Ne ünnepeljetek!
Szűk
a tanterem
két négyzetméteren,
keskeny mezsgye,
csak helyben topogok
börtönömbe zárva,
Szűk
a tanterem
két négyzetméteren,
keskeny mezsgye,
csak helyben topogok
börtönömbe zárva,
nincs gyerekzsivaj,
faltól falig tartott órák
katarzissal nem járnak,
a laptop piszkosul személytelen,
kopnak
a betűk a billentyűzeten,
a terhelés lassan amortizál
– bár alig szegi kedvem –,
elnyűhetetlen anyagból vagyok;
fiam épp füvet nyír,
én vacsorát főzök,
sütemény jár mellé,
bodzaszörp,
gondtalan csevej
és felhőtlen nevetés;
Montessori híres elszántsága
munkálkodik bennem,
pedagógus vérvonal,
szakmai alázat,
mégsem kerek a világ;
nagyapám a nemzet napszámosa volt,
én rabszolgaként húzom az igát,
ám a számítások szerint
minden a legnagyobb rendben,
bár csak a számítók
értik a képletet,
mert fejemben nem áll össze
a hivatás matematikai trendje,
naprakész táblázatokban
vergődik az igazság,
míg én emberi sorsokat látok,
orromnál tovább –
a gyerek nem statisztikai adat!,
nem darab-darab;
lelkesen hirdettem –
„tanítanék mosolyt, álmokat, reményt”,
ma
értetlenül,
megtépázott hittel,
füstös romok foglyaként
élem a láncra vert szabadságot,
hol a bizalom ismeretlen,
ám börtönbe zárni a szellemet
nem lehet,
szabadon szárnyal –
hát lesz még repülés,
hallik madárdal,
zsendül új tavasz,
és sok fecske csivitel nyarat;
addig
hajnali négy és öt között
muskátlis balkonom csendjén
mézes zöld teám gőzölög,
nyugat felé fordítom tekintetem,
mert
szűk a tanterem
két négyzetméteren.
Ne ünnepeljetek!
faltól falig tartott órák
katarzissal nem járnak,
a laptop piszkosul személytelen,
kopnak
a betűk a billentyűzeten,
a terhelés lassan amortizál
– bár alig szegi kedvem –,
elnyűhetetlen anyagból vagyok;
fiam épp füvet nyír,
én vacsorát főzök,
sütemény jár mellé,
bodzaszörp,
gondtalan csevej
és felhőtlen nevetés;
Montessori híres elszántsága
munkálkodik bennem,
pedagógus vérvonal,
szakmai alázat,
mégsem kerek a világ;
nagyapám a nemzet napszámosa volt,
én rabszolgaként húzom az igát,
ám a számítások szerint
minden a legnagyobb rendben,
bár csak a számítók
értik a képletet,
mert fejemben nem áll össze
a hivatás matematikai trendje,
naprakész táblázatokban
vergődik az igazság,
míg én emberi sorsokat látok,
orromnál tovább –
a gyerek nem statisztikai adat!,
nem darab-darab;
lelkesen hirdettem –
„tanítanék mosolyt, álmokat, reményt”,
ma
értetlenül,
megtépázott hittel,
füstös romok foglyaként
élem a láncra vert szabadságot,
hol a bizalom ismeretlen,
ám börtönbe zárni a szellemet
nem lehet,
szabadon szárnyal –
hát lesz még repülés,
hallik madárdal,
zsendül új tavasz,
és sok fecske csivitel nyarat;
addig
hajnali négy és öt között
muskátlis balkonom csendjén
mézes zöld teám gőzölög,
nyugat felé fordítom tekintetem,
mert
szűk a tanterem
két négyzetméteren.
Ne ünnepeljetek!
le a kalappal... !
VálaszTörlés"szűk a tanterem
két négyzetméteren." - valóban.
A hivatástudatod, az emberséged soha nem kérdőjeleztem meg... DE ez a szabad-versed mindent felülmúl. Őszinte, szókimondó.
Öregszik az ember, változik, alkalmazkodik, Különböző nyomások hatása alatt már lassan elfejti, hogy az "emberpalántákat" a szeretetre nevelni, oktatni kell, mert senki nem születik szeretettel a szívében.
... amit érzünk, mindig ki kell mondani.
... kimondtad.
A cím mindig fontos számomra. Keretet, iránymutatást képes adni a mondanivalónak egy jó cím. Nagyon találó a Katedrács.
Szeretem az őszinte, kertelés nélküli mondanivalót minden írásban. A tiédből nem hiányzik semmi.
Kicsit fájó szívvel olvastalak, de megelégedéssel, a vers üzenetét illetően.
Szeretettel Vox
Szia Vox! :)
TörlésValóban nem volt még ilyen versem, ám úgy éreztem, erről most írnom kell; nem a tőlem megszokott kötött formák egyikében, hanem szabadon.
A cím hamar adta magát, nem kellett sokat keresgélnem.
A szeretetre nevelés mindennél fontosabb, arra épül minden más, így az egész élet is, ennek őszinteség és bizalom az alapja, ezektől tudunk jobbá válni és jobbá tenni az emberiséget is.
Az őszinteség nálam mindig alap volt, a szókimondás viszont új sikerélmény. El is gondolkodtam ezen, átfordítottam egy mondást, így: minden sikeres nő mögött ott áll egy erős férfi. :)
Köszönöm, hogy ilyen jó véleménnyel vagy tartalomról és formáról.
Külön köszönöm, hogy ezt nemcsak a versre, hanem rám is vonatkoztattad. :)
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
VálaszTörlésKiváló vers, gratulálok, pontos kórisméje az oktatásnak, és az oktatáspolitikusok alkalmatlanságának! Persze, én azt mondom, van remény, ha egy pedagógus-költő ilyen verset ír!
Joc
Szia Joc!
TörlésRemény mindig van, anélkül nem lenne érdemes élni. Hinni kell a változásban; előbb-utóbb minden a helyére kerül.
A pedagógus hivatás manapság nem jár akkora örömmel, mint régebben. Túl sokat várnak el tőlünk, ám túl keveset kapunk cserébe. Annyit biztosan nem, hogy legyen időnk regenerálódni, feltöltődni, a többiről nem is beszélve.
Azt gondolom, hogy ezt a verset sokunk nevében írtam.
Köszönöm támogatásodat! Szükségem is van rá. :)
Szeretettel: Kankalin