Nem mondom el

Nem mondom el, hogy mit jelent nekem
papírhegyekbe szórt szavad,
és az sem érhet el, mit ér a lelkem,
ha úgy látlak én, ahogy nem szabad.

Nem mondom el, hogy mit jelent nekem
ha betűd selyme oltalom,
nem számít ki vagy. Hát úgy legyél velem,
mint látomás, ki sejti óhajom.

Nem mondom el, hogy mit jelent nekem
a lét; magaddal hordozod,
és ez úgy titok, mint megtalált jelen.
Csak jövőbe, jövőnkbe gondolom.

Muskotály

Bort iszol velem, de vízbe fojt az ár;
a muskotály nem űzi el belőlem,
ha néma vágyaim tüzét erőtlen
úgy adod nekem, miként a szalmaszál,

mely ha épp csekély fonal gyanánt kitart,
büszke lépteim után se tetterős;
topogva járunk kötél után s előtt,
majd legyőzünk bármi bajt, veszett vihart.

Más ez itt. Az élet adta szótlanul,
és nem érdekelte az mi múlt, mi fájt,
csak írt utamra, s az ember így tanul,

hát követni kell, ha újba visszaránt,
s pokolból vezethet ég felé vadul,
hol csapong az ész, s az élet-itta tánc.

Tavaszba hordom (2)

A tél magot vetett, s virágba omlik,
csak ontja rám az illatot keserve,
s a szirmokon ma még kivált deresre
fakít, de élhető szavakba foszlik.

Mesélne még. Nem engedem magamhoz;
tavaszt regél a ritka képek által,
a hit hajolni vágyik, és madárdal
segít az élet útjain, nyarat hoz;

s az új nekem mit ér tudom, ha vártam,
erőm kihajt, röpít felé a sorsom,
ma puszta létemen tanít az áram,

de tőle versem árja tiszta hormon.
Na, ennyit érek én, s taposva sárban
magamba vágyom, új tavaszba hordom.


Variációk egy témára. Második változat.