Egyszer
lehull a lánc,
már pattognak
a rozsdás szemek.
Minden pattanással több
a levegőm,
tüdőm tágul
a szabadság illatától.
Nyelvem hegyén zamatos íze,
arcom redői kisimulnak,
rózsapír festi bőröm,
élettel telik,
mi eddig halódott.
Virágok nyílnak bennem,
ibolyák, tulipánok, nárciszok,
és bimbózni kezd az öröm,
lassan
visszatér belém az élet.
Köszönöm.
Lehull a lánc,
napról napra könnyebb vagyok.
Enged a vas.
Néhány biztos lépés,
néhány mozdulat,
és szárnyaim nőnek,
a felhőkig repülök,
de még pattognak,
pattognak,
pattognak a szemek…
Azt mondtad, legyek bátor,
hát az leszek.
