fák jajongnak, és a földre köd szitál;
sötét időnk a lelked úgy kitárja,
hogy lázad oltanám, míg tüdőm zihál.
Ne félj, az arcod íriszembe zártan
gyönyör, gyötört a ritka kép varázsa,
szemed megégetett, de mégse láttam,
csak úgy idéztem, versbe írt parázsra,
és mesémbe mártom álmod szép szavát,
bolyongva bódulok beléd az úton,
űz a holnap és a múltba száz karát,
aranyba hull a tél is, félve súgom...
csak Te vagy s az évek óta rótt körök,
dalom kihajt, mert a szólam így örök.
Kép - Web
Kedves-drága vers
VálaszTörlésKöszönöm szépen, Unknown! :)
Törlés