isten adta jussom,
kimondom,
amit magamba tuszkoltam annyi éven át.
A tanítás küldetés,
pedagógusnak lenni kiváltság,
és nincs oly hatalom,
mely felülírhatja ennek igazát.
Most
szorítást érzek mellkasomban,
fáj,
hogy összedőlni látszik, amit megálmodtam,
évtizedek során építettem
tégláról téglára,
de büszkén emelem fel a fejem,
mert kincsként őriztem,
ápoltam
nagyapám hagyatékát,
a hivatást,
és ez a vérvonal utódomban folytatódik.
Szükség van újult erőre,
felpezsdülésre,
érző, gondolkodó tanítókra,
akik elég bátrak valódi tanítónak lenni,
hogy meggyógyítsák
ezt a nagybeteg világot.
Repüljetek hát, ifjú Titánok,
növesszetek erős szárnyakat;
óvjátok,
ne engedjétek, hogy tövig nyessék,
mert
megcsonkolt szárnyakkal
nem emelkedhet magasba a lélek!
Ne feledjétek,
mindig első a gyermek,
belőlük épül a jövő,
melynek sorsa a ti kezetekben van!
Én elfáradtam, megpihenek.
Szeretném hinni,
hogy utam
nem volt hiábavaló.
Kép – Web
Szia Kankalin!
VálaszTörlésA versed végére érve elérzékenyültem. Nehéz ilyenkor visszaparancsolni a kigördülő könnyeket. Mindig a lényegre tudsz tapintani és megérinted a lelket.
Elfáradunk. Pályánk, életünk folyamán annyi akadály, gát, ellenszegülés bonyolítja az utunkat, hogy már szinte az is csoda, ha emelt fővel végig megyünk. Emberekkel foglalkozni nehéz, szép, és nemes feladat.
Nem tudnám most hangosan elmondani ezt a versed :) elcsuklana a hangom. Szépen megírtad ezt az üzenetet.
Szeretettel: Vox
Szia Vox!
TörlésBevallom, én többször is végigsírtam ezt a verset és a csokrot, amit hivatásverseimből készítettem. Sok emlék került elő, és felgyülemlett feszültségek oldódtak ezzel.
Úgy éreztem, hogy a pedagógusnap a legalkalmasabb arra, hogy készítsek egy összeállítást. Mivel érzelmi és gondolati szempontból is hiányosnak találtam, írtam hozzá egyet, hogy teljes legyen az összkép.
Azt hiszem, érvényes, amit nemrég említettem: mindig az a kedvencem, amelyiket utoljára írtam. Most ez. :)
Nem gondoltam volna magamról, hogy valaha szabad verset fogok írni, de igaza volt annak, aki erre ösztönzött, mert megszerettem. :)
Köszönöm, hogy mindig mellettem állsz, jelenléteddel, véleményeddel és kritikáiddal erősítesz. :)
Szeretettel: Kankalin