Lopva tolakodik szüntelenül...
Mint rebbenő fűszál alkonyi réten,
Vagy csillagvándorlás - nesztelenül.
Könnyeim zúdulnak hegyi patakként,
Vájnak a lelkemből bús szeletet.
Cseppről cseppre lázad az énem,
Felváltja való a képzeletet.
Bömböl a gitár, nyekereg a húr is,
Habfehér teste csak téged kíván.
Tombol a vér-folyam, fájdalmas élnem,
A zene mást üzen, mint hajdanán.
Tompul az agyam néma-sötétben,
Ordít a csend és zúg a homály.
Arctalan fantomok kergetik egymást,
Zokog a pengető, sír a magány.
Vinnyog a tremolo, jajdul a Marshall,
Csacska-reménnyel égbe kiált.
Nehezül a szemhéj, áttör a sóhaj:
"Idefentről majd vigyázok rád!"
éjszakai alvás helyett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése